MotoGP: pokoli hőség, mentálisan kimerült pilóták és büntetések az év versenyén

Amikor már nem győztük elégszer ismételni, hogy unalmassá váltak a versenyek, mert az aeroelemek és a futómű-összeültetők miatt nem lehet előzni, akkor kapunk egy olyan futamot, mint a múlt hétvégi Thai Nagydíj, amely egyelőre az év versenye volt. Persze szó nincs arról, hogy az eddigi megállapítások tévesek voltak, és nem is a véletlen műve volt a szoros verseny, a magyarázat nem más, mint a gumik.

Ezen a vasárnapon ugyanis nem lehetett mindent bele hozzáállással versenyezni, vagyis lehetett volna, de előre tudható volt a sikertelen kimenet.

Ezért is láttunk bolyokat és egymást oda-vissza előző versenyzőket. A hátsó gumit ugyanis annak ellenére be kellett osztani, hogy a Michelin erre a hétvégére még stabilabb szerkezetű abroncsokat hozott, amelyek bírják az extrém meleget.

Hogy ezen a vasárnapon mennyire nem az számított, hogy ki futja a leggyorsabb kört, hogy ki az abszolút leggyorsabb, azt jól mutatja, hogy a futamgyőztes Jorge Martín csak a kilencedik leggyorsabb időt jegyezte a nagydíjon.

„Ma az győzött, aki a legjobban akarta. Mindhármunknak ugyanolyan volt a tempónk, ugyanannyi esélyünk volt győzni. Az igaz, hogy az élről rajtolva jobban tudtam óvni a gumit az utolsó körökre, de Binder erősebb volt nálunk” – mondta Martín a futam után.

Brad Binder előzése végül még segítette is Martínt, akinek így volt lehetősége „pihenni” a dél-afrikai mögött néhány kört, és megóvnia azt az „0,1 milliméternyi” gumit, ami aztán hozzásegítette az előzéshez és a győzelemhez. Pedig sokan kételkedtek benne, hogy vajon visszatámad-e, hiszen anélkül is Bagnaia előtt végzett volna, és hozott volna rajta a pontversenyben.

De nemcsak ezért merült fel a sokakban kérdés, hanem azért is, mert ha volt gyenge pontja, „hiányossága”, amit fel lehetett róni a spanyolnak, az a test test elleni küzdelem volt – saját bevallása szerint is. „Általában, amikor nagy küzdelem volt, küszködtem egy kicsit az előzéssel vagy, hogy keményeket fékezzek, de ma megvolt bennem az önbizalom, amit használni tudtam, hogy visszanyerjem a pozíciót, hogy visszatámadjak Braddel szemben.”

Martín azt sem tagadta, hogy bizony átfutott a fején a gondolat, hogy jobb az a biztos 20 pont, mint kockáztatni egy újabb nullázást. De ez a gondolat csak addig tartott, amíg meg nem látta, hogy bizony Binder alatt is elfogyott a gumi, nem fog tudni ellépni, neki pedig esélye lehet a visszatámadásra.

Martín tehát közelharcban is bizonyított, rögtön két versenyzővel szemben is. Ráadásul azok ellen, akik a legerősebbek féktávon. Korábban ez szintén gyengébb pontja volt a spanyolnak, de a szezon felénél ebben is sikerült fejlődnie. Nem kérdés, hogy mindez hatalmas önbizalomlöketet adott most neki.

Bár elsőre úgy tűnhet, hogy Pecco Bagnaiának nincs olyan tempója az utóbbi időben, mint Martínnak, a futamokon ez az állítás nem állja meg a helyét. Volt ugyan néhány hétvége a barcelonai esést követően, amikor nem érezte annyira a motor erejét, és épp legerősebb pontján, a féktávokon gyengült, de ebben mostanra visszatalált régi formájához. Ahol viszont elmarad az év eleji formájától, az az időmérős teljesítmény. Az első 11 hétvégén hat pole pozíciót szerzett, az utóbbi hetekben viszont kétszer is megjárta a Q1-et, sőt Indonéziában nem is sikerült beférnie a Q2-be. Most a hatodik rajthelyet szerezte meg (ez idei második legrosszabb kvalifikációs eredménye), ezzel ismét megnehezítve a saját helyzetét. Egyrészt rizikós az első körök adok-kapokjában benne lenni, másrészt ezen harcok során nyilván nem tudta úgy megóvni a hátsó gumiját, mint az élen motorozók, így nem is tudott igazán támadási helyzetbe kerülni.

