Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

2026.02.05. 13:37
null
Markovits László (Fotó: Vasas SC)
A Vasas SC csütörtöki tisztújító közgyűlésén újabb öt évre Markovits Lászlót választották meg az egyesület elnökének.

A piros-kék klub honlapjának tájékoztatása szerint az Illovszky Stadion Baróti-termében tartott közgyűlésen a szakosztályok küldöttei titkos voksoláson szavaztak újra bizalmat Markovits Lászlónak, aki 2002 óta vezeti a klubot és a mostani mandátuma 2031-ig szól.

„Ahogy a közgyűlésen is kiemeltem, büszke vagyok rá, hogy ebben a sokszor változó és néha önző világban a kezdetek óta meg tudtuk őrizni az értékrendünket és a működési modellünket. A Család az első szlogenünk pontosan kifejezi, hogy mi a prioritásunk: a közösség építése, a hagyományok ápolása, a Vasas-identitás megőrzése, a nevelőmunka, és mindazok összefogása, akik kötődnek a klubhoz – nyilatkozta a honlapnak a régi-új elnök. – A következő öt évben is ugyanezt a szemléletet, stabil struktúrát és nyitottságot ígérhetem – a már sokszor bizonyított vezetőkkel, munkatársakkal és a rendkívül értékes szakmai tudással bíró szakosztályokkal közösen. Új lendülettel fogunk tovább dolgozni, hogy a realitásokat figyelembe véve a lehető legtöbb támogatást és a legjobb lehetőségeket nyújtsuk sportágainknak, partnereinknek és a Vasas család valamennyi tagjának.”

A közgyűlésen az elnökség összetételéről is döntöttek a küldöttek, akik a Markovits László által felkért személyeknek szavaztak bizalmat: a testületben Ferjancsik Domonkos, Illés Antal, Jákó János, Kacsó Tibor, Sárecz Zsolt és Tóth Gyula kapott helyet.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos Vasas-előny a BVSC ellen a férfi vízi Eurokupa nyolcaddöntőjének odavágóján

Vízilabda
2026.02.25. 21:39

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

Bombagól hozta meg az áttörést, a Vasas legyőzte az újoncot

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 16:55

Pontokért utazik a Karcag Angyalföldre

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 08:22

Az almafa alól a válogatottba – Izsó Ignác 70 éves

Képes Sport
2026.02.22. 07:15

Székesfehérváron folytatja a Vasas korábbi támadója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.16. 13:15

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

A Békéscsaba emberhátrányban is megnehezítette a Vasas dolgát

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 15:57
Ezek is érdekelhetik