Atlétika, fedettpályás vb: Dwain Chambers válogatózhat 60-on

Vágólapra másolva!
2008.02.05. 14:49
Korábbi álláspontjával ellentétben a Brit Atlétikai Szövetség engedélyezi Dwain Chambers (képünkön) indulását az idei fedettpályás világbajnokság nemzeti válogatóversenyén. A sportág brit vezetői azzal az indokkal tagadták meg korábban a szereplés lehetőségét a THG nevű doppingszerrel 2003-ban lebukott sprintertől, hogy az elmúlt egy évben egyetlen ellenőrzésen sem esett át. A nemzetközi szövetség (IAAF) ugyanakkor megvizsgálta az ügyet és nem látta indokoltnak ezt a döntést.
„Engedjük, de csak fogcsikorgatva, hogy induljon a versenyen” - kommentálta a történéseket röviden a brit szövetség szóvivője.

A sportág története talán legnagyobb botrányának, a THG-ügynek a kirobbanása után éppen Chambers volt az első, akinek egyik mintájában az addig kimutathatatlan teljesítményfokozó nyomaira bukkantak. A kiváló sprintert két évre eltiltották, majd később 2002 január elsejéig visszamenőleg minden eredményétől, így az egyéniben és váltóban szerzett 2002-es Európa-bajnoki címeitől is megfosztották.

A még mindig csupán 29 éves vágtázó 2006 júniusában visszatérhetett és még ebben az esztendőben aranyérmes lett ugyan a göteborgi Eb-n a brit 4x100 méteres váltóval és ötödik 100 méteren, ám a levegő megfagyott körülötte. A brit válogatott tagjai közül többen nyíltan ellenezték, hogy visszaengedték őt a válogatottba, így tavaly önként nem versenyzett, hanem amerikaifutballistának állt.

A sportágváltás sérülések és egyéb problémák miatt azonban nem volt sikeres, ezért Chambers néhány hónapja megint az atlétika felé fordult, s az idei fedettpályás szezonban visszatért. Jelenleg harmadik a brit férfi 60 méteres ranglistán 6.60 mp-cel, s amennyiben a válogatón győz, részt vehet a márciusi fedettpályás világbajnokságon, Valenciában.
Legfrissebb hírek

Atlétika: az olimpiai bajnok visszalépett a fedett pályás vb-től

Atlétika
2016.03.11. 13:44

Dwain Chambers lezárná doppingos múltját

Olimpia 2012 - Percről percre
2012.08.04. 13:47

Atlétika: Chambers felújította kapcsolatát korábbi „mentorával”

Atlétika
2009.03.14. 01:46

Atlétika: Chambersnek Usain Bolt jelenti a kihívást

Atlétika
2009.03.11. 00:38

Atlétika: önéletrajzi könyve miatt büntethetik meg Chamberst

Atlétika
2009.03.10. 00:18

„Annyi dopping volt nálam, amivel egy elefántot meg lehetne ölni”

Atlétika
2009.03.02. 19:29

Atlétika: bekerülhet a brit csapatba a doppingoló Chambers

Atlétika
2009.02.19. 06:25

Atlétika: döntőbe jutott Dwain Chambers a brit válogatón

Archiv cikkek
2008.07.12. 20:21
Ezek is érdekelhetik