Amikor a hazai mozik 1979. november 8-án bemutatták Jeles András A kis Valentino című filmjét, senki sem sejtette, hogy közben Olaszországban, Urbino városában már ott totyog a majdani nagy Valentino is. Valentino Rossi, a motorsport örökké fénylő csillaga.
Írhatnánk, hogy sorsa a születésekor elrendeltetett, hiszen édesapja, Graziano Rossi 1977 és 1982 között maga is a gyorsaságimotoros-világbajnokság versenyzőjeként húzta tövig a gázkart a hétvégi nagydíjakon. A mama, Stefania Palma ugyanakkor féltette fiát az esztelen száguldozástól (egy ideig nem is engedte, hogy motorra üljön, így került képbe áthidaló megoldásként a gokart), jobban szerette volna, ha gyereke valamilyen tisztességes foglalkozást választó hétköznapi emberré válik (például mérnök lesz belőle).
Csakhogy Valentino szikrázó tehetsége, állandó győzni akarása, leleményessége, szuggesztív és közösségformáló személyisége egyszerűen nem engedte meg, hogy ne tegye magát próbára a versenysport és éppen a gyorsasági motorozás világában. 1996. március 31-én az alig 17 éves olasz srác el is indult első világbajnoki futamán a 125 köbcentis géposztály Malajziai Nagydíján (mindjárt az előkelő hatodik helyen végzett), s onnantól nemcsak a saját, hanem a sportág történetét is folyamatosan átírta és újrafogalmazta.
Primer sportolói teljesítménye talán jól kiolvasható az infografika adatsorából, ám Valentino Rossi a győzelmeken, helyezéseken és rekordokon túl is fontos munkát végzett a sportágában. Ha nem fontosabbat!
Egyrészt az állandósuló jelenlétével. Kereken negyedszázad telt el az első és utolsó idénye között, olyan kötelező „tartozéka” lett a vb-sorozatnak, mint a rajtrács, a boxutca vagy a kockás zászló. Már akkor versenyzett, amikor Harry Potter nevét még csak J. K. Rowling (és persze néhány családtagja) ismerte, nem volt euró, álltak a New York-i ikertornyok, Roger Federer pedig még nem játszotta le karrierje első nemzetközi junior teniszmérkőzését. Mindeközben nemcsak ott volt és nemcsak sikereket ért el, de a kettő kölcsönhatásából olyan „flow-élmény” is kerekedett, amely jelentős hatást gyakorolt a teljes sportág fejlődésére. A 46-os rajtszámú versenygépén száguldozó, gyakorta az utolsó körben az élre álló, a győzelmi ünneplést dörzsölt marketingesként előre megtervezett performanszként használó „Doktor” szép lassan a legmagasabb polcra, a legértékesebb sportági portékák közé juttatta a motorversenyzést. Ám talán valamennyi itt felsorolt erénynél fontosabb, hogy Valentino Rossi „munkássága” során bizonyította, amit önéletrajzi könyvében is leírt: „Az ember fontosabb, mint a gép.”
És bár a sportágtól nem szakad el, hiszen a VR46 Racing Team tulajdonosaként (a MotoGP-csapatban féltestvére, Luca Marini az egyik versenyzője) szereplője marad a motorsportéletnek – csak az az ember, az fog nagyon hiányozni.
GÉPOSZTÁLYOKTÓL FÜGGETLEN ÖRÖKRANGLISTÁK
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 27-i lapszámában jelent meg.)