Elhunyt Alex Zanardi autóversenyző és paralimpiai bajnok

I. SZ.I. SZ.
2026.05.02. 11:35
null
Alex Zanardi (1966–2026) (Fotó: Getty Images)
Pénteken 59 éves korában elhunyt Alex Zanardi olasz autóversenyző és paralimpiai bajnok.

Az 1966-ban született Alessandro Zanardi viszonylag későn, 14 évesen kezdett gokartozni, a Formula–1-be 1991-ben mutatkozott be, ugyanabban a Jordan-Fordban, amelyben hónapokkal korábban Michael Schumacher is debütált. 1992-ben a Minardinál egy versenyen indult, a következő két évben a Lotus pilótája volt.

Ezt követően kikerült az F1-es mezőnyből, 1996-tól három évig a tengerentúli CART-bajnokságban indult, az első évében harmadik, lett, majd két bajnoki címet is szerzett.

Kétszer lett az amerikai CART-sorozat bajnoka – itt Michael Andretti és Dario Franchitti között áll a dobogón 1998-ban (Fotó: Getty Images)

1999-re szerződést kapott az F1-es Williams-istállótól, amely túl volt a sikerkorszakán, és Zanardi a csapattársa, Ralf Schumacher szintjét sem ütötte meg, így egy év után végleg lezárult az F1-es karrierje. Visszatért a CART-ba, de 2001 szeptemberében a németországi Lausitzringen súlyos balesetet szenvedett, mindkét lábát elveszítette.

A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, visszaküzdötte magát az autósportba, 2003-tól 2019-ig versenyzett speciálisan kialakított túraautókkal, 2005-ben olasz bajnok lett, és két idényt teljesített a túraautó-vb-n is.

2016 Rio Paralympics - Day 9 - Mixed Team Relay H2-5
London paralimpiai bajnoka 2012-ben (Fotó: Getty Images)

Emellett handbike-kal is versenyezni kezdett, 2007-ben kategóriájában negyedik lett a New York-i maratonin, míg a 2012-es és a 2016-os paralimpián is két-két aranyérmet és egy-egy ezüstöt nyert. 2020 júniusában egy olaszországi handbike-versenyen ütközött egy teherautóval, súlyos fejsérüléseket szenvedett, hetekig lélegeztetőgépen volt, mesterséges kómában tartották, majd többször megoperálták az arcát és a koponyáját is, és csak 2021 januárjában kezdett újra beszélni. 18 hónappal a baleset után engedték haza, hogy otthon, a nyilvánosságtól elzárva folytassa a rehabilitációt.

Padovai otthonában 2022 augusztusában kigyulladtak a tetőn lévő napelemek. A kiérkező tűzoltók gyorsan megfékezték a lángokat, de mivel a napelemek a Zanardi életben maradásához szükséges gépeket látták el, visszaszállították a vicenzai klinikára, ahol korábban sokáig ápolták.

Élete példaértékű volt, a sorscsapás után is megtalálta az utat a sikerek és a boldogság felé – május elsején hunyt el Bolognában.

„Ahogy az egész országot, úgy engem is mély szomorúsággal tölt el Alex Zanardi halálhíre. A balesete után paralimpiai bajnok lett, példával szolgált számunkra a hite és a kitartása. Nemcsak a sport világában példakép, egész Olaszország jó szívvel fog emlékezni rá” – írta Sergio Mattarella, Olaszország elnöke.

 

 

Legfrissebb hírek

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben

F1
20 perce

Russell: Egy pillanatig sem kételkedtem magamban

F1
1 órája

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
1 órája

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
14 órája

Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

F1
18 órája

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
19 órája

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívóbajnoka

Ökölvívás
21 órája

Alonso: Én vagyok a legjobb. Semmit sem kell bizonyítanom

F1
23 órája
Ezek is érdekelhetik