Alapjáték nélkül még csak játszmát sem lehet nyerni…

A vasárnapi reggelihez érkező arcok között lehetett már egy-két csalódottat is látni – néhány játékosnak még nem sikerült túltennie magát a belgák ellen elszenvedett vereségen. Általános volt a vélemény, hogy nyerhető meccset vesztett el a csapat, a harmadik szett végén egy kicsit nagyobb koncentrációval lehetett volna változtatni a dolgok menetén. Persze a sportban nincsen semmilyen szerepe a feltételes módban írott mondatoknak, így aztán rögzítsük a tényeket: az első két napon elszenvedett két 3:0-s vereséggel minden esélyünket elvesztettük a továbbjutásra, és a szlovákok elleni mérkőzésen csak a szép búcsúban reménykedhettünk.

Ennek megfelelően a délelőtti edzésen a szakvezetés nem hajtotta szét a lányokat – nyújtás, alkaros játék (idősek a fiatalok ellen, mely végül a rutinos játékosok magabiztos győzelmével ért véget), illetve néhány nyitás és nyitásfogadás szerepelt a tréningen. Ebéd után aztán fagyizni ment a csapat, melynek teljes költségét egy néhány nappal korábbi vacsoráról való elkésése miatt a csapatvezetőnek, Nagy Kornélnak kellett állnia.

A találkozó aztán egy kis meglepetéssel indult – feladó poszton Bognár Krisztina helyett Gudmann Csilla kezdett. A korábbiaktól eltérően jól kezdtük a mérkőzést, nem engedtük el a szlovákokat, sőt, az első technikainál vezettünk is (8:7). A folytatásban érthetetlenül visszavettünk a tempóból, így északi szomszédjaink a második kötelező pihenőnél már öt ponttal vezettek (11:16). A mieinknek elsősorban a mezőnyvédekezése volt érthetetlenül gyenge, így Ludvig Zsolt 14:20-nál ki kellett, hogy kérje második idejét is. A cserék sem lendítettek sokat a mieink játékán, ráadásul a szett végére teljesen összezuhantunk, így a szlovákok nagy különbséggel nyerték meg a nyitófelvonást (15:25, 0:1).

A második szettre Kapuvári Melinda és Takács Zsófia is szerepet kapott (Héjjas Valéria és Dégi Barbara helyén), a két ütőjátékos pedig azonnal egy-egy életerős bombával jelezte, hogy a pályán van. A jó kezdés után hamar visszaestünk, és elsősorban ellenfelünk hibáinak volt köszönhető, hogy az első technikainál nem volt jelentős különbség a csapatok között (7:8).
A folytatásban a nyitásfogadásunk – az előző meccsekhez hasonlóan – megint darabjaira hullott, így a szlovákok a második technikainál megint öt ponttal vezettek (11:16). A szünet után hamar fölzárkóztunk, Gudmann blokkjával már csak egy pont volt a csapatok között a különbség, amikor a Miroslav Cada időt kért (16:17). Amilyen gyorsan jött a szépítés, olyan gyorsan el is kezdtünk megint hibázni – hálóérintés és rossz magyar feladás követte egymást, Ludvig Zsolt pedig azonnal időt kért (17:21). Ez sem használt, két rossz nyitásfogadással megpecsételődött a sorsunk (20:25, 0:2)

A harmadik játszmára tovább keverte a kártyákat Ludvig Zsolt – feladó-átló poszton ezúttal Héjjas Valéria kezdett. Ahogy ez a szett elkezdődött, az volt az ember érzése, hogy a keretből bárki bármilyen poszton pályára léphet – gyakorlatilag senkinek nem ment a játék (0:3). Pék-Tormási Orsolya szerváival és néhány jó blokkal mégis magunkhoz tértünk, és 6:5-re már mi vezettünk. A folytatásban felváltva estek a pontok, a mieink Pék-Tormási vezetésével többször is jól blokkoltak, így Miroslav Cada hamarosan második idejét is kénytelen volt kikérni. Gudmannt Bognár Krisztina váltotta, 17:17-ig fej-fej mellett haladtak a felek – aztán jöttek a szokásos hibák. Rossz nyitások, rossz fogadások, gyenge ütések – a szlovákok pillanatok alatt be is söpörték a harmadik szettet is, így megnyerték a mérkőzést (20:25, 0:3).