Ez a hajó már elment. Vagy mégsem?

AZOK A FRÁNYA DÖNTŐK

A kézilabda az egyik legdinamikusabb, legpörgősebb labdajáték, ezért nem ritkák az olyan esetek, amikor az egyik csapat rövid idő alatt tetemes hátrányból tud fordítani. Mi magyarok is nem egy ilyen mérkőzésnek voltunk főszereplői.

A 2000-es olimpián női válogatottunk ezüstérmet szerzett, bár a torna során kétszer is nagyon távol volt ettől. Először is az Ausztria elleni negyeddöntőben, amikor mintegy másfél perccel a vége előtt három góllal vezettek a "sógornők", ám lányaink nem adták fel, 38 másodperccel a vége előtt 25–24-re alakították az állást, majd Radulovics Bojana tíz másodperccel a rendes játékidő letelte előtt az egyenlítő találatot is megszerezte. Hosszabbítás után végül 28–27-re nyertünk.

Az elődöntőben Norvégián 28–23-as sikerrel léptünk át, így finálét játszhattunk Dánia ellen. Sokáig úgy tűnt, hogy 2000. október 1. a magyar kézilabda történetének legszebb napja lesz, ehelyett örökké fájdalmas emlékkel „gazdagodtunk". Mocsai Lajos csapata negyvenöt percen át szinte tökéletesen játszott, 23–17-es vezetésnél még semmi jele sem volt annak, hogy végül ezüstérem került a mieink nyakába. A záró negyedórát azonban 14–4-re az északiak nyerték, így 31–27-es győzelmükkel megvédték olimpiai bajnoki címüket.

MAGYARORSZÁG–DÁNIA, 2000-ES OLIMPIA, NŐI DÖNTŐ

A mondás szerint nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, de a magyar csapat sajnos bizonyította ennek ellenkezőjét. Sőt, ha hozzávesszük a 2000-es Eb-döntőt – amelynek végén ugyancsak nagy előnyt adtunk le, ám ott az ukránok ellen ez nem bizonyult végzetesnek –, akkor bizony furcsa triplázásról beszélhetünk a mieink esetében.

Három évvel később ugyanis a horvátországi vb-n ugyancsak az aranyért csatázhattak Radulovicsék, akik ezúttal még közelebb voltak a végső sikerhez, mint Sydneyben. A több ezer magyar szurkoló már a fiesztára készült a zágrábi csarnokban, hét perccel a vége előtt ugyanis még héttel vezettünk (25–18). A franciák azonban – többek között a korábban a magyar válogatottban szereplő Szabó Melinda vezetésével – kihasználva a mieink hibáit (no meg azt, hogy a játékvezetők másfél perccel a vége előtt, ki tudja miért, nem adták meg a szabályos – Mocsai Lajos szavaival élve győztes – gólunkat) elkezdtek felzárkózni, majd egy időntúli hétméteressel egyenlítettek. A hosszabbításban már nem volt esélyünk, 32–29-re kikaptunk.

MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG, NŐI KÉZI-VB, 2003

Férfi kéziseink egyik legemlékezetesebb alakítását a 2007-es világbajnokságon láthattuk, amikor a csoportkör első fordulójában az Eb-bronzérmes Dánia ellen léptek pályára. A skandinávok kevesebb mint öt perccel a vége előtt még 28–24-re vezettek, ám a magyar csapat a kapuban parádézó Puljezevics Nenad vezérletével huszáros hajrát kivágva fordított, és 30–29-re győzött.

MAGYARORSZÁG–DÁNIA, FÉRFI KÉZI-VB, 2007

Már-már közhelynek számít, hogy a német csapatok sosem adják fel a küzdelmet, és ennek köszönhetően sokszor kilátástalan helyzetből is fel tudnak állni (Gary Lineker híres mondása szerint ugyebár „A futball olyan játék, amelyben két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek"). Az idei férfi Bajnokok Ligája döntőjében azonban éppen egy német csapat volt a szenvedő alanya a káprázatos feltámadásnak.

A Kielről van szó, amely a Ciudad Real elleni párharc első felvonásán 39–34-re nyert hazai pályán, a visszavágón pedig a második félidőben már 20–16-ra vezetett. A spanyol gárda tehát összesítésben kilencgólos hátrányban volt, az ellenfél kapujában pedig Thierry Omeyer ihletett formában védett, így biztosnak látszott, hogy a Kiel letaszítja a trónról a Ciudadot. A címvédő viszont nem így gondolta, a kapuba visszaálló Sterbik Árpád lehúzta a rolót, így a spanyolok előbb egyenlítettek, majd idegfeszítő hajrában 33–27-re diadalmaskodtak, így összesítésben egy góllal jobbnak bizonyultak ellenfelüknél.

