Az írek Walesben küldték pokolra az angol Szenteket

AMLIN CHALLENGE-KUPA

Lendületes, élvezetes, bár nem túl magas színvonalú mérkőzést hozott a második számú kupasorozat döntője. Miután a célvonalak közelébe ritkán jutottak a felek az első félidőben, így döntően a büntetőkre maradt a pontszerzés. Az első felvonást követően a játékrészben nem túl meggyőző mezőnyfölényben játszó angolok mehettek némiképp nagyobb nyugalommal pihenőre, tekintve, hogy 9–6-ra vezettek.

A szünet azonban nemcsak térfélcserét hozott, hanem a játék képen is változtatott. Az addig támadásban keveset – hogy azt ne mondjuk, semmit sem – mutató Stade Francais odatette magát, tíz perc alatt egy-egy büntetővel és droppal már a vezetést is átvette. Az angolok sokáig a félpályát sem lépték át, a nehezen megszerzett előnyüket könnyen leadták. Egy kemény tolongás után újabb büntetővel nőtt a párizsiak előnye, a Harlequins kimaradt büntető után a következőből azért már megkezdte a felzárkózást. A Stade Francais-nak viszont nagyon futott a szekere. A 73. percben az angolok örültek, hogy megúszták a célt, és fel tudtak szabadítani, de egy váratlan fordulattal majd' a félpályáról visszakapták a dropot.

A bántóan kevés néző – jó félház – előtt lejátszott találkozón a nagyobb létszámban jelen lévő Quins-fanok csak nem akartak belenyugodni a vereségbe, és beleűzték övéiket a győzelembe. A 77. percben a félidő első angol támadása célt hozott, a különbség egypontosra csökkent, ami aztán az éles szögből értékesített bónusszal egypontos előnnyé változott, ezzel tulajdonképpen véget is ért a találkozó, ilyen drámai csattanó után jöhetett az angolok ünneplése.

HEINEKEN-KUPA

Agresszíven vetette bele magát a mérkőzésbe a Saints, ennek eredményeként Phil Dowson révén gyors célig jutott a 7. percben. Ezt követően kiegyenlítetté vált a mezőnyjáték, de az írek csak büntetőt tudtak felmutatni. A Leinster ír klasszisa, Brian O'Driscoll ért célközelbe a félidő derekán, de Ben Foden nagyszerű keresztezéssel az utolsó pillanatban megállította. Kettejük következő párharcát is a Saints kiválósága nyerte, de mivel az már a túloldalon történt, a Northampton újabb célt ért el a 30. percben. Ráadásul mindezt emberhátrányban!

A Leinster rúgóját, Jonathan Sextont a félpályánál egy passz után sunyin megütötték – már nem volt nála labda –, ismét csak büntetővel tudott szépíteni a Leinster. De mivel ebből Stephen Myler is betett egyet, mindez olyan sokat nem osztott-szorzott. A szünet előtti pillanatokban a keményen támadó Northampton harmadszor is a bal oldalon jutott cél közelébe, más kérdés, ezúttal befejezésképpen a nagy betörés ott elmaradt, ellenben így hullám átért a túloldalra, Dylan Hartley volt a befejező ember. A cél érvényesítését még egy kis kakaskodás, majd videózás előzte meg, de a játékvezető szabályosnak ítélte. Bár a bónusz kimaradt, a Northampton megnyugtatónak tűnő előnyt szerzett magának a folytatásra és a mutatott játéka sem utalt semmi fordulatra.

Pedig a szünet után egy teljesen új mérkőzés kezdődött. A Leinster sok választása nem lévén azonnal támadásba lendült, és gyors céllal próbált meg minél hamarabb felzárkózni, hogy még ne legyen túl késő. Ez végül olyan hamar összejött, hogy az egész döntőt újraértelmezte. Az írek 19-re lapot kértek, és bár a gép Sextont „dobta" ki nekik, a Leinster az egyik ászával is révbe ért: a kiváló rúg két célt vitt, előbb a 43., majd az 52. percben.

Lendületbe – de még milyenbe! – jött a Leinster, a szünet előtt elképesztően magabiztos Northampton teljesen megzavarodott. A Saints semmilyen ellenállást nem tudott kifejteni, játékosai sorra elbizonytalanodtak. A passzok már messze nem voltak meggyőzőek, a labda sokszor dadogott náluk, a tolongás közel sem annyira bizonyult erőteljesnek. Labdákhoz nem igazán jutottak, viszont a sajátjaikat gyorsan elveszítették, támadójátékuk abszolút tanácstalan volt. Igazi vezér nélkül maradtak, miközben a túloldalon a kulcsemberek, így O'Driscoll, Sexton és a csapatkapitány Leo Cullen is a mezőny fölé nőtt. Utóbbi mondjuk speciel termete miatt is...

Az írek megérezték a vérszagot és könyörtelenül büntettek. Gyakorlatilag folyamatosan célveszélyes területen játszottak, csak idő kérdése volt, mikor dolgozzák le hátrányukat és veszik át a vezetést. A tempót annyira megnyomták az írek, hogy erre még a hajrá előtt sor került. A 64. percben a skót „légiós", Nathan Hines is célt vitt.

A Saints-játékosok akkor már megrogyasztott ökölvívók módjára küzdöttek – jobbára saját térfelükön, a túloldalon ugyanis nem sokszor jártak –, de érezhető volt, közeleg a rászámolás ideje. Ez végül el is jött. Bár az angolok összekapták magukat az utolsó tíz percre, sorra lepattantak az akkor már magabiztos írekről, még a 22-es vonalig sem nagyon értek el. Az utolsó percekben néhány esetben erősen törlesztésszag terjengett a levegőben, de az összképen nem befolyásolt semmit: a Leinster nyerte meg a kupát – 2009 után a klub történetében másodszor –, méghozzá teljesen megérdemelten, majd' 40 ezer fanatikusuk legnagyobb örömére.

A két félidő között az igazi különbséget a Saints teljesítménye jelentette, mert az angolok a szünet után teljesen szétestek, ellentétben ellenfelükkel, hiszen az írekben akkor is volt tartás, amikor az első félidőben komoly hátrányba kerültek.

KRASZ EMIL (CARDIFF)