Egy próbálkozása mégis volt az utolsó előtti körben, ami, ha sikerül, akkor biztosan az évtized(ek) legjobb előzéseként került volna be a történelemkönyvekbe.

Merthogy ez nem egy elhibázott féktáv vagy az előtte lévő motorok utáni légüres tér eredménye volt, hanem bizony egy előzési kísérlet.

BEFUTÓ VS. VÉGEREDMÉNY – AZ UTÓLAGOS BÜNTETÉSEK „VARÁZSA”

Bagnaiának végül szerencséje volt, Binder az utolsó körben ugyanis elhagyta a pályát a négyes kanyarban, ami automatikus egy pozíciós büntetést von maga után, így az olasz végül második lett, míg a KTM-es harmadik. Binderrel már harmadik alkalommal fordul elő, hogy az utolsó körben rámegy a zöldre, Assenben a sprinten és a nagydíjon is büntették emiatt, utóbbinál így a dobogóról maradt le.

De nem Binder volt az egyetlen, aki utólagos büntetés miatt veszített pozíciót. Esetében legalább azonnal tudható volt a dolog, de a zöld felfestés mellett van egy másik érzékeny terület, ez pedig a guminyomás. A brit hétvégén életbe léptetett szabály előírja, hogy a futam minimum 50%-át az előírt nyomás felett kell teljesíteni (a sprint esetében ez csak 30%). Mivel a regulát csak a szezon felénél kezdték el alkalmazni, ezért a büntetések is fokozatosak, nincs azonnali kizárás. Az első szabályszegésnél csak figyelmeztetnek, a másodiknál 3, a harmadiknál 6, a negyedik esetnél pedig 12 másodpercet adnak hozzá a pilóta végeredményéhez.

Az első renitens Maverick Vinales volt a Katalán Nagydíjon, mára pedig megvan az első büntetett is, mégpedig csapattársa, Aleix Espargaró, aki a 3 mp-es büntetésnek köszönhetően végül nyolcadik lett, pedig az ötödik helyen ért célba.

És nem Aleix volt az egyedüli, akinek nem sikerült teljesítenie az előírást. Pol Espargaró, Marc Márquez és a futamgyőztes, Jorge Martín guminyomása szintén a minimum alatt volt a táv több mint felén, így ők is megkapták a sárga kártyát.

Martínnál tehát a csapata sem számolt azzal, hogy a futam szinte teljes egészében az élen tud majd motorozni (más mögött haladva feljebb megy a guminyomás), igazából Bindert várták az élre. Nyilván ez most még nem okozott gondot, de mostantól a csapaton is nagyobb a nyomás, hiszen a következő hiba már komoly következményekkel jár, ami fontos pontokba és akár a bajnoki címbe kerülhet.

Pártatlan szemlélőként csak abban bízunk, hogy a fenti esetek nem ismétlődnek majd meg az utolsó futamokon, és nem ez dönti majd el a világbajnoki harcot. Bele se akarunk gondolni egy olyan helyzetbe, hogy valaki Valenciában ünnepelni kezdi a bajnoki győzelmet, majd egyszer csak érkezik egy üzenet a versenybíráktól...

POKOLI HŐSÉG

A hőség nemcsak a gumikat, de a versenyzőket is nagy kihívás elé állítja sokszor, nem volt ez másképp most sem. A korábbi években a hondásoknak volt a legtöbb problémája a motorból áradó hőséggel, olyannyira, hogy Pol Espargarónak, Stefan Bradlnek és Nakagami Takaakinak még a lába is megégett. Az utóbbi időben a szárnyasokat nem halljuk panaszkodni, nem úgy az apriliásokat, akiket a burirami hőség szó szerint kiütött vasárnap.