ATHÉNBAN MI NEVETTÜNK A VÉGÉN

A szívünknek kedves emlékek közül több köthető a magyar férfi vízilabda-válogatotthoz, amely az athéni olimpiára címvédőként érkezett, és a görög fővárosban is eljutott a döntőig. Ott viszont finoman fogalmazva is pocsékul kezdtek a Kemény-legények, a bombaerős szerb csapat rögtön az elején elhúzott 3–0-ra, és a mieink ugyan ledolgozták a hátrányukat, az utolsó negyedet 7–5-ös hátránnyal kezdték. A szerbek a döntő utolsó 13 percében egyszer sem találtak be, mi viszont a záró játékrészben háromszor is, így megszületett a magyar vízilabdázás nyolcadik olimpiai aranyérme.

A 2004-ES OLIMPIA FÉRFI VÍZILABDA-DÖNTŐJÉNEK HAJRÁJA 1. RÉSZ

A 2004-ES OLIMPIA FÉRFI VÍZILABDA-DÖNTŐJÉNEK HAJRÁJA 2. RÉSZ

35 MÁSODPERC, 13 PONT

A sportág jellegéből és szabályaiból kifolyólag a kosárlabda is bővelkedik sírból visszahozott találkozókban. Az NBA történetének legnagyobb fordítását a Utah Jazz mutatta be, amely 1996. november 27-én a félidőben még 34 pontos hátrányban volt a Denver Nuggets elleni meccsen, mégis nyert 107–103-ra. Abban és az azt követő szezonban is egészen a döntőig menetelt a Karl Malone, John Stockton, Jeff Hornacek trió által fémjelzett gárda, ám mindkétszer alulmaradt a Michael Jordan vezette Chicago Bullsszal szemben.

A 2008-as nagydöntőben a Boston Celtics 2–1-re vezetett a Los Angeles Lakers ellen, amely a negyedik mérkőzés harmadik negyedében 24 ponttal is vezetett már. Innen is sikerült azonban kikapniuk Kobe Bryantéknak, a Celtics ugyanis a nagy hármas (Kevin Garnett, Paul Pierce és Ray Allen) vezetésével felállt a padlóról, és végül 97–91-re megnyerte a meccset, a döntőt pedig utána 4–2-re.

A Houston Rockets 2004. december 9–én mutatott teljesítménye lehet, hogy önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy most szót ejtsünk róla, hiszen az utolsó percben „mindössze" tízpontos hátrányt dolgozott le, ám egyvalaki miatt mégis meg kell emlékeznünk erről az összecsapásról. Ez a valaki pedig Tracy McGrady, aki a San Antonio elleni találkozón örökre beírta magát a kosárlabdázás történetébe, hiszen az utolsó 35 másodpercben 13 pontot szerzett – négy triplát hintett, az egyik után pedig értékesített egy bünetődobást is –, a győztes kosarat 1.7 másodperccel a vége előtt dobta. A Rockets 81–80-ra győzött T–Macnek köszönhetően.

TRACY MCGRADY MEGFORDÍTJA A SAN ANTONIO ELLENI MECCSET

AMIKOR GRETZKYÉK IS CSAK NÉZTEK

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legemlékezetesebb meccseként tartják számon az 1982. április 10-én lejátszott Los Angeles Kings–Edmonton Oilers találkozót. Az NHL történetének legnagyobb rájátszásbeli fordításáról van ugyanis szó. A ligában mindössze harmadik idényét jegyző Oilers a párharc toronymagas esélyese volt, az alapszakaszban 111 pontot gyűjtött, szemben a Kings 48-ával. Az edmontoniak félelmetes támadójátékukról voltak híresek – bár a védelmük sem volt könnyen átjátszható –, NHL-rekordot jelentő 417 gólt ütöttek az alapszakaszban. Fiatal csapatukból kiemelkedett Mark Messier és Wayne Gretzky, utóbbi a szezonban 92 gólt, 120 gólpasszt és 212 pontot jegyzett – valamennyi rekordnak számított.

