Vívó ob: egy kivétellel érvényesült a papírforma

Vágólapra másolva!
2007.12.14. 19:30
Címkék
A válogatottak többsége a papírformát igazolva bejutott a legjobb 16 közé a gödöllői vívó országos bajnokság első napján. Az egyetlen kivétel az idén világbajnok párbajtőröző Kulcsár Krisztián volt, aki a 32-ből a 16-ba kerülésért vívott asszóban 11-10-re kikapott Losonczi Dávidtól.
Nem indult el az ob-n a szintén párbajtőröző, kétszeres olimpiai bajnok, tavaly vb-aranyérmes Nagy Tímea. Edzője, Kulcsár Győző az MTI érdeklődésére elmondta: a versenyző kérte, hogy kihagyhassa a bajnokságot, mert elsősorban a jövő év elején esedékes Vk-viadalokra, olimpiai kvalifikációs megmérettetésekre szeretne koncentrálni.Nem volt ott a páston a kardozó Lengyel Balázs, Csaba Edina és Varga Dóra sem. Előbbi kettő felépülőben van betegségéből illetve sérüléséből, így ők januártól már valószínűleg bekapcsolódnak a versenyek sorozatába, míg utóbbi az Egyesült Államokban tanul.Az ob szombaton a 16-os táblák küzdelmeivel folytatódik. A program 9 órakor indul, a női tőrözők döntője 11, a férfi párbajtőrözőké 11:40, a női kardozóké 14:30, a férfi tőrözőké 14:45, a női párbajtőrözőké 17:30, a férfi kardozóké pedig 17:55-kor kezdődik. Vasárnap a csapatversenyeket bonyolítják le, a döntők 13 órától zajlanak, az utolsó finálé 17 órakor lesz. Az asszókat három helyszínen, a Szent István Egyetem sportcsarnokában, a Hajós Alfréd Általános Iskola sportcsarnokában és a Premontrei Szent Norbert Gimnázium sportcsarnokában rendezik.
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: Douchev-Janics triplázott 200 méteren

Kajak-kenu
2015.08.28. 13:48

Műkorcsolya ob: Markó Márton és Szombathelyi Eszter sikere

Archív téli olimpia
2012.12.22. 19:22

Curling: fiatalok sikere a vegyes páros ob-n

Archív téli olimpia
2012.11.20. 10:15

Kajak-kenu: mindhárom 5000 méteres számon lesz pótválogató

Kajak-kenu
2010.07.25. 17:29

Kajak-kenu: minden esélyes a döntőben 200 és 5000 méteren

Kajak-kenu
2010.07.24. 19:25

Paliknak jól sikerült a gyulai prológ

Rali
2009.07.10. 21:06

Cseh csúcsokkal vigasztalódott az utóbbi évek egyik legsikeresebb ob-ján

Archiv cikkek
2009.06.28. 21:25

Ökölvívó ob: Ungvári kikapott, Káté a nap meccsén nyert

Ökölvívás
2008.12.13. 20:08
Ezek is érdekelhetik