MotoGP: gyászol a motoros világ, elhunyt Fausto Gresini

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 13:11
null
Fausto Gresini csapattulajdonos, kétszeres világbajnok elveszítette a harcot a koronavírussal szemben (Fotó: Gresini Racing)
Közel két hónapos harc után Fausto Gresini csapattulajdonos, kétszeres világbajnok elveszítette a harcot a koronavírussal szemben.

 

Gresini nem sokkal karácsony előtt kapta el a Covid–19 vírust, valószínűleg egy üzleti út során egy autós pihenőben, legalábbis a család erre a következtetésre jutott, miután Fausto betartva minden korlátozást és előírást, nem nagyon mozdult ki szűken vett környezetéből.

Az otthoni karanténidőszak után december 27-én bevitték az imolai Santa Maria della Scaletta Kórházba, ahonnan néhány nappal később átszállították a bolognai Maggiore Carlo Alberto Pizzardi Kórházba, ahol jobban fel vannak készülve a Covid–19-es betegek ápolására.

Az elmúlt közel két hónapban végig segíteni kellett a légzését alacsony véroxigén szaturációs szintje miatt, hiszen a koronavírus komoly tüdőgyulladást okozott nála. Többször helyezték mélyaltatásba, hogy segítsék a szervezetét, de amint lehetett, fel is ébresztették. Állapota folyamatosan hullámzott, hol jobb, hol aggasztóbb hírek jöttek róla.

Február 13-ára virradó éjjel hirtelen ismét rosszabbra fordult a helyzet. Bár addigra a koronavírustesztje már negatív eredményt mutatott, a tüdőgyulladás nem gyógyult, sőt szerveinek működése is gyengülni kezdett. Hétfő késő este több olasz média is lehozta, hogy Gresini elhunyt, de akkor ezt még fia, Lorenzo, majd a Gresini csapat is cáfolta. Kedd délelőtt azonban megerősítették, hogy reggel 10:02-kor elhunyt.

Felesége, Nadia, négy gyermeke, Lorenzo, Luca, Alice és Agnese, 90 éves édesanyja, Tilde gyászolja, ahogy csapata, korábbi versenyzői és az egész MotoGP-közösség. Gresini egy hónappal ezelőtt töltötte be 60. életévét.

1983-ban mutatkozott be a gyorsasági motoros világbajnokságban versenyzőként, 1985-ben és 1987-ben is világbajnok lett a 125 kcm-es géposztályban Garellijével. 21 győzelmével a kategória egyik legsikeresebb pilótája volt. 1994-ben vonult vissza a versenyzéstől, majd csapatfőnökként és csapattulajdonosként folytatta.

Alakulata 1997-ben lépett a világbajnoki porondra, 2001-ben Kato Daidzsiróval lettek világbajnokok a 250 kcm-esek között, 2010-ben Toni Elíasszal az első Moto2-es kiírást nyerték meg, míg 2018-ban Jorge Martín vitte sikerre az alakulatot a Moto3-asok között.

De a sikerek mellett a tragédiákból is bőven kijutott. 2003-ban Katót veszítették el két héttel a Japán Nagydíjon történt balesetet követően, ahogy a 2011-ben elhunyt Marco Simoncelli is az ő versenyzője volt halálának évében.

Nagyszerű versenyző és bajnok volt

Gyász. Csend. Döbbenet. Egy pillanatig sem szeretném előtérbe helyezni a saját fájdalmamat, hiszen egy újságírónak nem ez a feladata. De mégis engedjenek meg egy kis személyes megemlékezést. Fausto valóban nagyszerű versenyző és bajnok volt, egy csapatfőnök, akinél a családias légkör nem csak egy elcsépelt frázis volt. De számomra inkább volt (és marad mindig) egy csodás EMBER, így csupa nagybetűvel. Higgyék el, az újságíró és a fotós sokszor csak púp a csapatok hátán, egy szükséges (?) rossz, ami hozzátartozik a sport üzleti és szórakoztatóipari részéhez. Az utóbbi időben legalábbis egyre inkább így van. Nyilván a nyolcvanas, kilencvenes években még más volt a helyzet, de az igazi családias légkör egyre inkább eltűnt, ahogy az üzleti rész erősödött. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a végéből még elcsíptem valamit a „korábbi időknek”. És ha volt valaki, aki ezt az érzést még megpróbálta fenntartani, az bizony Fausto volt. Hagyományt teremtett a csapat hospitality-je előtt rendezett „happy hour”-rel, ahol étellel, itallal és élő zenével kedveskedett a depó népének és a szerencsés, depóbelépővel rendelkező szurkolóknak Mugellóban. Később ebből egyfajta utcabál lett Brnóban, ahol a többi MotoGP-s alakulat is csatlakozott a „bulihoz” – hogy csak egy dolgot említsek.

Arra nem emlékszem pontosan, hogy mikor és hogyan elegyedtem beszédbe vele először, de az ajtaja azóta is nyitva volt a számomra. A csapat vendéglátó egysége mindig egy biztos menedék volt, az étel sokszor szó szerint életmentő, a misanói szombat esti parti a tengerparton pedig fix program a naptárban. Nem voltam csapattag, sőt végül a közös munka lehetősége sem adatott meg, mégis befogadott a Gresini-családba, amolyan távoli unokatestvérként. Csupán azért, mert ő ilyen volt. Ahogy említettem, az első beszélgetésünkre nem emlékszem, de az utolsót tavaly novemberről sosem fogom elfelejteni…
Isten veled, Fausto! Vigyázz Marcóra és Daidzsiróra odafent!

(KOVÁCS NIKOLETT)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik