Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára
– Milyennek látta a nem olyan régen véget ért világbajnokságot?
– A legfontosabb, hogy a labdarúgás megmutatta: képes túlélni. A futball egyre inkább gépiessé válik, miközben átitatja a kereskedelem és a politika, de a végén az a csapat nyert, amelyik klasszikus, sőt, egyszerű játékot játszik. Az, amelyik pontosan tudja, mit kell tennie, amikor nála van a labda, és mit kell, amikor nincs. Amikor birtokolja a labdát, összezavarja és kibillenti az egyensúlyából az ellenfelet; amikor pedig elveszíti, arra kényszeríti a riválisát, hogy a megszokottnál sokkal nagyobb sebességgel játsszon, így könnyebben visszaszerzi az irányítást.
– A negyvennyolc csapatos formátummal egyetért, vagy régen jobb volt?
– A válogatottak száma nőtt, de a világbajnokság színvonala nem. Ez a folyamat megállíthatatlan: a következő vb-n már hatvannégy csapat lesz negyvennyolc helyett. Semmi kétségem felőle, mert a FIFA nevű vállalat kereskedelmi étvágya feneketlen.
– Mit gondol arról, ahogy Gianni Infantino FIFA-elnök „fényezte” Donald Trumpot?
– Sosem bocsátom meg neki a békedíjat, amit Donald Trumpnak adott, és még kevésbé azt, hogy ezt a labdarúgás nevében tette. Régóta ismerem Gianni Infantinót, és az történt vele, ami sok más emberrel is: a hatalom a fejébe szállt.
– Argentína útja a világbajnokságon kissé zötyögős volt. Megérdemelten játszott döntőt?
– A válogatottban több volt a versenyszellem és a küzdeni akarás, mint a tiszta futball. Argentína az Anglia elleni második félidőben nyújtotta a legjobb teljesítményt, ott egy valóban komplett csapatot láttunk, amely képes volt óriási szenvedéllyel nagyon jó futballt játszani.
– A döntőben kikért szorított?
– Írtam erről egy cikket: ha Argentína nyer, boldog leszek, ha Spanyolország nyer, nem leszek szomorú. Ez volt az én egyenletem. Argentin vagyok, világbajnok lettem a nemzetemmel, ezért a szívem oda húz, de már ötven éve Spanyolországban élek, és annyi mindenért vagyok hálás az országnak.
– A meccs végén és után láthattunk néhány nem éppen felemelő jelenetet…
– Igen, néhányan a túlzott büszkeség miatt túl messzire mentek, de örömmel látom például azt, hogy Roberto Ayala nyilvánosan bocsánatot kért. Az agresszív viselkedéssel egyáltalán nem tudok azonosulni.
– A következő vb-t is több országban rendezik majd meg. Egyetért ezzel, vagy jobb lenne, ha minden egyetlen országban zajlana?
– Szeretném, ha egyetlen országra koncentrálódna a vb, mert egy rendezővel sokkal intenzívebben lehetne megélni az ünnepet.
– José Mourinho visszatért a Real Madridhoz: mit gondol, miért pont őrá esett a választás?
– Xabi Alonso fiatal edzőként érkezett, új módszertanokkal. Nem ismerem az okokat, de nyilvánvalóan nem működött a dolog, és Florentino Pérez elnök egy másik edzői modell mellett döntött. Az igazság az, hogy nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára.
– Ön a keménykezű edzők híve, vagy a békésebbeké, akik igyekeznek jóban lenni a labdarúgókkal?
– Ez a csapat érettségétől függ: ha a keret éretlen, tekintélyelvű edző kell, ha érett, akkor a barátságos, közvetlen edző a jó megoldás. A futballban egyre hangsúlyosabbá válik a módszertan, bár épp a mögöttünk hagyott világbajnokság bizonyította be, hogy a módszertan nem győzheti le a tehetséget. Bármennyire is tanulmányozzák, képtelenség semlegesíteni egy olyan kiemelkedő tehetséget, mint mondjuk Lionel Messi. Vagy említhetném Kylian Mbappét, Erling Haalandot vagy Vinícius Júniort, a nagyszerű játékosok minden rendszeren és módszeren felülkerekednek.
– Mit gondol, José Mourinho sikeres lesz?
– Én a Real Madrid bérletese, tehát elfogult vagyok. Ha jól képvisel minket, megtapsolom, ha rosszul képvisel, kis türelmi időt adok neki. Ám történjen bármi, továbbra is a Real Madrid pártolója maradok.
