Formula E: veszélybe került az idény folytatása Olaszországban?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 16:47
null
Ha minden jól megy, az olaszországi korlátozások nem lesznek hatással a Formula E-s versenyhétvégére (Fotó: DPPI)
Szinte a legszigorúbb intézkedéseket hozták a közelmúltban Olaszországban a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt. Könnyen lehet, emiatt csak úgy rendezhetik meg a Formula E-idény harmadik viadalát, hogy a római helyszínen egész napos kijárási tilalom lesz érvényben a helyiek számára. A sorozat vezetősége azonban egyelőre optimista, és nem sok esélyt lát arra, hogy ez nagyobb hatással lesz a versenyhétvége lebonyolítására.

 

A szaúd-arábiai idénynyitó után legközelebb a jövő hónap közepén csapna össze a Formula E mezőnye, Olaszországban. A római versenyhétvégére a tervek szerint április 9–10-én kerül sor, ám az országban ezen a héten érvénybe lépő korlátozások megnehezíthetik a hétvége zavartalan lebonyolítását.

Március 15-én ugyanis Olaszország nagy részén, köztük Rómában és a teljes Lazio régióban visszahozták a szigorú korlátozásokat és egyéb intézkedéseket a koronavírus-járvány újabb hulláma miatt. Ez többek között egész napos kijárási tilalmat jelent az adott régióban élők számára.

Emellett lezárták az összes régió határát, ami bár megnehezítené a Formula E mezőnye számára a beutazást, a sorozat egyik szóvivője nemrég úgy fogalmazott a The Race-nek, jelenleg nem sok esélyt látnak arra, hogy a korlátozások miatt ne tudnák megrendezni a versenyhétvégét. A jelenlegi intézkedések egyébként április 6-áig maradnak érvényben, de ha nem javul a helyzet, természetesen meghosszabbíthatják azt a Formula E római állomásának idejére is.

Alberto Longo, a Formula E egyik alapítója hozzátette, továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek a zavartalan lebonyolítás érdekében. Például mindenkin, aki a helyszínre utazik, még az indulás előtt elvégzik a PCR-tesztet, és azt később, a versenyhétvége folyamán, a sorozat által felállított tesztelő helyszínen is megismétlik.

Emellett az alkalmazottak nem létesítenek kontaktust a helyiekkel, csupán a szállodai szobájukban és a pályán tartózkodnak. Utóbbi helyszínre ráadásul csak egy nappal a hétvége kezdete előtt léphetnek be először.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Halász Bence: Izgalom, feszültség és félelem keveredik az emberben, ezt át kell élni

Atlétika
2024.06.10. 08:16

Halász Bence ezüstérmes a római Európa-bajnokságon

Atlétika
2024.06.09. 22:26

Kozák Luca további formajavulásra számít a jövő heti Eb-rajtig

Atlétika
2024.05.30. 16:19

Tenisz: Bondár Anna nem jutott főtáblára a római tornán

Tenisz
2024.05.07. 12:43

„Ez a szabadság himnusza” – interjú Pier Francesco Pingitoréval

Képes Sport
2024.03.25. 17:19

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

Formula–E: Dennis nyert, és átvette a vezetést a pontversenyben

Egyéb autó-motor
2023.07.16. 16:05
Ezek is érdekelhetik