Dakar rali: főszerepben a taktika!

Tisztul a horizont Nasszer al-Attijah előtt. Amikor a négyszeres Dakar-győztes katari versenyző csütörtök reggel elrajtolt Bisában, az a cél lebegett a szeme előtt, hogy nem a rész-, hanem sokkal inkább a végeredményre koncentrál. Vagyis hiába a gyors szakasz, amely minden autóversenyző álma, hiszen rá lehet állni a gázra, ő fegyelmezetten autózik majd, 12 perces előnye ugyanis az őt ádázul üldöző Henk Lategannal szemben könnyen elfogyhat, ha csak egyszer is hibázik. Aztán 346 kilométerrel később kiderült, hogy a szerencse is mellé állt, Lategantól pedig elpártolt.
A dél-afrikai versenyző nem először nézett szembe problémával az idei Dakaron, ez a mostani azonban megfosztotta győzelmi álmaitól. A bal hátsó kerekében eltört a csapágy, a szerelési munkálatok pedig olyan sokáig tartottak, hogy már biztosan nem küzdhet a győzelemért.
Al-Attijah legfőbb riválisává így Nani Roma lépett elő – 8:40 perces hátránya két napra lebontva lehet sok, de lehet kevés is, de ha csak a mai nap eseményeire pillantunk, leszögezhetjük, hogy ezen a Dakaron (is) bármi megtörténhet. Roma is ismeri a siker titkát, nyert már autóval és motorral is, szóval, ha lehetősége adódik, megragadja majd.
A dobogó harmadik fokára a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb kapaszkodott fel, akinek ha sikerül megtartania a pozícióját (esetleg még előrébb lépnie), akkor pályafutása során negyedszer állhat fel a Dakaron a dobogóra.
Az autósoknál egyébként Mattias Ekström, a motorosoknál az amerikai showman, a karakteres bajuszáról ismert Skyler Howes nyerte meg a szakaszt. A kaliforniai pilóta Dakar-bemutatkozása óta mindig nagy figyelmet követelt magának, de az első szakaszgyőzelmére a nyolcadik Dakarjáig kellett várnia.

Ami az élmezőnyt illeti: a Honda-istálló kidolgozta a stratégiát arra vonatkozóan, hogy bebiztosítsa Ricky Brabec harmadik Dakar-sikerét. Adrien van Beveren nyitotta volna a szakaszt (bónuszpontokért), de a tankolás után megvárta amerikai csapattársát, hogy osztozzon vele a pontokon.
Brabec a szakasz végén úgy döntött, taktikai okokból lassít, és inkább elveszíti vezető pozícióját annak érdekében, hogy pénteken fő riválisa, Luciano Benavides mögött rajtolhasson. Az amerikaiak szeretnek taktikázni, ami vagy bejön, vagy nem, de kétségtelen, hogy ez rettenetesen izgalmas. Ami a KTM esélyeit illeti, új távlatok nyíltak meg az argentin Benavides előtt.
A szatmárnémeti Gyenes Emánuel továbbra is versenyben van, gyakorlatilag méterről méterre küzdi előre magát úgy, hogy a látása továbbra sem jött helyre a múlt heti nagy bukás után, de „Manit” nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladja. Sőt, még nehezen sem! És már csak két napig kell kitartania.
48. DAKAR RALI
Az állás a 11. szakasz (Bisa–Al-Henakijah, össztáv: 882 km, ebből szelektív szakasz: 346 km) után. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Fabian Lurquin (katari, belga, Dacia Sandriders) 44:39:59, 2. Roma, Haro (spanyol, Ford Raptor) 8:40 p h., 3. Loeb, Boulanger (francia, Dacia Sandriders) 18:17 p h. Motorosok: 1. Luciano Benavides (argentin, KTM) 44:48:48, 2. Brabec (amerikai, Honda) 23 mp h., 3. Schareina (spanyol, Honda) 15:16 p h., …25. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 9:03:32 ó h. Kamionosok: 1. Vaidotas Zala, Paulo Fiuza, Max van Grol (litván, portugál, holland, Iveco) 51:55:41, 2. Loprais, Kripal, Stross (cseh, Iveco) 16:24 p h., 3. Van den Brink, Van Heun, Van de Pol (holland, MMT) 37:18 p h.

Dakar rali: Nasszer újabb nagy napja!







