Vb 2026: a Kongói DK szövetsége szerint válogatottjuk megfelel az ebolára vonatkozó karanténelvárásoknak

2026.05.28. 10:53
null
Fotó: Fédération Congolaise de Football/Facebook
A Kongói Demokratikus Köztársaság közölte, hogy a nemzeti és a nemzetközi szövetség (FIFA) is megerősítette: a világbajnokságra utazó küldöttség megfelel az ebolajárvány kezelésére vonatkozó amerikai előírásoknak, így a csapat részt vehet a tornán.

Andrew Giuliani, a Fehér Ház illetékes munkacsoportjának vezetője pénteken az ESPN-nek azt mondta, az országukban kitört ebolajárvány miatt az afrikai együttesnek és a stáb tagjainak 21 napra el kell szigetelődniük a külvilágtól, különben elképzelhető, hogy nem kapnak beutazási engedélyt.

A Kongói DK futballszövetsége a héten tárgyalásokat folytatott a FIFA-val, és álláspontja szerint az iránymutatások alapján a delegáció már teljes mértékben betartja az egészségügyi és biztonsági előírásokat, többek között lemondták a kinshasai edzőtábort, és a felkészülést külföldre helyezték át.

A keret tagjainak többsége eleve Európában él, ami csökkenti a közvetlen fertőzés kockázatát, míg a hónap elején Kinshasából távozott stáb tagjai az amerikai egészségügyi irányelveknek megfelelően legalább három hetet Európában töltenek, mielőtt az Egyesült Államokba utaznak. A csapat Belgiumban készül a június 11-én kezdődő világbajnokságra, a vb előtt még két felkészülési meccset játszik, az egyiket június 3-án Liege-ben Dánia ellen, a másikat pedig június 9-én, Spanyolország déli részén, Chilével.

A Kongói DK csapata Houstonban vívja első csoportmérkőzését június 17-én Portugália ellen, majd Kolumbia és Üzbegisztán lesz az ellenfele Guadalajarában, illetve Atlantában. Az érkezést az Egyesült Államokba június 11-re tervezték.

A KONGÓI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Timothy Fayulu (Noa – Örményország), Lionel Mpasi (Le Havre – Franciaország), Matthieu Epolo (Standard Liege – Belgium)
Védők: Aaron Wan-Bissaka (West Ham United – Anglia), Gédéon Kalulu (Arisz Limassol – Ciprus), Joris Kayembe (Genk – Belgium), Arthur Masuaku (Lens – Franciaország), Steve Kapuadi (Widzew Lódz – Lengyelország), Axel Tuanzebe (Burnley – Anglia), Chancel Mbemba (Lille – Franciaország), Dylan Batubinsika (AE Lárisza – Görögország)
Középpályások: Noah Sadiki (Sunderland – Anglia), Samuel Moutoussamy (Atromitosz – Görögország), Edo Kayembe (Watford – Anglia), Nathan Mbuku (Montpellier – Franciaország), Charles Pickel (Espanyol – Spanyolország), Ngal’ayel Mukau (Lille – Franciaország), Brian Cipenga (Castellón – Spanyolország), Théo Bongonda (Szpartak Moszkva – Oroszország), Gaël Kakuta (AE Lárisza – Görögország), Aaron Tshibola (Kilmarnock – Skócia)
Támadók: Meschack Elia (Alanyaspor – Törökország), Fiston Mayele (Pyramids FC – Egyiptom), Cédric Bakambu (Real Betis – Spanyolország), Simon Banza (Al-Dzsazira – Arab Emírségek), Yoane Wissa (Newcastle United – Anglia)
Szövetségi kapitány: Sébastien Desabre (francia)

Június 17., szerda, 19.00
Houston, Houston Stadion
Portugália–Kongói DKX–X
Június 18., csütörtök, 4.00
Mexikóváros, Azteca Stadion
Üzbegisztán–KolumbiaX–X
Június 23., kedd, 19.00
Houston, Houston Stadion
Portugália–ÜzbegisztánX–X
Június 24., szerda, 4.00
Guadalajara, Guadalaraja Stadion
Kolumbia–Kongói DKX–X
Június 28., vasárnap, 1.30
Miami, Miami Stadion
Kolumbia–PortugáliaX–X
Június 28., vasárnap, 1.30
Atlanta, Atlanta Stadion
Kongói DK–ÜzbegisztánX–X
K-CSOPORT

 

 

Legfrissebb hírek

Paolo Rossi, Roberto Baggio, Hriszto Sztoicskov, Louis van Gaal, no meg Zinédine Zidane is letette a névjgyét július 5-én

Foci vb 2026
3 perce

17 ezer rendőr, példátlan biztonsági előkészületek a mexikói–angol vb-nyolcaddöntő előtt

Foci vb 2026
42 perce

„Haaland Gabriel és Marquinhos személyében emberére talál” – véli a volt fradista

Foci vb 2026
1 órája

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
2 órája

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
3 órája

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
3 órája

„Mexikó labdás játéka az elmúlt tíz év legjobbja volt” – jöhetnek az angolok

Foci vb 2026
5 órája

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik