Finn-rali: Rovanperä balesete után Ogier nyerte a versenyt

Vágólapra másolva!
2024.08.04. 16:05
Sébastien Ogier nyerte a Finn-ralit (Fotó: Getty Images)
A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier nyerte meg a vasárnap véget ért Finn-ralit, a vb idei kilencedik futamát, miután a sokáig élen álló hazai kedvenc, a címvédő Kalle Rovanperä az utolsó előtti gyorsasági szakaszon felborult és feladta a küzdelmet.

A 23 éves, kétszeres vb-győztes Rovanperä és navigátora, Jonne Halttunen a pénteken rendezett ötödik szakaszon vette át a vezetést összetettben, s egészen a vasárnapi 19. gyorsasági kezdetéig az élen állt. Az utolsó előtti szakaszon azonban egy gyors bal kanyarban, a kanyarív belső felén lévő kő megdobta a Toyota Yaris elejét, Rovanperä pedig nem tudta megakadályozni, hogy a versenyautó felboruljon.

A diadal így csapattársa, Ogier ölébe hullott, akinek ez volt a 61. futamgyőzelme a vb-sorozatban, Finnországban pedig 2013 után másodszor diadalmaskodott. Rovanperä 2017 után az első hazai versenyző lett volna, aki megnyeri a Finn-ralit, hét évvel ezelőtt Esapekka Lappi győzött itt.

A vb-pontversenyben vezető belga Thierry Neuville másodikként zárt, míg a harmadik helyet a francia Adrien Fourmaux kaparintotta meg. Neuville előnye négy versennyel az idény vége előtt 27 pont a finnországi sikerével már második Ogier-vel szemben.

A vb szeptember elején Görögországban, az Akropolisz-ralival folytatódik.

Finn-rali (20 gyorsasági szakasz, 305,69 km, a dobogósok):
1. Sébastien Ogier, Vincent Landais (francia, Toyota GR Yaris Rally1 Hybrid) 2:25:41.9 óra
2. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belga, Hyundai i20 N Rally1 Hybrid) 40.1 másodperc hátrány
3. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (francia, Ford Puma Rally1 Hybrid) 1:41.1 perc h.

A vb élcsoportja (még négy verseny van hátra): 1. Neuville, Wydaeghe 168 pont, 2. Ogier, Landais 141, 3. Ott Tänak, Martin Järveoja (észt, Hyundai i20 N Rally1 Hybrid) 137

Legfrissebb hírek

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Kalle Rovanperä győzött a Chile ralin

Egyéb autó-motor
2024.09.29. 20:21

Lett rali: a címvédő Rovanperä győzött

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 15:05

Balesetet szenvedett a nyolcszoros ralivilágbajnok Sébastien Ogier

Egyéb autó-motor
2024.06.25. 15:49

Kalle Rovanperä nyerte meg Kenyában a Szafari ralit

Egyéb autó-motor
2024.03.31. 15:38

Rali-vb: jövőre nem indul az összes futamon a címvédő

Egyéb autó-motor
2023.11.20. 15:26

Rali-vb: Evans sikerével zárult az idény Japánban

Egyéb autó-motor
2023.11.19. 11:10

Autósport: Kalle Rovanperä nyerte az Akropolisz ralit

Egyéb autó-motor
2023.09.10. 15:50
Ezek is érdekelhetik