Ilyen előzmények után már az is meglepetés volt, hogy az első meccsen a Kings diadalmaskodott (10–8-ra!), a második felvonáson aztán érvényesült a papírforma, egyenlített az Oilers. Úgy tűnt, ezzel meg is törte a Kings ellenállását, hiszen a harmadik mérkőzésen két harmad után 5–0-ra vezetett. A záró játékrészben azonban a hazaiak magukra találtak, és egyre közelebb jöttek ellenfelükhöz. Öt másodperccel a vége előtt Steve Bozek belőtte a Los Angeles ötödik gólját is, hosszabbításra mentve a találkozót. A ráadásban aztán az eksztázisban játszó sárga-lilák teljessé tették a csodát, megszerezték a győztes gólt is. A párharc végül öt meccsen dőlt el, a Kings nyert 3–2-re, de a következő körben a Vancouver Canucksszal már nem bírt. Az Edmonton elleni mérkőzés összefoglalóját már csak a kapusok által akkoriban viselt fejvédők miatt is érdemes megnézni. Bármely horrorfilmben főszerepet kaphatnának ezekben szerepelve...

LOS ANGELES KINGS–EDMONTON OILERS 6–5

A napokban a Chicago Blackhawks hasonló bravúrt mutatott be a Calgary Flames ellen, hiszen szintén 0–5-ről állt fel – igaz, nem egy harmad alatt, és nem a rájátszásban –, hogy aztán hosszabbításban 6–5-re nyerjen.

Egy párharcot tekintve a Toronto Maple Leafs vitte véghez a legnagyobb bravúrt, mégpedig azzal, hogy az 1942-es döntőben az első három mérkőzés elvesztése után 4–3-ra fordított a Detroit Red Wings ellen, ezzel elhódította a Stanley-kupát. Az NHL-finálék történetében ilyen bravúros fordítás sem előtte, sem utána nem sikerült egy csapatnak sem.

HA AZ EGYETEMI LIGÁBAN SIKERÜLT, AKKOR MOST MIÉRT NE MENNE?

Az NFL mindenkori legnagyobb feltámadására 1993-ban került sor, amikor a Buffalo Bills 32 pontos hátrányt tett semmissé, majd hosszabbításban győzött a Houston Oilers ellen. A siker fő letéteményese az a Frank Reich volt, aki 1984-ben az egyetemi bajnokság 2006-ig legnagyobb fordításának számító hőstettében is főszerepet játszott. Akkor a Maryland Terrapins quarterbackjeként csereként pályára lépve vezette 42–40-es győzelemre csapatát a 31–0-s előnyt eltékozló Miami Hurricanes ellen.

Reich kilenc évvel később 35–3-ra égett csapatával, ám a Buffalo az utolsó 28 percben az ő négy touchdown-passzának is köszönhetően egyenlített, majd a ráadásban a győzelmet is kivívta. „Az egész mérkőzés alatt arra a találkozóra gondoltam" – utalt Reich az 1984-es meccsre második hőstette után.

A POLITIKA AKADÁLYOZTA MEG A NAGY FORDÍTÁST

A sakktörténelem leghíresebb fordítása nem is volt „comeback". A legendás 1984-es világbajnoki páros mérkőzésen a két szovjet, a címvédő Anatolij Karpov és a kihívó Garri Kaszparov mérkőzött egymással, fél éven át. Az egyik fél hatodik győzelméig tartó összecsapáson Karpov már az ötödik sikerét is megszerezte, de a végső csapást nem sikerült bevinnie. Kaszparov sikeres bekkelésre állt be, remitaktikája pedig meghozta az eredményt, a rivális elfáradt. Kaszparov hirtelen nyerni kezdett, és villámgyorsan eljutott 5:3-ig. Ekkor a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke Florencio Campomanes, orvosi tanácsra beszüntette a találkozót. A döntés persze nagy botrányt okozott, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a politikailag jobban kedvelt Karpov nem bírja tovább. A mai napig általános a vélekedés, hogy Kaszparovot nem engedték nyerni.

Három évvel később, az 1987-es döntőben ismét Karpov és Kaszparov találkozott egymással, immáron negyedik alkalommal. A 24 mérkőzésre korlátozott csatában az utolsó parti előtt a kihívó Karpov 12:11-re vezetett, tehát csak egy remi kellett az üdvösségéhez. Kaszparovot akkor már egyértelműen jobbnak tartották, így trónfosztása meglepetésnek számított volna.
A feszült légkörű, hullámzó partiban hol a világos bábukat vezető világbajnok, hol Karpov állt jobban. A sors úgy hozta, hogy a legutolsó hibát Karpov követte el, így Kaszparov nyert, és 12:12-vel megvédte címét.

