Gál Róbert újra versenyez, de ezúttal csak egy szeren indul

Vágólapra másolva!
2007.05.25. 14:06
Hét végén rendezik a tornászok országos bajnokságot a budapesti Tornacsarnokban. Szombaton délután az összetett döntőre kerül sor a Tippmix Kupáért, míg vasárnap délelőtt a szerenkénti finálékban küzdenek meg egymással a versenyzők a Raabersped Kupáért.
Gál felépült sérüléséből
Gál felépült sérüléséből
Gál felépült sérüléséből
Gál felépült sérüléséből
A hét végi országos bajnokságon már újra versenyez az a Gál Róbert, aki március elejétől küzdött gerincproblémákkal, emiatt nem indulhatott sem az amszterdami Európa-bajnokságon, sem a tavaszi Világkupa-versenyeken.

Gál már mind a hat szeren gyakorol, ám az ob-n csak lólengésben indul.

"Örülök, hogy végre versenyezhetek, bízom benne, hogy nem újul ki a gerincproblémám" - mondta el Gál.

Korábban egyáltalán nem volt sérülésem, az elmúlt másfél évben viszont nem voltam szerencsés, hiszen tavaly, a cottbusi Vk-versenyen Achilles-ín sérülést szenvedtem, majd jött a mostani baj."

A lólengés fináléja más szempontból is tartogat meglepetéseket.

Nem lesz ott ugyanis az Újpest tornásza, a kétszeres Európa-bajnok Berki Krisztián, aki jelenleg a pihenőjét tölti.

Berkire júniustól kemény felkészülés vár, hiszen a szeptemberi stuttgarti világbajnokságon aranyérmet kell szereznie ahhoz, hogy elindulhasson a pekingi olimpián.

Hídvégi Vid viszont versenyez, és magyar közönség előtt először mutatja be azt az elemet, amelyet egyedül ő csinál a világon a lovon (a test hátsó részével köröz a ló felett).

A férfi összetett bajnoki cím legesélyesebb várományosa Hetrovics Marcell.

A nőknél már nehezebb egyértelmű esélyesről beszélni, hiszen Korcsmáros Enikő és Böczögő Dorina is sérüléssel bajlódik, így kettejük versengésébe beleszólhat a szombathelyi Gombás Laura is.
Legfrissebb hírek

A 31 éves brit tornász megdöntheti Magyar Zoltán csúcsát

Párizs 2024
2024.08.02. 09:46

Nincs élet torna nélkül – az olimpiai bajnok Berki Krisztián legszívesebben még most is lovazna

Egyéb egyéni
2023.10.16. 16:15

Triatlon: Lehmann Bence és Koronika Judit nyert a középtávú ob-n

Egyéb egyéni
2023.06.10. 16:31

Úszás: Betlehem Dávid duplázott a hosszú távú medencés ob-n

Úszás
2023.03.05. 16:31

Ökölvívó ob: jó mérkőzésekkel indult a bajnokság

Ökölvívás
2022.12.07. 22:56

Maratoni kajak-kenu ob: Noé Bálint utazhat a Világjátékokra

Kajak-kenu
2022.05.20. 16:28

Műúszó ob: eddigi legmagasabb pontszámát kapta kombinációban a magyar válogatott

Úszás
2022.04.10. 19:09

Moszkvában olimpiai aranyat nyertek, majd elválaszthatatlan barátok lettek

Egyéb egyéni
2022.03.22. 13:38
Ezek is érdekelhetik