Népsport: az SC Linda romantikus meséje

A múlt század húszas éveinek Berlinjében minden adva volt egy futballról szóló nagyjátékfilmhez. A helyszín, a német főváros sokszínű kulturális és irodalmi életet élt; itt vert tanyát a legtöbb könyv- és lapkiadó, itt működött a legtöbb színház, a legtöbb mozi, itt volt a legtöbb kávézó az országban. A lüktető, kozmopolita metropolisz több mint 4 millió lakójával – London és New York után – a világ harmadik legnépesebb városának számított akkoriban. A német mozi virágkorát élte: nemcsak az európai filmkészítés központja volt, hanem versenyre is kelt a hollywoodi álomgyárral.

A német labdarúgás, amely nem tudott élre törni a kontinensen, színvonalát tekintve 1920-ig csak középszerű volt, a nagy háború utáni években hatalmas fejlődésnek indult. Először is óriási tömegeket mozgatott meg – amíg 1912-ben az 1630 német tagegylet 137 600 igazolt játékost számlált, addig 1926-ban a 6285 DFB-klub már több mint 800 ezret. A bajnoki küzdelmek több osztályban zajlottak már, stadionok, sportpályák épültek országszerte, s az érdeklődők, meccsre járók száma ugyancsak jelentősen megnőtt. Seregnyi külföldi tréner – főleg brit, de magyar is – érkezett Németországba a weimari időszakban, abban az időben született meg a szövetségi kapitány intézménye (1926) is a labdarúgó-válogatottnál.

A britek a futball mellett sportfilmkészítésben is előrébb tartottak a németeknél, az internetes források szerint legalább három olyan filmet készítettek 1927-ig, amelynek a labdarúgás a központi témája, vezérmotívuma (így úgynevezett futballfilmnek minősül). Amikor pedig a németek is szót kértek a futball tematikájú játékfilmek alkotásában, mindjárt kettőnek álltak neki. ASport és szerelem(Der König der Mittelstürmer) című filmet az osztrák Fritz Freisler rendezte az Olympia-Film GmbH égisze alatt, míg A tizenegy ördög(Die elf Teufel) a magyar Korda Zoltán alkotása a Carl Boese-Filmnél. Előbbi mű ősbemutatójára 1927. november 24-én került sor Berlinben, utóbbiéra egy hónappal korábban, október 20-án.

Vagyis Kordáé a dicsőség: övé a filmtörténet első futballfilmje a kontinensen.

A középső Korda fivér, Zoltán (1895–1961) magyarországi évei alatt két némafilmet rendezett, A           tizenegy ördög      csupán a harmadik rendezése volt a sorban. 1925 és 1928 között élt Németországban, s amikor nekifogott szóban forgó egész estés mozgóképe készítésének, Sándor bátyja, meg annak színésznő felesége, Korda Mária már elhagyta Berlint, Hollywoodba költözött.

A „mindig peches”, az első világháborúból fizikailag és lelkileg is meggyötörve hazatérő Korda Zoltán szakmailag sokat köszönhetett a két évvel idősebb Sándornak – aki maga mellé vette a filmgyárába, rendezőasszisztenst és vágót faragva belőle –, mindazonáltal örökre az árnyékában maradt, ami nagyon zavarta. „Mintha kisebbségi érzése lett volna: Alex a nagy Korda, ő a kicsi”– emlékezett Fendrik Ferenc 1981. december 26-án a Film Színház Muzsika hasábjain. Takács Ferenc így írt a két legidősebb Korda fiú kapcsolatáról a Filmvilág 2010. szeptemberi számában: „Viszonyuk – a főnöki-beosztotti munkakapcsolat – nem felhőtlen. Sándort mindenekfelett a hatás érdekli, a nézőt elkápráztató luxuskivitel, a főkönyvben számszerűleg is lecsapódó siker. Zoltánnak viszont nem mindegy, milyen filmet rendez: komolyabb művészi szándékai vannak, filmjei határozott tematikus érdeklődésről tanúskodnak, társadalmi problémákat érintenek. Hosszasan tervez, és átgondoltan alkot.”

Korda Zoltán egyetlen németországi filmjének előkészítő munkálatai 1927 tavaszáig nyúltak vissza, a forgatás pedig hat hetet vett igénybe, ahogy arról a filmben szereplő magyar színművész, Peti Sándor is beszámolt az 1927. október 13-án megjelenő Magyarországban. Petin kívül még egy magyar – vagy a neve alapján legalábbis magyar származásúnak vélt – színész tűnt fel a filmben: a nyúlfarknyi epizódszerepeket alakító berlini születésű Geza L. Weisz, azaz Weisz Géza, aki hiába menekült el Hollandiába a nácik hatalomra jutása után, Auschwitzban végezte 1944-ben.

