Konferencialiga-selejtező: otthon is nyert a Rapid, izgulhatott a végén a Hapoel

V. H. L.V. H. L.
2026.08.12. 20:04
null
Fotó: Facebook/SK Rapid
Bolla Bendegúz nélkül is legyőzte az észt Paidét a Rapid Wien, amely kettős sikerrel jutott tovább a labdarúgó Konferencialiga-selejtező rájátszásába; háromgólos hátrányból csaknem kiegyenlített a Katowice a Hapoel Tel-Aviv ellen.

A Diósgyőrben 2–0-ra megnyert első mérkőzés után Katowicében is vezetést szerzett a Hapoel Tel-Aviv, a 23. percben az a Sztav Turiel volt eredményes, aki Miskolcon is az első gólt szerezte. Az izraeli csapat a hajráig magabiztosan tartotta az előnyét, ekkor azonban a fehérorosz Ilja Skurin találatával  egyenlítettek a hazaiak. A helyzet a 90. percben jóval melegebb lett a Hapoel számára, ugyanis Arkadiusz Jedrych tizenegyesből egygólosra csökkentette a lengyelek hátrányát. A hosszabbítást jelentő gólt azonban nem sikerült megszerezniük a hazaiaknak, így a közel-keletiek jutottak be a rájátszásba. 2–1

Az Észtországban fölényes, 4–1-es győzelmet arató, ezúttal Bolla Bendegúz nélkül felálló Rapid ausztrál csatára, Marco Tilio révén a 38. percben szerzett vezetést a Paide Linnameeskond ellen, így ha a baltiaknak lettek is volna halvány reményeik az odahaza elvesztett csata után, azok szertefoszlottak. Az ezúttal is hatalmas fölényben játszó bécsiek igyekeztek kiszolgálni közönségüket, de újabb gólt csak a 83. percben sikerült szerezniük, ekkor Louis Schaub tizenegyesből talált be. 2–0

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Főág
Rapid Wien (osztrák)–Paide Linnameeskond (észt) 2–0
Továbbjutott: a Rapid, 6–1-es összesítéssel
GKS Katowice (lengyel)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 2–1
Továbbjutott: a Hapoel, 3–2-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
5 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
7 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
14 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Újabb szurkolói balhé Miskolcon, ezúttal a DVTK Stadionon belül – videó

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 15:47

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09