Pontosan ugyanilyen helyzet állt elő 2004-ben Brissagóban, amikor Lékó Péter és az orosz Vlagyimir Kramnyik játszott a legrangosabb címért. A 7:6-ra vezető Lékó sem bírta a záró parti súlyát, Kramnyik egyenlített és világbajnok maradt. Ez volt az utolsó olyan eset, amikor az aktuális király egyenlő pontszámnál is megtarthatta koronáját.

„ISTEN KÜLDTE AZ ESŐT"

Goran Ivanisevicnek bőven kijutott a drámai mérkőzésekből wimbledoni szereplései alkalmával. 1992-ben húszévesen Ivan Lendl, Stefan Edberg és Pete Sampras kiverésével masírozott a döntőbe, ott azonban óriási, ötszettes csatában alulmaradt Andre Agassival szemben. Két évvel később három, 1998-ban pedig öt játszmában verte meg őt a fináléban Sampras.

Már talán ő sem gondolta, hogy valaha is a magasba emelheti a wimbledoni győztesnek járó serleget, amikor 2001-ben végre összejött neki a dolog. Ekkor már jóval túl volt karrierje csúcsán, különböző sérülések hátráltatták, a világranglistán pedig mindössze a 125. volt, így csak szabadkártyával tudott elindulni a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon. Ennek ellenére Fredrik Jonsson, Carlos Moyá, Andy Roddick, Greg Rusedski és Marat Szafin sem tudta útját állni a horvát ászgyárosnak, aki így készülhetett a Tim Henman elleni elődöntőre.

Az angolok akkoriban már évek óta Henmantól várták, hogy megtörje a hazai versenyzőket hosszú-hosszú ideje sújtó átkot, és megnyerje a tornát. 2001-ben a harmadik elődöntőjét játszhatta, és úgy nézett ki, hogy végre bejut a döntőbe is. Az első játszmát ugyanis elbukta, utána viszont káprázatos játékkal 2:1-re fordított – a harmadik szett 6:0-val lett az övé –, és a negyedik elején rögtön brékelőnybe került. Ivanisevic teljesen a padlón volt, és valószínűleg ott is maradt volna, ám az időjárás közbeszólt.

Az eső miatt félbeszakadt a mérkőzés, és csak másnap, szombaton tudták folytatni a játékot, amelynek megváltozott a képe. Ivanisevic visszabrékelt, majd rövidítésben megnyerte a negyedik szettet. A döntő játszma közben ismét eleredt az eső, így vasárnap fejezték be a meccset. A háromnapos, idegfeszítő csatát a horvát bírta jobban, így negyedik alkalommal is bejutott a döntőbe, amire hétfőn került sor Pat Rafter ellen. Az ausztrál játékos ellen 6:3 3:6 6:3 2:6 9:7-re diadalmaskodott, miután értékesítette negyedik meccslabdáját – az első kettőnél kettős hibát ütött, a harmadiknál pedig Rafter emelt át zseniálisan –, így az első játékos lett a történelemben, aki szabadkártyásként lett wimbledoni bajnok. Szülővárosában, Splitben százezrek voltak jelen az ünneplésekor, amin ő egykori jó barátja, az 1993-ban autóbalesetben elhunyt kosaras zseni, Drazen Petrovic mezét viselte.

„Isten akarta, hogy megnyerjem a meccset, ő küldte az esőt" – utalt vissza a Henman elleni elődöntőre Ivanisevic.

IVANISEVIC RÉVBE ÉR WIMBLEDONBAN

A teniszvilágot az 1920-as évek végén, 1930-as évek elején uraló francia teniszezők (Négy Muskétásnak hívják a Jean Borotra, Jacques Brugnon, Henri Cochet, René Lacoste alkotta kvartettet) egyik tagja volt Henri Cochet, aki ugyancsak a wimbledoni elődöntőben alakított nagyot. Az amerikai Bill Tilden ellen – akit akkor a valaha élt legjobb teniszezőnek tartottak – hamar kétszettes hátrányba került, a harmadikban pedig 5:1-re vezetett ellenfele, ám zsinórban hét játékot megnyerve életben tartotta reményeit, majd 6:4-re és 6:3-ra hozva a következő játszmákat bejutott a döntőbe. A történethez hozzátartozik, hogy Cochet a negyeddöntőt és a döntőt is kétszettes hátrányból fordította meg.

