F2: hatalmas baleset a rajtnál, 20 másodperc után jött a piros zászló

Vágólapra másolva!
2021.12.05. 17:16
null
Hatalmas erővel csapódott Fittibaldi autója Pourchaire-ébe (Fotó: Getty Images)
A Formula–1 mellett a Formula–2-es géposztály is ellátogatott a héten a vadiúj dzsiddai pályára, ám a létesítmény a fiatalok főversenyének rajtjánál máris nagyon csúnyán kinéző balesettel nyitott.

Az Alfa Romeo támogatását élvező 18 éves francia Théo Pourchaire a harmadik helyet foglalhatta el a rajtrácson, ám elstartolnia már nem sikerült: a piros lámpák kialvásakor lefulladt az autója. Egy darabig a rajtoló mezőny tagjai sikerrel kikerülték, ám jött az ellenkező oldalról, a 18. helyről induló Enzo Fittipaldi, és óriási lendülettel belevágódott.

A televíziós közvetítések során nem mutattak visszajátszást az esetről, amely miatt a rajtot követően 20 másodperccel máris leintették piros zászlóval a versenyt.

A baleset után Pourchaire került előbb mentőautóba, Fittipaldit viszont csak hosszabb idő után sikerült kiszedni a versenyautó maradványaiból.

Később az FIA közleményben erősítette meg: az ütközés után mindkét versenyző végig eszméleténél volt, s a helyszínre érkező beavatkozó személyzet és az egészségügyi munkatársak azonnal megkezdték az ellátásukat. Mindkét versenyzőt mentővel és helikopterrel a Fahhad királyról elnevezett helyi kórházba szállították.

Állapotukról bővebben nem tájékoztatott az FIA.

Ami a futamot illeti: a versenyigazgatás azt közölte, hogy 17.45-kor húsz perc, plusz egy kör időtartamú versenyre elengedik a mezőnyt, és felezett pontokat osztanak majd ki. Amúgy az F2-es főverseny jó 40 perces csúszással kezdődött, miután a Porsche Spring Challenge betétfutama során egy baleset miatt szerelni kellett a 12-15-ös kanyarok között a korlátot.

VIDEÓ AZ ESETRŐL

Legfrissebb hírek

Formula–E: brit uralom a második dzsiddai versenyen: Rowland nyert Barnard és Hughes előtt

Egyéni
2025.02.15. 19:11

Formula–E: debütált a gyorstöltés; az utolsó kanyar döntött az első dzsiddai futamról

Egyéni
2025.02.15. 09:57

Súlyos balesetet szenvedett a német pályakerékpáros-válogatott, hatan sérültek meg

Kerékpár
2025.01.27. 20:16

Botrány Szaúd-Arábiában: a szurkolók zaklatták a Mallorca-játékosok feleségeit

Minden más foci
2025.01.10. 12:53

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

Tenisz: a jövő klasszisai randevúznak Dzsiddában

Tenisz
2024.12.18. 08:08

Súlyos balesetet szenvedett, megoperálták a négyszeres olimpiai bajnokot

Úszás
2024.12.09. 11:44

Megoperálták az autóbalesetet szenvedő West Ham-csatárt

Angol labdarúgás
2024.12.08. 16:25
Ezek is érdekelhetik