Vinales három körrel a vége előtt fel is adta a futamot emiatt. „Pokoli hő jött a motorból. Már levegőt sem tudtam venni” – mondta később. Aleix Espargaró ugyanilyen tapasztalatról számolt be, amikor a motorból rájuk ömlő hőről kérdezték. „Igen, a motorból, a blokkból, a vázból, mindenhonnan jön. A motor közepéből, a tank felől jön a forróság és egyenesen a tüdőnkbe megy. Maverick emiatt adta fel a versenyt, mert már nem tudott lélegezni. Raúl is mondta, hogy a futam felétől nem kapott levegőt, ezért vissza is vett a tempóból, vagy 10 másodpercet veszítve. Nem először fordul ez elő, minden egyes évben ugyanazokon a pályákon az utóbbi négy évben. De ma nagyon-nagyon a határon voltunk. Ez volt életem legnehezebb versenye. Az utolsó három körben be is pánikoltam, mert hiába próbáltam levegőt venni, nem tudtam. Nagyon aggódtam, és amikor beértem a bokszba, azt gondoltam, megfulladok. Az utolsó körökben a viszonyítási pontokat is elveszítettem, hogy hol kéne fékeznem.”

Espargaró az utolsó körökben valóban visszalassult, ami egyébként befolyással lehetett a guminyomásra is, ami ugye büntetést vont maga után, hiszen, ha nem terheli a versenyző a motort, az abroncsokat elég erővel, akkor nyilván a nyomás is lejjebb megy.

Az Aprilia egyébként keresi a megoldást a problémára, Indonéziában és a múlt hétvégén is próbálkoztak elvezetni a hőt, de egyelőre nem jártak sikerrel.

Jorge Martínt hasonló nehézség nélkül is kiütötte a hőség néhány héttel korábban Indiánba, de ebből az esetből is tanult, így a mostani futam előtt az utolsó pillanatig a bokszban maradt, hogy hűtse magát, és minél kevesebb ideig tegye ki magát feleslegesen a hőségnek.

A Dorna néhány évvel ezelőtt hosszabbá tette a rajtrácson töltendő időt, hogy kedvezzen a TV-társaságoknak, de a terv visszafele sült el, a pilóták nagy része ugyanis a kivezető kör után lejön a rajtrácsról és csak az utolsó 5 percre tér vissza.

Nyugodtnak maradni, miközben tartalékolni nem lehet

Ez lesz a kulcsa a végső sikernek az utolsó három futamon. Matematikailag már csak hárman vannak versenyben (Bagnaia és Martin mellett Marco Bezzecchi) a végső sikerért, azaz eldőlt, hogy az egyéni bajnoki cím idén is egy ducatisé lesz, a kérdés már csak az, hogy kié. A legnagyobb esélyesek nyilván Bagnaia és Martín. De vajon melyikük bírja majd jobban a nyomást? Szinte lehetetlen megmondani. Két nagyon különböző karakter, eltérő tapasztalatokkal.

Bagnaia analitikus, perfekcionista, ezért is látjuk, hogy igazából vasárnapra éri csak el a teljesítménye maximumát. Vele szemben Martin az első edzésektől kezdve gyors (legalábbis amióta megelégelte, hogy folyton variálnak az idomon, a vázon, ezért Barcelonában húzott egy vonalat, és közölte a csapattal, hogy mostantól ugyanazokkal az elemekkel akar versenyezni, mint Bagnaia), nem igényli, hogy tökéletes legyen a motor alatta.

Érdekesség egyébként, hogy ők ketten 2015-2016-ban csapattársak voltak Moto3-ban az Aspar-alakulatnál, majd 2018-ban egy napon lettek világbajnokok Sepangban, Martin Moto3-ban, Bagnaia Moto2-ben. Most pedig a korábbi csapattársak a királykategóriás bajnoki címért küzdenek egymás ellen, amire korábban még nem volt példa.