Jennifer Capriati a 2002-es Australian Open döntőjében bizonyította, hogy nincs lehetetlen, Martina Hingis ellen ugyanis 4:6, 0:4-ről állt talpra, és védte meg címét az év első Grand Slam-tornáján.

John McEnroe egészen elképesztő, 82–3-as győzelmi mutatóval zárta az 1984-es évet, ám a három veresége közül az egyik minden bizonnyal karrierje legfájóbb momentuma volt. Egyetlen Roland Garros-döntőjét ebben az esztendőben játszotta, és jó úton haladt a végső siker felé, hiszen 2:0-ra vezetett. A harmadik szettben nem tudott mit kezdeni Lendl erősebb pörgetéseivel és keresztfonákjaival, ráadásul a figyelmét az egyik operatőrrel való vitája is elterelte, akire azért lett mérges, mert a headsetjéből kiszűrődő zajok szerinte túl hangosak voltak...

A negyedik játszmában azonban újra magára talált, és 4:2-es vezetésénél nem sokan fogadtak volna Lendl győzelmére. Az akkor még csehszlovák színekben versenyző Rettenetes Ivan viszont nem adta fel, és öt szettben a maga javára fordította a küzdelmet – mellesleg pedig megszakította McEnroe 39 mérkőzéses győzelmi sorozatát.

Serena Williams nemcsak fizikálisan, hanem fejben is rettentő erős. Erről a 2003-as Australian Open elődöntőjében is megbizonyosodhattunk, ugyanis Kim Clijsters ellen a döntő szettben 1:5-re állt, 2:5-nél pedig mérkőzéslabdája is volt a belgának. 7:5-re mégis az amerikai nyert, aki aztán meg sem állt első Australian Open-győzelméig.

Andre Agassi és Steffi Graf nemcsak abban hasonlít, hogy a másiknak a házastársa, hanem abban is, hogy mindketten örökké emlékezetes mérkőzésen diadalmaskodtak az 1999-es Roland Garroson. Agassi az első két szett elbukása után verte meg Andrej Medvegyevet, megszerezve ezzel a gyűjteményéből még hiányzó GS-trófeát, míg későbbi felesége úgy nyert Martina Hingis ellen, hogy az első játszmát elvesztette, a másodikban pedig kettős brékhátrányban volt.

Grafnak nem ez volt az első ilyen feltámadása, hiszen 1993-ban a cseh Jana Novotná a wimbledoni finálé döntő játszmájában 4:1-re vezetett ellene, és labdája volt az 5:1-hez, a végén mégis a német klasszis örülhetett.

AKI LEDÖNTÖTTE A KÍNAI NAGYFALAT

Werner Schlager mesébe illő történet főszereplője volt 2003-ban. Az osztrák asztaliteniszező a párizsi világbajnokságon úgy lett aranyérmes, hogy a negyed- és az elődöntőben is a sportág egyeduralkodóinak számító kínaiak egy-egy játékosát győzte le, ráadásul nem is akármilyen módon. A Karsai Ferenc személyében magyar edzővel dolgozó Schlagerre a nyolc között a címvédő Vang Li-csin várt, és mondani sem kell, hogy nem az európai játékos volt a találkozó esélyese. Ennek megfelelően a kínai uralta a játékot, és 3:2-es vezetésénél a hatodik szettben több mérkőzéslabdához jutott. Schlager azonban mindet hárította (10–7-nél nem is akárhogyan, ez a videón 0:25-nél látható), összesen ötöt, és hétjátszmás küzdelemben bejutott az elődöntőbe. Ott a 2000-es olimpiai bajnok Kung Ling-huj ellen lépett asztalhoz, és megint csak meccslabdákat hárítva újabb fantasztikus bravúrt ért el. A fináléban a védekező stílusú dél-koreai Joo Sze Hjuk ellen úgy nyert 4:2-re, hogy a negyedik játszmában 7:10-ről, a hatodikban pedig 3:7-ről és 9:10-ről fordított. Fejben tehát igencsak rendben volt az osztrákok új hőse.

