Floorball: vereséggel kezdtük a női vb-selejtezőket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.02. 21:19
Címkék
A magyar női floorballválogatott 18–2-re kikapott Csehországtól a madridi vb-selejtezők első fordulójában.

Előre ismert volt, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár a válogatottra, hiszen ellenfelünk, a cseh nemzeti csapat a világ négy legerősebbje közé tartozik, és a selejtezőcsoport toronymagas esélyese is egyben – olvasható a hazai szövetség beszámolójában. Az edzői stáb így elsősorban zárt védekezést kért a játékosoktól. Már az első percekben eldőlt, hogy labdatartásban ezzel a taktikával nem magaslunk ki, de jó ideig úgy tűnt, hogy hatásosan tudjuk blokkolni ellenfelünk próbálkozásait. A mérkőzés elején akár meglepetésben is bízhattunk, hiszen 1–0-s cseh vezetésnél egy kontratámadásból Harmat Anna révén egyenlíteni tudtunk (1–1), de végül a papírforma beigazolódott, és ellenfelünk fokozatosan növelve előnyét 18–2-re győzött.

Pénteken 10 órától a világbajnoki újonc Ukrajna ellen javíthat a magyar válogatott.

FLOORBALL, NŐI VB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Csehország 2–18 (1–4, 0–6, 1–8)
Magyarország:
Mózes Réka, Vörös Rózsa, Balla Brigitta – Karácsony Liza, Fodor Eszter, Takács Anna, Mészáros Judit, Suszták Nóra (0+1), Stipsicz Orsolya, Vértesi Nicole (0+1), Darai Szilvia, Elek Zóra, Farkasné Váradi Vivien, Harmat Anna (1+0), Kiss Dorina (1+0), Hotz Evelin, Tüdős Zsuzsanna, Fülöp Anna, Huszár Ágnes. Edzők: Bak Norbert, Varsányi Zoltán

Pénteken 10 órától a világbajnoki újonc Ukrajna ellen javíthat a magyar válogatott.

FLOORBALL, NŐI VB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Csehország 2–18 (1–4, 0–6, 1–8)
Magyarország:
Mózes Réka, Vörös Rózsa, Balla Brigitta – Karácsony Liza, Fodor Eszter, Takács Anna, Mészáros Judit, Suszták Nóra (0+1), Stipsicz Orsolya, Vértesi Nicole (0+1), Darai Szilvia, Elek Zóra, Farkasné Váradi Vivien, Harmat Anna (1+0), Kiss Dorina (1+0), Hotz Evelin, Tüdős Zsuzsanna, Fülöp Anna, Huszár Ágnes. Edzők: Bak Norbert, Varsányi Zoltán

A spanyol fővárosban egy időben rendeznek a négy európai selejtezőből kettőt. A magyar női floorballválogatott mellett Csehország, Lettország, Ukrajna és Spanyolország alkotja az EUR4-es csoportot, amelyben körmérkőzések után alakul ki a végső sorrend. Az első két helyezett egyenes ágon jut ki a pozsonyi világbajnokságra, emellett a négy európai selejtezőcsoport két legjobb harmadikja is utazhat decemberben Szlovákiába.

A MIEINK TOVÁBBI PROGRAMJA
02.03., 10.00: Ukrajna–Magyarország
02.04., 19.00: Magyarország–Spanyolország
02.05., 14.30: Lettország–Magyarország

Legfrissebb hírek

Ezüstérmes lett a magyar férfi floorballválogatott a Hungária-kupán

Egyéb csapat
2024.10.20. 22:42

Floorball: nem jutott ki a világbajnokságra a magyar válogatott

Egyéb csapat
2020.02.03. 09:19

Floorball: Poprádon keresztül vezethet az út a vb-re

Egyéb csapat
2020.01.30. 16:19

Floorball: milyen felszerelést válasszunk?

Csupasport
2019.09.26. 10:40

Videó: zseniális – ez a büntető igazi szívatás volt

Egyéb csapat
2017.01.31. 18:35

Videó: meccs közben szó szerint leszakadt a plafon

Egyéb csapat
2017.01.16. 08:58

Floorball: négygólos hátrányból állt fel a listavezető a férfiaknál

Egyéb csapat
2015.03.23. 13:28

Floorball MK: két év után újra Komárom-Krokodilok döntő

Egyéb csapat
2015.03.16. 12:23
Ezek is érdekelhetik