Majoross Gergely: A legfontosabb, hogy sikerült a megfelelő kultúrát kiépíteni

– A világbajnokság előtt úgy fogalmazott, a cél, hogy a magyar férfi jégkorong-válogatott a rá váró huszonegy harmadból a legtöbben tudása legjavát nyújtsa. Hogy érzi, hányszor sikerült? Maradt önben hiányérzet?
– Hiányérzet mindig van, de tizenhat-tizenhét harmadra nagyon büszkék lehetünk, kettő-három volt, ami csak elfogadható, és egy-két olyan, amit szívesen elfelejtenék – válaszolta Majoross Gergely, szövetségi kapitány. – Ezen a szinten, éppen a nagy odaadás, a küzdőszellem miatt elképesztően nehéz huszonegy harmadon keresztül kiegyensúlyozottan teljesíteni, folyamatosan a legjobbat nyújtani. Ugyanakkor a jó teljesítmény állandósításában fejlődtünk az előző évi herningi világbajnoksághoz képest. 

– Mi az, amivel maradéktalanul elégedett?
– Az öt az öt elleni játékunk óriási fejlődésen ment keresztül. A védekezőjátékunkat, ami sokaknak furcsa, idegen rendszer lehet, két év alatt annyit gyakoroltuk, fejlesztettük, hogy mostanra mindenki otthonosan mozog benne, jól működik. Nyomás alatt sokkal jobb döntéseket hozunk a korong birtokában, mint egy évvel ezelőtt. Természetesen ez még nem azt jelenti, hogy az A-csoportos ellenfeleink szintjén vagyunk a döntéshozatalban, de jobbak vagyunk, mint tavaly. 

– Szövetségi kapitányként a második teljes évének végére ért. Mit sikerült már megvalósítania a stábjával a céljaik közül, és mi érdemel további fejlesztést?
– Talán a legfontosabb, hogy sikerült olyan kultúrát kiépíteni a csapaton belül, amilyet szeretnénk, ez egy annyira erős alap, amelyre lehet építeni, a folyamatos előrehaladásnak ez a feltétele. Aki a válogatott programban részt vesz, mindig a lehető legtöbbet adja ki magából, azért dolgozik, hogy megállás nélkül fejlődjön a csapat. Ez a legfontosabb eredményünk. Taktikailag is jobbak lettünk, általában sikerül átadni azokat az elemeket, amelyeket szeretnénk viszontlátni, meg tudják valósítani a srácok  jégen, amit látni szeretnénk, ezen a világbajnokságon is nagyon fegyelmezettek voltak, sokkal kevésbé voltak sebezhetők, mint korábban. Természetesen lehet még gondolkozni azon, milyen apró változtatások kellenek a még hatékonyabb működésünkhöz, de rengeteget léptünk előre két év alatt. 

– Zürichben látott olyan elemet, amivel egyértelműen foglalkozni kell?
– Van egy csomó elképzelése az embernek arról, hogy bizonyos játékhelyzetekben mi a legalkalmasabb stratégia, de lehet, hogy az adott pillanatban nem megvalósítható, hiszen rengeteg tényezőt figyelembe kell venni. Lehet, hogy akkor éppen nincs elég energia a csapatban vagy nem állnak rendelkezésre a megfelelő játékosok. Egy ilyen tornán, amelyen tizenegy nap alatt hét rendkívül nehéz meccset kell játszani, nagyon fontos olyan alkalmakat találni, amikor spórolhatunk az energiával, aminek az az ára, hogy nem mindig a leginkább energiaigényes variációkat játsszuk, még akkor sem, ha az lenne a célravezetőbb. Rengeteg mindennel elégedettek vagyunk, néhány elemen viszont változtatni kell. 

– Amiben le vagyunk maradva a világelittől, azok taníthatóak vagy ha elérjük a teljesítőképességünk határát, már csak azt lehet valamelyest feszegetni?
– A legnehezebb, hogy mi akkora kihívással idény közben, a mindennapokban nem találkozunk, mint amely elé az elit-világbajnokság állít minket. Van két-három játékosunk, aki európai topligában jégkorongozik, az NHL-ben egy sem, és mindenki más az ICEHL vagy az Erste Liga szintjén hokizik, ami nem összehasonlítható a legmagasabb színvonallal. A legfontosabb, hogy tudjunk egyre intenzívebben működni a játékrendszerünkben, hogy a döntéshozatalaink gyorsabbak legyenek, de ezeket alacsonyabb szinten nem tudjuk szimulálni. Ezért is fontos, hogy az A-csoportban maradtunk, mert így könnyebb lesz szervezni hasonló színvonalú felkészülési mérkőzéseket a következő idényre, arról nem beszélve, hogy újabb hét meccset játszhatunk a legjobbak ellen jövőre Németországban. A végső megoldás persze az lenne, hogy minél több játékosunk eljusson a legmagasabb szintű bajnokságokba. Jó, hogy a fiataljaink közül többen játszanak Skandináviában és Észak-Amerikában, de ez akkor lesz igazán hatással a felnőttválogatottra, ha profiként is megállják a helyüket ezekben a ligákban.