WERNER SCHLAGER–VANG LI-CSIN, 2003

ELESETT, MAJD NYERT

Az 1972-es olimpia egyik legemlékezetesebb versenye volt a férfi 10000 méteres síkfutás döntője. Az ötkarikás játékokon újonc finn Lasse Virén féltávnál megbotlott és csúnyán elhasalt, a figyelem azonban inkább a rajta keresztül eső Mohamed Gammudira vetült, aki 1968-ban 5000 méteren aranyérmet nyert. A tunéziai két körrel később feladta a versenyt, az esése következtében a főbolytól mintegy 20-30 méterre leszakadó Virén azonban kevesebb mint fél kör alatt utolérte a többieket, és végül világcsúcsot futva elsőként ért át a célvonalon. Tíz nappal később 5000 méteren is nyert, a duplázást pedig az 1976-os montreáli olimpián megismételte. Később vérdopping alkalmazásával gyanúsították meg, ám ő mindig is tagadta ezeket a vádakat. Egy magazin egymillió dollárt ajánlott neki, ha megmondja az igazat, de amikor ő azt felelte, hogy az igazság az, hogy sosem doppingolt, a magazin visszavonta ajánlatát.

LASSE VIRÉN MÜNCHENI FUTÁSA

A JÉGEMBER RÁFAGYASZTOTTA A MOSOLYT HAMILTON ARCÁRA

Lewis Hamilton 2007-ben már szinte két kézzel fogta a világbajnoki trófeát, két futammal a szezon vége előtt ugyanis 12 ponttal vezetett Fernando Alonso és 17-tel Kimi Räikkönen előtt. Az utolsó két versenyen azonban csak két pontot gyűjtött, így a mindkettőn elsőként célba érő Räikkönen fejére került a korona.

1974-ben Emerson Fittipaldi három futammal a vége előtt még csak a negyedik helyen állt a pontversenyben, végül mégis ő lett a világbajnok, három ponttal megelőzve a második helyen végző Clay Regazzonit.

Nem akármilyen hétvégét produkáltak a McLaren pilótái az Egyesült Államok Nagydíján 1983-ban. Az időmérőn John Watson és Niki Lauda a 22., illetve 23. helyen végzett, így elvileg nem sok keresnivalójuk lett volna a vasárnapi futamon. Ehhez képest kettős győzelmet arattak, Watson nyert, Lauda lett a második.

AMIKOR CSAK MAJDNEM SIKERÜLT A BRAVÚR

Talán az egész 2008-as olimpia legnagyobb feltámadása fűződött volna a magyar női tőrvívókhoz, ám a csoda végül elmaradt. Hogy mégis bekerült összeállításunkba a mieink Egyesült Államok elleni elődöntője, az Mohamed Aidának köszönhető, aki egészen elképesztő módon vívott az utolsó asszóban. Az MTK vívója 33:19-es amerikai vezetésnél lépett pástra, tehát nagy jelentősége már nem volt a szereplésének. Gondolhattuk, ám ő egymás után szerezve a tusokat 34:33-ra felzárkózott. Erinn Smart és az amerikaiak szerencséjére ekkor már csak öt másodperc maradt a küzdelemből, az idő szorításában pedig Mohamed nem tudta bevinni az egyenlítő találatot, 35:33-ra az Egyesült Államok nyert.

AZOK A CSODÁS HAJRÁK ÉS BENYÚLÁSOK

Nem akarjuk azonban, hogy rossz szájízzel érjenek a cikk végére, így azt két nagyszerű magyar sikerrel zárjuk. Mindkettőt egy úszónk érte el, nevezetesen Kovács Ágnes és Gyurta Dániel

Kovács Ágnes esélyesként érkezett a 2000-es olimpiára, ahol 200 méteres mellúszásban ért a csúcsra, óriási versenyt követően. Az utolsó 50 méternek még csak harmadikként vágott neki, és 25 méterrel a vége előtt is még fél testhosszal előtte volt az amerikai Kristy Kowal. Ági azonban irtózatos hajrát nyitott, és végül jobb benyúlásának köszönhetően megszerezte a hőn áhított aranyérmet.

KOVÁCS ÁGNES REMEK HAJRÁJA SYDNEYBEN

Gyurta Dániel még inkább az utolsó hosszra hagyta a döntést az idei római vb-n, ugyancsak 200 mellen, az utolsó fordulónál hatodikként érintette a falat, és még húsz méterrel a vége előtt is csak a dobogóban bízhattunk, ám a véghajrában mindenkit maga mögé utasított, az amerikai Eric Shanteau-t egészen pontosan egy századmásodperccel.

GYURTA DÁNIEL RÓMAI CSODATÉTELE