A Magyar Gyeplabda-szakszövetség (MGYSZ) a 2024-es Európa-bajnokság után ismét egy nagy presztízsű nemzetközi tornát rendezett Soroksáron. A második legrangosabb európai klubsorozaton, az Eurohockey Indoor Club Trophyn hazánkat a bajnoki címvédő Soroksári HC képviselte, ennek apropóján nagyszámú külföldi és hazai szurkoló töltötte meg három napon keresztül a Soroksári Mészáros Ferenc Sportcsarnokot.
Álló Marcell együttese kezdésként gólokban gazdag, változatos mérkőzésen nagy csatában alulmaradt a lengyel KS Pomorzanin Torun ellen. A 21-szeres magyar bajnoknak ezt követően még nehezebb dolga volt, előbb jött a cseh Plzen, amellyel ugyan a 28. percig sikerült tartani a lépést, ezt követően viszont a védelem hibákat kegyetlenül kihasználva 12–2-re nyertek a csehek. A csoportkört a Soroksár a több, olimpiát megjárt játékossal felálló Old Georgians ellen zárta. Az angol bajnoknak ugyan ez volt az első nemzetközi teremtornája, de nagypályán 2024-ben bronzérmet nyert, idén pedig a téli szünetig a legjobb nyolc közé jutott az első számú európai tornán, az Euro Hockey League-ben. Az erőviszonyoknak megfelelően az angolok 15–3-as győzelmével ért véget a találkozó.
A Soroksár az alsóházban folytatta a tornát. A szlovák KPH Raca ellen jól működött a védekezés, azonban ez nagyrészt fel is emésztette a játékosok erejét, így a támadásra lényegesen kevesebb jutott (4–1). A záró mérkőzésen a korábban a legrangosabb teremsorozatban (Club Cup) négyszeres ezüst- és egyszeres bronzérmes SV Arminen több világbajnoki tapasztalattal rendelkező játékossal a keretében 15–2-es győzelmet aratott. A Soroksár a kiesést jelentő 8. helyen végzett, jövőre a Challenge I-es tornán szállhat harcba a visszajutásért. A magyar csapat legeredményesebb játékosa, az öt gólig jutó Ficzere Zsombor csapatkapitány volt.
„A realitás az, hogy a B-csoport második felében vagyunk, ez válogatott szinten is igaz. Sajnos nem sikerült a bennmaradás, jövőre megpróbálunk majd visszajutni. Szeretném rövid időn belül elérni azt, hogy ingázó csapat legyünk a második és a harmadik vonal között”– értékelte csapata teljesítményét Álló Marcell vezetőedző.
A tornát a soroksáriak csoportjában szereplő, egy döntetlennel és négy győzelemmel záró angol Old Georgians nyerte meg, míg a második a cseh Plzen lett, így ez a két csapat jutott fel az első osztályt jelentő European Indoor Trophy- ligába. Az élvonalat a sorozat történelmében először belga csapat nyerte: a Royal Léopold szétlövéssel múlta felül a német Mannheimer HC-t.
A SOROKSÁRI HC KERETE
Kapusok: Morvai Zalán, Ferenczi Zsolt
Mezőnyjátékosok: Galba Milán, Újvári Viktor, Suba Tamás, Balogh Tamás, Csőgör Alexián, Szigeti Bence, Hortobágyi András, Farkas Imre, Léber Sebastian, Ficzere Zsombor
Vezetőedző: Álló Marcell
A 2024-es női bajnokság nyertese, a FASOR is megmérettette magát a nemzetközi kupaporondon. A sárga-kékek Finnországban a helyi bajnok Porvoo HC-val és a norvég Sagene IF-fel mérkőztek meg.
Az első két játéknapon Ferenczi Zsolt csapata mind a kétszer legyőzte a házigazdát (2–0, 8–3), azonban a norvégok a nyitó meccsen négy góllal (2–6) nyertek, míg a második körben egy fordulatos, kilencgólos találkozón múlták felül a magyar csapatot (4–5).
A FASOR kapott egy harmadik esélyt is a litván válogatottak mellett holland és német légiósokkal játszó Sagene legyőzésére a záró napi döntőben, melynek tétjét és feszültségét jól jelzi, hogy egy zöld, négy sárga és egy piros lapos kiállítást is kiosztottak a játékvezetők. Utóbbit a húsz góllal a torna gólkirálynői címét kiérdemlő litván Gabriele Jakuncikovaite kapta, aki a kiállítása előtt háromszor betalált. A FASOR nagyot küzdött, de 4–2-re alulmaradt, így ezüstéremmel térhetett haza.
A magyar csapat leggólerősebb játékosa a hét gólig (négy akció, három büntetőkorner) jutó Győrfi Boglárka volt.
A BKGDSE FASOR HC KERETE
Kapusok: Győri Andrea, Bálint Andrea
Mezőnyjátékosok: Bálint Dóra, B. Kiss Adél, Orbók Réka, Radenhausen Wanda, Győrfi Boglárka, Fogarasi Anna, Sütő Cseperke, Gyarmati Luca, Nagy Szonja, Tóth Zsuzsanna
Vezetőedző: Ferenczi Zsolt