Hogy melyikükön nagyobb a nyomás, azt nehéz lenne eldönteni. Bagnaia igyekszik nyugodt maradni, pontosabban nyugodtnak látszani, és próbál a pozitívumokra koncentrálni.

„Az ázsiai futamok előtt (Indonézia, Ausztrália, Thaiföld – a szerk.) csak 3 pont volt az előnyöm, most 13.”

De vajon mire elég ez a 13 pont, amikor egy Martín most egy hétvége alatt 14 egységet hozott rajta? Másképp megközelítve, ha mostantól Martín az összes sprintet és nagydíjat megnyeri, miközben Bagnaia minden alkalommal második, akkor a spanyol lesz a világbajnok.

Azaz Bagnaia sem tartalékolhat, nem engedheti, hogy Martín folyton előtte végezzen.

Persze az olasznak már van tapasztalata arról, hogy milyen egy MotoGP-s bajnoki címért küzdeni és megnyerni azt, de míg tavaly nem volt gond, hogy Valenciában csak 9-ikként zárt (ez is bőven elég volt a végső sikerhez), addig ez most a jelen állás szerint nem lesz elég. Ez tehát számára is ismeretlen terület most.

Martín szintén nincs könnyű helyzetben, és nem is tagadja, kezdi érezni a nyomást. Igaz, a thai hétvége sem volt már egyszerű a számára.

„A nehéz helyzetek eddig mindig segítettek, hogy utána erősebb legyek. Nagy nyomást éreztem magamon a hétvégén, de azt gondolom, hogy nem a világbajnokság miatt, hanem a hibák miatt, amiket az elmúlt versenyeken elkövettem. Inkább azért akartam győzni, hogy ezek a gondolatok elmúljanak. Volt két-három (négy? – a szerk.) nap, amikor nem tudtam aludni (miattuk), de a mai nap fantasztikus volt, megérte nem aludni és koncentráltnak lenni.”

A spanyol eddig 24 órát leszámítva csak üldöző pozícióban volt, így nem tudhatjuk, hogy mennyire remeg majd meg a keze, ha akár már Sepangot üldözöttként hagyja majd el.

Ami egyértelmű, hogy hatalmas benne a bizonyítási vágy.

Amikor tavaly nem őt választotta a Ducati Bagnaia csapattársának az idei évre nagyon dühös és csalódott volt. Mindez érthető volt, ahogy a Ducati döntése is elnézve a tavalyi eredményeket és Bastianini teljesítményét. Akkor Martín azt mondta: „akkor is világbajnok leszek, egy szatellit csapat versenyzőjeként.” És még akár igaza is lehet.

Nyilván a csapatok közt is megy a rivalizálás, mindenki próbál a másikra mutogatni, hogy kin nagyobb a nyomás. Bagnaia vezető szerelője, Cristian Gabarrini ezzel kapcsolatosan érdekes nyilatkozatot tett a Gazzetta dello Sportnak. „Könnyű egy gyári csapatban lenni, szatellit csapatnak öltöztetve, és élvezni minden előnyét a gyári létnek a negatív aspektusok nélkül. A nyomás elsősorban Martinon van, aki egyébként gyors lesz és jól fog teljesíteni. De a Pramac egy gyári csapat.”

Martín azt nem tagadta, hogy sok volt neki ez a három futam zsinórban, és egy hétig most nem akar a motorozásra gondolni, csak élvezni Balit a barátaival, köztük Fermín Aldeguerrel, aki szintén futamgyőztesként hagyta el Thaiföldet.

Most tehát egy hét szünet következik, ami úgy kellett már a mezőnynek, a csapattagoknak (és talán a nézőknek is), mint egy falat kenyér, majd jön az utolsó menet, három egymást követő versenyhétvége Malajziában, Katarban, majd a spanyolországi Valenciában.