Floorball: négygólos hátrányból állt fel a listavezető a férfiaknál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.23. 13:28
Címkék
A férfi és a női floorballbajnokságban is győzelemmel folytatta szereplését az éllovas.

A férfi bajnokságban a rájátszás második fordulóját rendezték szombaton. Parázs összecsapásnak lehettek tanúi a kilátogatók a listavezető Phoenix Fireball és a harmadik helyen álló SZPK Komárom között, a vendégek jobban nem is kezdhették volna a találkozót, az első harmadban 5–1-re elhúztak. A szünetben azonban Pafféri András edzőnek sikerült felráznia csapatát, és a második játékrész végére kiegyenlített (7–7). A végső 20 percben fej fej mellett haladt a két csapat, minden alkalommal a hazaiak szerezték meg a vezetést, és 11–10-nél sikerült is megtartani előnyüket.

Érvényesült a papírforma a Dunai Krokodilok–IBK Cartoon Heroes mérkőzésen, a vendéglátók magabiztos győzelmet arattak. Az első harmadban háromgólos előnyhöz jutottak, a másodikat követően már 9–1-et mutatott az eredményjelző. A nyolcgólos különbség a találkozó végéig megmaradt, 13–5 lett a végeredmény.

Az állás

A női bajnokságban a 16. forduló mérkőzéseit játszották. A bajnoki címért hajtó MEISE hozta a kötelezőt a fiatalokkal felálló Phoenix ellen, két harmad után már három góllal vezetett, az utolsó játékrészben a különbséget eggyel tudta növelni, 7–3 lett a vége.

A Neumann Pillangók az IBK Cartoon Heroest fogadták, és szerették volna megtörni a három forduló óta tartó rossz sorozatot (V–D–V), amelynek következtében a listavezető pozícióról a harmadik helyre estek vissza. Ennek megfelelően a találkozó első gólját a hazaiak jegyezték az első harmadban, a második játékrészre azonban örömük alábbhagyott, amivel ellenfelük nem csak kiegyenlített, de 5–2-re el is húzott. Kapuscserékkel is próbálkozott a hazai csapat, de a különbséget így sem tudta mérsékelni, végül 8–4-re nyert az IBK Cartoon Heroes.

Az SZPK Komárom szabadnapos volt.

Az állás

Legfrissebb hírek

Ezüstérmes lett a magyar férfi floorballválogatott a Hungária-kupán

Egyéb csapat
2024.10.20. 22:42

Floorball: nem jutott ki a világbajnokságra a magyar válogatott

Egyéb csapat
2020.02.03. 09:19

Floorball: Poprádon keresztül vezethet az út a vb-re

Egyéb csapat
2020.01.30. 16:19

Floorball: milyen felszerelést válasszunk?

Csupasport
2019.09.26. 10:40

Floorball: vereséggel kezdtük a női vb-selejtezőket

Egyéb csapat
2017.02.02. 21:19

Videó: zseniális – ez a büntető igazi szívatás volt

Egyéb csapat
2017.01.31. 18:35

Videó: meccs közben szó szerint leszakadt a plafon

Egyéb csapat
2017.01.16. 08:58

Floorball MK: két év után újra Komárom-Krokodilok döntő

Egyéb csapat
2015.03.16. 12:23
Ezek is érdekelhetik