Röpi: a franciákkal és Izraellel is közös Eb-selejtezőben a nők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 14:34
Az Európai Röplabda-szövetség (CEV) szombaton, Luxemburgban elkészítette a 2015-ös női és férfi kontinensbajnokság selejtezőinek sorsolását.

A magyar női válogatott a második körben csatlakozik a belga-holland közös rendezésű Eb kvalifikációs sorozatához. A csapat Franciaország, Izrael, valamint az első selejtezőkör 1-es csoportjának (Svédország, Norvégia, Grúzia, Lettország) győztesének társaságában az E-csoportba került. Ebben a fázisban két selejtezőtornán vesznek részt a csapatok 2014. május 22-25., valamint május 29. és június 1. között, később kijelölendő helyszíneken. Az első helyezettek kijutnak az Európa-bajnokságra, a második helyezettek pedig pótselejtezőt játszhatnak.

A magyar férfiválogatottnak az elmúlt évek gyenge eredményei miatt már a bolgár-olasz közös rendezésű Európa-bajnokság első selejtezőkörében pályára kell lépnie, méghozzá a 2. csoportban, Bosznia-Hercegovina, Svájc és Norvégia ellen, 2014. május 8-10., vagy május 9-11. között, egy később kijelölendő helyszínen. A csoportgyőztesek, valamint a három második helyezett közül a két legjobb továbbjut a második körbe.

Legfrissebb hírek

Röplabda: simán kikaptak a németektől az Eb-n az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.06. 18:13

Röplabda: győzelem a házigazda görögök ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.03. 21:35

Röplabda: legyőzte a finneket az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2024.07.02. 14:01

Röplabda: lengyelek elleni vereséggel kezdték az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.07.01. 13:20

Női röplabda Extraliga: a liga pontkirálynőjével erősített a Békéscsaba

Röplabda
2024.07.01. 11:28

Strandröplabda ob: hazai sikerek születtek Tatán

Röplabda
2024.06.30. 18:18

Röplabda: hétfőn a lengyelek ellen kezdik az Eb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
2024.06.30. 09:01

Visszavonult Blázsovics Péter válogatott röplabdázó

Röplabda
2024.06.26. 12:26
Ezek is érdekelhetik