Torma Gábor: Pedig maga Arsene Wenger jött el értem…

Magyar futballistaként egyedülálló utat járt be. Torma Gábor úgy lett a belga élvonal egyik legveszélyesebb csatára és magyar válogatott játékos, hogy közben idehaza még egyetlen percet sem töltött az NB I-ben.

A Dunaújvárosban született, korosztályos válogatott csatár 1994-ben, 18 évesen került a Cercle Bruges-höz. Merész lépésnek tűnt NB I-es múlt nélkül, tinédzserként belevágni a belgiumi kalandba. Csakhogy… Már az első idényében bemutatkozott az élvonalban, a következőben, 1996-ban pedig gólt szerzett a Belga Kupa-döntőben, amelyet azonban az FC Bruges nyert meg 2–1-re.

Pályafutása csúcsát az 1996–1997-es évad hozta el, a gyors, robbanékony, a kapu előtt ösztönösen futballozó támadó 33 bajnokin 18 gólt szerzett, vagyis egymaga jegyezte a kieső Cercle találatainak felét. A válogatottban 1996 júniusa és 1997 szeptembere között hétszer lépett pályára, a magyar futball különleges alakja lett, hiszen úgy jutott el a címeres mezig, hogy előtte – és válogatottsága idején – nem szerepelt a hazai első osztályban.

A Cercle kiesése után Hollandiába, a Rodához szerződött. Első idényében 19 bajnokin ötször volt eredményes, a KEK-ben pedig négy gólt szerzett a Hapoel Beer-Seva elleni párharcban. Később a sérülések egyre gyakrabban hátráltatták, ennek ellenére 65 Eredivisie-mérkőzést játszott, a Roda mellett az FC Groningen és az RKC Waalwijk mezét is viselte. A Den Haaggal a másodosztályból jutott fel, tizenkét találkozón szerzett öt góljával maga is hozzátette a részét a sikerhez. Torma Gábor mégis arra a legbüszkébb, hogy a magyar válogatottban játszhatott.

„Sok szép emlékem van a pályafutásomról, de a válogatott mindent visz – mondta lapunknak a ma ötvenéves korábbi futballista. – Sajnos kétszer is a lehető legrosszabbkor szakadt el a keresztszalagom, nagy klubok hívtak, az Arsenaltól maga Arsene Wenger jött el értem, már a szerződésem is készen volt. Balszerencsémre akkor sérült meg először a térdem.”

Ötven év, kerek évforduló, a korábbi csatár jövő héten tartja a bulit, hiszen Németországban dolgozik, és csak akkor tud hazautazni Magyarországra.

„Nem érzem magam ötvennek. Az ismerősökkel, munkatársakkal péntekenként eljárok itt, Németországban futballozni is, hiányzik a játék, noha utána rendre bedagad a térdem. Nyolc éve költöztem Nürnbergbe, egy kertészetnél szállítom az anyagokat, nyugodt, kiegyensúlyozott munkakörben dolgozom. Annak idején a REAC-os bundabotrány teljesen kikészített, azt sem tudtam, miről van szó, mérgemben eljöttem, és itt telepedtem le. A kislányom szeptemberben lesz tizennyolc, ő a mindenem.”

A Cipruson töltött fél év után 2005 januárjában tért haza az NB I-be, 28 évesen mutatkozott be a ZTE színeiben, később a REAC-nál ismét megtalálta régi góllövőformáját. A rákospalotai klub legeredményesebb élvonalbeli játékosa lett: kereken száz bajnokin 36 alkalommal talált a kapuba. A profi futball befejezése után gyerekeket kezdett edzeni, a REAC-nál a kilencéveseket. Élvezte a feladatot, de sokan beleszóltak a munkájába, pedig sorra vertek meg mindenkit.

„Hollandiában sokszor megsérültem, műtöttek, hónapokig az edzőközpontban voltam, szabadidőmben néztem az edzéseket, eltettem az edzésmunka programjait. Leírtam, január elsejétől december harmincegyedikéig mit csinálnak. Az otthoni futballközegben mindenbe beleszóltak, mit hogyan kellene csinálnom, én pedig fafejű vagyok, így inkább otthagytam. Labdarúgást keveset nézek a televízióban, inkább csak korábbi csapataim eredményeit követem.”