A film magyar vonatkozásai azonban nem értek véget ezzel. A Tommyt, a középcsatárt játszó főszereplőnek, Gustav Fröhlichnek a harmincas években Alpár Gitta operaénekesnő-színésznő lett az első felesége, akinek Weiszhez hasonlóan szintén menekülnie kellett 1933 után. A Tommy szerelmét, Lindát megformáló Evelyn Holt (született Edith Toni Elsbeth Wenckens) pedig az 1928-as, Bolváry Géza rendezte Noszty fiú esete Tóth Marival című koprodukcióban szerepelt, s a forgatás alatt Magyarországon tartózkodott.

Korda futballfilmjét 1928 januárjában mutatták be minálunk, a Magyar Hírlap így foglalta össze a tartalmát: „Az amatőr- és a professzionista futball harcának szimbóluma ez a film. Hőse az amatőrjátékos, akit átcsábítanak egy professzionista klubba, de szíve visszahúzza a régi pajtásokhoz, a tíz elhagyott ördöghöz, akik bámulatos fürgeséggel rugdossák az ide-oda perdülő labdát. És a nagy, a döntő meccsen érzi, hogy nem tudja otthagyni a régi bajtársakat, visszaáll a régi csapatba, a régi posztra és megnyeri a tizenegy ördög a nagy meccset. A közönség, amelynek mind szélesebb rétege rajong ma már a futballért, kivételes szeretettel fogadta a filmet”.

Érdemes idézni más magyar lapokban napvilágot látó kritikákból is. Budapesti Hírlap: „Magára a futballjátékra vonatkozó fölvételek lehettek volna szakszerűbbek is, ellenben kitűnőek voltak ama felvételek, melyek a meccs láttán izguló közönséget kapták le. Ezekben jó megfigyelés és jó humor volt. Ezt a filmet nemcsak az Ufában játszották, hanem az Orionban és az Omniában is. Mind a három helyen megelőzte egy alkalmi budapesti film, a következő rövid címmel: »Salamon Béla meginterjúvolja a pesti futballistákat«. Kritikánk róla majdnem rövidebb, mint a cím. Az ilyen ötlettelen és érdektelen filmszalagok nem valók komoly fővárosi mozgószínházakba.”
Pesti Hírlap: „A 11 ördög: aszfaltromantika, sportregény. Naiv, kedves, gyerekesen hősi és mosolyogtatóan megható mozzanatokkal. A világváros esti fényképe, világító villanyfoltok házrengeteg-sötétjében festői, bűvölő, a labdarúgó-mérkőzés jelenetei pedig izgalmasak. Evelyn Holt – a film stílusában szólva – »bájvirág«.”
Pesti Napló: „A 11 ördög. Futballista film. Eredmény: null null a művészet javára. Zagyva cselekmény, folytonos jövés-menés, német sablonszínészek premiéplánozása  (sic).  A vége felé kissé kijavul, kezdődik a nagy meccs. De ez se különb, mint egy híradó, nem is szólva arról, hogy futballt alig lehet filmezni.”

Akkoriban biztosan alig lehetett, s való igaz, Korda megrendezett futballjelenetei mai szemmel nézve elég esetlenek, futballidegenek. A filmben látható eredeti felvételek viszont hibátlanok, melyeket távolról, táblás házat fényképezve örökített meg a kamera; egy Hamburg–Berlin városközi válogatott mérkőzésen készültek a Hertha BSC pályáján – a fővárosi egyesület régi, ma már nem létező stadionjában, a Stadion am Gesundbrunnenben.

A megrendezett és a valós futballjelenetek – ügyesen fényképezve és vágva – koherens egésszé állnak össze a filmben, ami mindenekelőtt a rendező munkáját dicséri. Hogy Korda Zoltán értett volna a labdarúgáshoz, nem tudni, és azt sem, hogy maga futballozott volna, mint ahogy arra is csak tippelhetünk, hogy szerette-e a játékot. Szerintünk igen.

Ha nem mondtuk volna, az 1 óra 38 perces, fekete-fehér némafilm elején égig meredő, füstölgő gyárkémények övezte külvárosi pályát mutat a kamera, majd berlini képek villannak fel, légkalapáccsal törik fel a burkolatot, közlekedő gyerekeket látunk, s egyszer csak a főhős mosolyog ránk.

Az addig fel-feltűnő feliratok szerint „egy nagyváros szélén volt a szegény, ismeretlen sportklub, a Linda otthona. Tizenegy férfié, aki egész nap nehéz kétkezi munkát végzett. A tizenegyedik férfiú Tommy, az esztergályos volt.”

Aztán jön a következő felirat: „Futball – az évszázad sportja.”Majd egy humoros jelenetben megtudjuk azt is, hogy „Linda a tizenegy ördög angyala”.

S a játékos-edző Tommy leendő menyasszonya. A kis munkáscsapat róla kapta a nevét.

Ez a (berlini) SC Linda.