Változtatott a felkészülésén, vb-bronz és országos csúcs lett belőle

Hatnapos világbajnokság, harmadik hely, 853.693 kilométer, ráadásul országos. Mondhatjuk, hogy tökéletes versenyen van túl?

Igen, nagyon elégedett vagyok – mondta a Csupasportnak Beda Szabolcs. – A formám alapján éreztem és számítottam is rá, hogy ez kisülhet belőle. Annak ellenére, hogy télen volt egy vállsérülésem, ami miatt hosszabb időt kihagytam, úgy éreztem, jó formában érkezem a versenyre. Idén nem futottam olyan sok kilométert, inkább gyorsító edzéseket végeztem, hogy visszahozzam a sebességemet. Az elmúlt években sok kilométer volt a lábamban, most egy kicsit változtattam a felkészülésen, és úgy tűnik, működött.

Már a verseny elején látta, hogy reális lehet a dobogó?

Igen, ezt már az elején éreztem. Jó jel volt, hogy bár általában óvatosan kezdek, majd szépen lassan hátulról jövök fel, most már az első óráktól az élmezőnyben futottam. Sőt, volt olyan időszak is, amikor az élen álltam, ez pedig remek visszajelzésnek bizonyult. Ha az elején jó pozícióban vagyok, akkor talán meg is tudom tartani, feltéve, hogy közben nem történik semmi váratlan. Ezért úgy gondoltam, hogy most reális lehet az országos csúcs, és akár a dobogó is. 

Figyelte közben az ellenfelei eredményét, vagy inkább csak a saját teljesítményére koncentrált?

Persze, figyeltem őket is, de alapvetően a segítőim követik őket és a körülményeket. Ők tájékoztatnak arról, mennyire vannak előttem vagy mögöttem a többiek, de ennek az első napokban még nincs különösebb jelentősége. Inkább csak tudni szeretném, hol állok. A harmadik napig nem is érdemes sokat foglalkozni az eredményekkel, hiszen a verseny igazán akkor kezd eldőlni. Ettől függetlenül persze kíváncsi az ember a többiek teljesítményére.

Sok hatnapos versenyen van már túl, de mondhatjuk, hogy ez sikerült eddig a legjobban?

Igen. Nemcsak futás szempontjából, hanem minden más tekintetben is. Sokat fejlődtem az időmenedzsmentben. Nem ment el idő felesleges dolgokra: ha nem futottam, akkor pihentem, aludtam vagy masszázson voltam. Utólag visszanézve az előző éveket, sokszor nem volt egyértelmű, mire ment el olyan sok idő, mert nem tűnt úgy, hogy annyit álltam volna vagy annyival többet pihentem volna. Most nagyon figyeltem, és a segítőim is segítettek abban, hogy ne legyen felesleges időveszteség. Ha alvás következett, akkor aludtam, ha pedig felkelés után futni kellett, akkor mentem is tovább. Persze mindig van valamennyi idő, ami készülődéssel, mosakodással vagy krémezéssel telik, de ezeket is igyekeztünk a lehető legjobban minimalizálni.

Mi volt a verseny legnehezebb pillanata?

Érdekes módon az első napon volt egy kisebb holtpontom, ami meglepett. Nagyjából huszonnégy óra körül érkezett, talán a valamivel gyorsabb kezdés miatt. Azt éreztem, hogy elfáradtam, nem ment jól a futás. Aludtam két órát, abban bízva, hogy rendbe jövök, de amikor visszamentem a pályára, még fáradtabbnak éreztem magam. Ennek ellenére folytattam, aztán egyszer csak elmúlt ez az állapot. A második nap végére már jól voltam, utána pedig napokon keresztül kifejezetten remekül éreztem magam. A verseny végén, az ötödik és hatodik napon természetesen újra jöttek a nehézségek. Kisebb sérülések is előjöttek, éreztem a combfeszítőmet és a csípőmet, amelyeket folyamatosan kezelni és masszírozni kellett. Az utolsó napra ráadásul le is betegedtem, ami jelentősen megnehezítette a futást. Bár az országos csúcs ekkorra már nem forgott veszélyben, a hatodik nap így is rendkívül kemény volt. Az utolsó harminc órát már ébren töltöttem, egyáltalán nem aludtam, mert egyszerűen nem fért bele.

Az országos csúcs megdöntése különleges cél volt?

Igen, kimondott célként tűztem ki a csúcs megdöntését. Nagyon jó érzéssel töltött el, büszke voltam arra, hogy sikerült. Amikor láttam, hogy meglesz, nagy boldogság árasztott el, és egyben meg is nyugodtam. Éppen akkor nagyon fáradt voltam, ezért kicsit vegyes érzések kavarogtak bennem: fizikailag nem éreztem magam jól, de természetesen nagyon örültem. A rekorddöntés végig motivált, hogy minden nehézség ellenére menjek tovább. Már nagyon közel volt a csúcs, és a segítőimnek azt mondtam, hogy amíg nincs meg, addig nincs pihenő, megyünk előre. A korábbi csúcstartó, Rakonczay Gábor nagyon pozitívan fogadta az eredményt, ott várt a célban – gratulált, megölelt, nagyon kedves volt. Egyébként volt egy kis kavarodás is, mert egy körrel korábban hirdették ki a rekorddöntésemet, mint ahogy számítottam rá. Az egyik segítőm még nem volt ott, pedig nagyon készült erre a pillanatra, ezért a következő körben, amikor már mindenki megérkezett, megünnepeltük még egyszer. Itt is szeretném megköszönni a felkészítést az edzőmnek, Szabó Gábornak, valamint a közös edzéseket az egész Sashegyi Gepárdok csapatnak. A verseny alatti frissítésért és támogatásért külön köszönettel tartozom Váry Nillának, aki végig mellettem volt, illetve a csapattagoknak is, akik naponta váltották egymást a verseny során: Koczka Andreának, Garai Ágnesnek, Orgoványi Petrának, Katona Márknak és Libel Róbertnek. 

Mennyi idő kell ahhoz, hogy fizikailag és mentálisan is teljesen regenerálódjon?

Ez változó. Néhány nap vagy akár egy hét után már úgy érzem, hogy regenerálódtam, de ez nem jelenti azt, hogy futás közben is teljesen rendben vagyok. Ha egy hét után elmegyek futni, még érzem a lábaimban a terhelést. Ahhoz viszont legalább két-három hét kell, hogy futás közben se érezzem már a hatnapos verseny nyomait.

Idén még lesz nagy futása?

Idén már nincsenek nagy céljaim, és ultraversenyen sem tervezek indulni. A jövő évet még nem terveztem meg, ez egyelőre valóban a jövő zenéje.

Fotók: Jakabházy Miklós