MOB: sok a gond a cselgáncsozóknál

Vágólapra másolva!
2006.06.14. 13:53
Címkék
A tavalyi sikerév után relatíve csendesebb időszak köszöntött a cselgáncsozókra: a magyar versenyzők zajos sikerek nélkül tudták le a tavaszi idényt, de ettől nem kell kétségbeesni, a hangsúly úgyis a 2007-es esztendőn van az olimpiai kvalifikáció miatt – derült ki a MOB sportági konzultációján.
Szabó Miklós
Szabó Miklós

Nagysolymosi Sándor férfi szakágvezető például megemlítette: a kevésbé jól Eb-eredményekbe az is belejátszik, hogy az egyik biztos „szállítót”, Ungvári Miklóst direkt nem indították a kontinensbajnokságon. „Úgy döntöttem, tavaly jól szerepelt, az idén nem zsigereljük ki, hanem olyan programot csináltatok vele végig, amely szinkronban van a következő esztendővel, hogy gond nélkül kivívhassa az olimpiai részvételt” – jelezte Nagysolymosi.

Aki egyszersmind jelezte, Braun Ákosnál (képünkön felül, kékben) is vacilláltak, indítsák-e az Eb-n, végül a címvédő, világbajnok cselgáncsozó döntött úgy, hogy indul, ám a viadal nem sikerült úgy, ahogy a tavaly. „Kicsit megégette a szárnyát, de szerencsére a csapat egyik legintelligensebb tagjáról van szó, aki pontosan tudja, mi történik körülötte” – közölte a szakágvezető.

Egy biztos, jövőre egyértelmű a cél: a lehető leghamarabb kivívni a kvalifikációt – erre az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is lehetőség nyílik –, mert az athéni olimpia előtt egyszer már kiderült, az utolsó, több Világkupa-versenyből álló sorozat teljesen kizsigereli a versenyzőket, azaz ha ki is harcolják a kvalifikációt, a játékokra már nem marad erejük.

Persze, a cselgáncsozók sikereihez az is elengedhetetlen, hogy a szövetség végre egyenesbe jöjjön anyagilag: a korábbi években felhalmozott mínusz negyvenmilliót talán ebben az esztendőben sikerül végleg „ledolgoznia” a sportágnak, elvégre a vezetők pontosan tudják: az olimpiai kvalifikációnak csak úgy lehet nekifutni, ha nem nyomasztják a szövetséget az adósságok.

Nagysolymosi Sándor szakágvezető ezzel kapcsolatban jelezte: óriási gond, hogy a szakmai programterveket eddig rendre felülírta, pontosabban szétzilálta a pénzhiány, ami annak a fényében legalábbis érdekes, hogy Füleky András, a Nemzeti Sporthivatal elnökhelyettese jelezte, az állam mindent egybevéve 2006-ban 145 millió forinttal támogatja a sportágat.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik