MotoGP: Marc Márquez túl van a hétvége legnehezebb részén

„Hiányoztak a sajtótájékoztatók, de ez most már túl hosszú” – viccelődött az egyik helyszínen tartózkodó újságíróval Marc Márquez, mielőtt belekezdett az utolsó negyvenperces felvonásba. A nagy érdeklődés nem meglepő, kilenc hónapja várja mindenki, hogy a nyolcszoros világbajnok újra versenyezzen. Ő pedig állta a sarat, és türelmesen válaszolt minden kérdésre.

A rehabilitáció fordulópontja
„Továbbra sem vagyok 100%-os formában, még mindig zajlik a gyógyulási folyamatom, aminek az eddigi legfontosabb állomásához érkeztünk most el. De úgy gondoljuk, ez a megfelelő időpont, hogy meglépjük. A legfontosabb, hogy a csont végre összeforrt. Benne volt a pakliban, hogy a fertőzés nem múlik el, és két hónap múlva megint műteni kell, de szerencsére nem így történt. Még mindig szedem az antibiotikumot, ami el is álmosít, ám nem kell aggódni, éppen ezért esténként veszem be.”

Egyhangú döntés
„Nehéz volt meghozni a döntést, hogy a katari futamokat még kihagyjam, mert én úgy éreztem, hogy készen állok, még ha nem is százszázalékosan. Hosszú megbeszéléseim voltak az orvosokkal is, és bár jobban hajlottunk az igen, mint a nem felé, nem volt egyhangú a döntés. Most viszont az volt, mindenki beleegyezett, hogy ismét versenyezzek. Az nem volt opció, hogy Katarban csak egy-két edzésen vegyek részt. Ha visszatérek, akkor azt rendesen teszem.”

Pillangók a gyomorban
„Szeretném átlagosan érezni magam, de nem így van. Pillangók vannak a gyomromban, hogy ismét MotoGP-s motorra ülhetek. Igen, izgulok, ami nem jellemző rám, viszont tudom, hogy az első edzés után ez az érzés már nem lesz. Nehéz kilenc hónap volt. És nem csak amiatt, hogy mikor fogok újra versenyezni, hanem hogy egyáltalán normális lesz-e még valaha a karom. Volt idő, amikor egy pohár vizet sem tudtam felemelni. A rehabilitációnak pedig nemcsak fizikai, hanem mentális része is van. Időre lesz szükségem ahhoz, hogy ismét MotoGP-pilótának érezzem magam.”

Győzelem? Pódium? Utolsó hely?
„Nincs cél erre a hétvégére, csak az, hogy élvezzem a motorozást. A többi majd jön. Ezt a japán vezetésnek is mondtam. Lehetek utolsó vagy akár győzhetek is, tényleg nem tudom. De nem leszek a régi Marc már rögtön az FP1-en, időre van szükségem. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy eredményekben gondolkodjunk. Az is kérdés, hogy a testem, a karom hogyan reagál erre a terhelésre a hétvégén. Nem tudom, hogy hogyan fogom majd érezni magam a motoron.”

Nulláról vissza százra
„Utoljára itt ültem igazi motoron egy hónappal ezelőtt, azt követően az orvosokkal úgy döntöttünk, hogy leállok a motorozással. Most hétfőn flat trackeztünk egy kicsit Álexszel (Márquez öccse – a szerk.), de ennyi. Négy kört mentem, csak azért, hogy egyáltalán gázkarhoz érjek. Semmiképp sem akartam megterhelni az izmokat. Álex is mondta, hogy fizikálisan elég nehéz ez a pálya. Ahogy az sem a legideálisabb, ha először vizes pályán kell motorozni (az előrejelzések szerint pénteken esni fog). Ám azért vagyok itt, mert készen állok, bármilyenek is legyenek a körülmények. Reggel egy nagyon hosszú megbeszélésem volt a csapattal, hogy megértsem a sok-sok újítást a motoron. Bradl motorjával kezdek majd egyből, amely a legújabb fejlesztéseket tartalmazza.”

Az első esés
„Természetesen az első esés jönni fog. Viszont remélem, hogy inkább utóbb, mint előbb. Ezért is mondtam az orvosoknak, hogy csak akkor engedjenek menni, ha a karom készen áll egy esésre. Még akkor is, ha ez visszafelé sült el, és végül később engedtek csak versenyezni. Nem azonnal, de idővel biztosan kockáztatni fogok, akkor pedig benne van az esés, a testemnek pedig készen kell rá állnia. De engem nem is az esés aggaszt igazán, hanem az, hogy tudok-e majd úgy motorozni, ahogyan szeretnék.”

Az utolsó emlék
„Az utolsó emlékem a motorozásról nem az esés, hanem a verseny, amit előtte futottam. És remélem, hogy hamar rátalálok majd arra az érzésre, ez azonban nem egyik napról a másikra történik majd. A többiek önbizalma magasan van, míg az enyém egyáltalán nem. Én teljesen más helyzetben vagyok, ez lesz az én felvezető szezonom.”

Hiányzik a győzelem
„Persze, próbálunk majd lépésről lépésre haladni, de a versenyszellem továbbra is bennem van. Szerintem életemben nem PlayStation-öztem annyit, mint az elmúlt hónapokban felkötött karral. Gyakorlatilag semmi mást nem tudtam csinálni, csak sokat sétálni. Nagyon más élet volt. Anyu is hozzászokott már, hogy együtt nézzük a versenyeket, aminek most nyilván vége. Csak annyit kért, hogy ne hozzam rá a frászt, de ezt nem tudom megígérni.”