Rögbi: Flood hat büntetőjével verték az angolok az olaszokat

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 20:33
Megőrizte százszázalékos mérleget az angol rögbiválogatott a Hat Nemzet-kupa idei kiírásában, miután a rangos sorozat negyedik fordulójában Twickenhamben hét ponttal nyert Olaszország ellen.

A várakozásokkal ellentétben lényegesen nehezebben igazolta a papírformát a sorozat favoritja, a helyszínre kilátogató 81.500 néző őszinte bánatára. A házigazda az első félidő végére kilencpontos előnyre tett szert, Toby Flood szorgosan és biztosan értékesítette a büntetőket. Amint azt megtette ötödször is a fordulást követően...

Ám akkor Luciano Orquera második sikeres büntetőjét követően egy perccel később Luke McLean célt vitt az olaszoknak, négypontosra csökkentve a vendégek hátrányát, illetve nem kis izgalmat csempészve ezzel a folytatásba. Flood lába azonban nem remegett meg, hatodik büntetőjével a 61. percre ismét céltávolra növelte a házigazda előnyét, amely a küzdelmes, munkás mérkőzésen már ki is tartott a lefújásig. Az összecsapás legjobbjának a vesztes csapatból Andrea Masit választották meg, ám ez aligha zavarta az angolok büszkeségét, akik a záró fordulóban, 16-án szombaton 18 órától majd Cardiffban, Wales ellen a tornagyőzelemért, valamint a hibátlan végső sikerért is játszanak. Utóbbi tíz éve jött össze legutóbb az időközben még 2011-ben is győztes angoloknak.

RÖGBI, HAT NEMZET-KUPA
4. FORDULÓ
Anglia–Olaszország 18–11
Szombaton játszották
Skócia–Wales 18–28
Írország–Franciaország 13–13
Az állás: 1. Anglia 8 (91–48), 2. Wales 6 (92–63), 3. Skócia 4 (82–84), 4. Írország 3 (57–59), 5. Olaszország 2 (53–96), 6. Franciaország 1 (50–75)

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: elődöntős a címvédő a férfi hetesrögbi-tornán

Párizs 2024
2024.07.25. 16:47

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen

Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54

Sima vendéggyőzelem, de a hazai rögbi nyert igazán nagyot

Egyéb csapat
2024.03.16. 17:32

Rögbi: Budapesten a Cambridge-i Egyetem csapatának tagjai

Egyéb csapat
2024.03.13. 17:17

Rögbi: centenáriumi mérkőzés lesz Budapesten márciusban

Egyéb csapat
2024.02.10. 09:46

Rögbi: rangos kupamérkőzést rendeznek Budapesten

Egyéb csapat
2023.11.30. 11:29

IFAB: tízperces kiállítással vennék le a nyomást a játékvezetőkről – sajtóhír

Minden más foci
2023.11.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik