Rali: Herczigék dobogóra álltak a római Eb-futamon!

– Élet-halál harc volt az utolsó gyorsasági szakasz?
– Ha hiszi, ha nem, egyszerűen csak élveztük – mondta Herczig Norbert. – Persze, szerettük volna megszerezni a dobogós helyet, de nem akartuk görcsösen, és szerintem ez volt a kulcs. Egész nap jó tempóban közlekedtünk, folyamatosan változtattuk a beállításokat, és ez lett a vége.

– Három éve állt már dobogón az Európa-bajnokságon – most mégis, mintha jobban meg lenne hatva.
– Az Akropolisz ralin elért második helynek is nagyon örültem annak idején, de az jóformán az ölembe hullott, ezért viszont megharcoltunk Ramónnal – egy brutálisan nehéz versenyen és kőkemény mezőnyben. Hihetetlen élmény volt, hogy világbajnoki menők és futamgyőztesek időeredményét nem kellett figyelnünk, mert annyival mögöttünk voltak. Borzasztó nagy dolog ez az életemben...

– Nehéz verseny volt?
– Nagyon nehéz. A helyi menőkkel mindig nagy feladat felvenni a versenyt, és az, hogy őket is tudtuk tartani, hatalmas élmény volt számunkra. Nagy meccseket vívtunk velük, de végig kontroll alatt tartottuk a versenyt. A tizedik gyorsaságin ötödik sebességi fokozatban a kocsi bal hátuljával hozzáértünk a szalagkorláthoz, de nem veszítettünk vele időt, és tovább is tudtunk menni. A rendezés időnként egy kicsit olaszos volt, de ezt a versenyt így kell szeretni.

– Milyen volt Rómában a felvonulás?
– Nagyon élveztük, igaz, mivel korábbra tervezték, volt, aki nem tette fel a lámpasort, így félig sötétben kellett menni. A nézők azonban imádják itt az autósportot, mostanra valóságos kis szurkolócsoportok alakultak ki, nekünk is vannak olasz drukkereink mostanra – a célceremóniánál gratuláltak nekünk.

– Milyen hangulatban zajlott az utolsó, mindent eldöntő gyorsasági szakasz? Mi történt a célban?
– Először a rajt után két kilométerrel lepődtünk meg, mert legurultak kisebb kövek a hegyoldalból, nem az útra, hanem a vízelvezetőkbe, de mivel szűken vettem az egyik kanyart, az egyik kő megütötte a felnit és a gumi szélét. Szerencsére azonban nem lett baj belőle, beértünk a célba.

– Ott rögtön látták, hogy megvan a harmadik hely?
– Igen, mert a spanyol fiú előttünk rajtolt, ő is ott várakozott, és látszott az arcán a megrökönyödés, amikor meglátta az időeredményünket. Három tizedmásodperc nagyon kevés, de a sikerhez éppen elég. Ő nagyon sportszerűen elismerte ezt, megveregette a vállunkat. Az Eurosport egyébként élőben közvetítette a szakaszt, a riporter kiszámolta, milyen időt kell autóznunk, és gyakorlatilag számolt vissza a végén. Ezt tényleg kicentiztük.

– Meghatódtak?
– Meg. Amikor a célban az orrunk elé tolták a mikrofont, angolul még fegyelmezetten nyilatkoztam, de amikor azt kérték, hogy beszéljek a saját nyelvemen, előtörtek az érzelmek. Mert arra gondoltam, hogy remélhetőleg most a magyar szurkolók egy kicsit büszkék ránk. És nyilván eszembe jutott az a sok munka is, amit ebbe beletettünk az elmúlt évek során.