Rögbi: Dél-Afrika is győzni tudott Ausztráliában

Vágólapra másolva!
2013.09.08. 10:39
null
Nincs túl jó passzban az ausztrál válogatott (Fotó: Reuters)
A harmadik fordulót követően is megőrizte hibátlan mérlegét az új-zélandi és a dél-afrikai rögbiválogatott a 2013-as rögbi Négy Nemzet-kupában (Championship). Előbbiek győzelme otthon Argentína ellen papírforma, viszont Dél-Afrika vendégként mért kiadós verést az ausztrálokra.

 

Ötödik perces céllal ijesztgettek a dél-afrikaiak, akik ráadásként három büntetőt is kihasználtak az első felvonásban, az utóbbiból kettővel felelő ausztrálok számára igencsak fel volt adva a lecke 44 ezer nézőjük előtt Brisbane-ben. Valami halvány fény pislákolt ugyan a szünet után újabb két büntető formájában a házigazdák számára, de az 59. percben beindultak a vendégek, és kilenc perc leforgása alatt három célt hordtak össze. Ausztrália így a másik nagy riválistól is csúnya hazai vereséget könyvelt el, Új-Zéland az első fordulóban 18 ponttal nyert.

Az argentinok célja Hamiltonban a címvédő All Blacks ellen a tisztes vereség lehetett, ennek az elvárásnak meg is feleltek. Sokat segített, hogy már a 4. percben céllal lepték meg a picit talán fölényes házigazdákat, akik azonban gyorsan helyre tették a vendégeket és a világ rendjét. Kilencesük, Aaron Smith a 23., majd a 26. percben is célt vitt. A második felvonásban Julian Savea összehozott egy újabb célt, Dan Carter pedig szorgosan rugdalta a pontokat, végül tíz pontig jutott, igaz egy bónusz és két büntetőt is elhibázott.

RÖGBI, 2013 CHAMPIONSHIP
1. FORDULÓ (augusztus 17.)

Ausztrália–Új-Zéland 29–47
Dél-Afrika–Argentína 73–13

2. FORDULÓ (augusztus 24.)
Új-Zéland–Ausztrália 27–16
Argentína–Dél-Afrika 17–22

3. FORDULÓ (szeptember 7.)
Ausztrália–Dél-Afrika 12–38
Új-Zéland–Argentína 28–13
Az állás: 1. Új-Zéland 14 pont (133–42), 2. Dél-Afrika 13 (102–58), 3. Argentína 1 (43–123), 4. Ausztrália 0 (57–112)

4. FORDULÓ (szeptember 14.)
Ausztrália–Argentína
Új-Zéland–Dél-Afrika

5. FORDULÓ (szeptember 28.)
Dél-Afrika–Ausztrália
Argentína–Új-Zéland

6. FORDULÓ (október 5.)
Dél-Afrika–Új-Zéland
Argentína–Ausztrália

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: elődöntős a címvédő a férfi hetesrögbi-tornán

Párizs 2024
2024.07.25. 16:47

Megvédte címét az Esztergomi Vitézek rögbicsapata

Egyéb csapat
2024.05.18. 21:12

Rögbi: szoros vereség az Eb-n Luxemburg ellen

Egyéb csapat
2024.04.06. 20:54

Sima vendéggyőzelem, de a hazai rögbi nyert igazán nagyot

Egyéb csapat
2024.03.16. 17:32

Rögbi: Budapesten a Cambridge-i Egyetem csapatának tagjai

Egyéb csapat
2024.03.13. 17:17

Rögbi: centenáriumi mérkőzés lesz Budapesten márciusban

Egyéb csapat
2024.02.10. 09:46

Rögbi: rangos kupamérkőzést rendeznek Budapesten

Egyéb csapat
2023.11.30. 11:29

IFAB: tízperces kiállítással vennék le a nyomást a játékvezetőkről – sajtóhír

Minden más foci
2023.11.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik