Szerdán végleg kialszik a láng a pekingi Madárfészekben

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke helyében én hoztam volna egy DVD-felvevőt Pekingbe. Persze utólag könnyen okos az ember: ki gondolta volna, hogy Kínában két tévéadó műsorát is az teszi ki, hogy éjjel-nappal paralimpiai versenyeket sugároz, és a rengeteg élő közvetítést vagy ismétlést csak a reklámok idejére szakítja meg.

Pedig így van, mert a CCTV (China Central Television) ötös és a BTV (Beijing Television) hatos csatornája a játékoknak szenteli ezeket a napjait, sok riporttal, portréval megfűszerezve a történéseket.

Remek propaganda-anyagok készülhetnének ezekből! Olyanok, amelyekkel lehetne járni a sérültek tanintézményeit, rehabilitációs intézeteit annak érdekében, hogy minél többen kezdjenek az ott megfordulók közül legalább a tömegsport szintjén rendszeresen mozogni, és ha ez megtörténik, talán a versenysport sem lesz számukra annyira távoli.

Márpedig a kínai felvételek igen közel hozzák a paralimpia emberi oldalát, hogy kik is versenyeznek itt, miért, és mennyire fontos ennek a mintegy 4200 sportolónak, hogy négyévente rájuk is figyeljenek.

Izgalmasabbnál izgalmasabb meccsek, vagy éppen fantasztikus, már-már emberfeletti egyéni teljesítmények, siker, öröm, csillogás, vagy éppen dráma, minden mennyiségben, ráadásul rendre sok néző, nem egy esetben telt ház előtt. Megannyi nemes versengés olyanok között, akiknek ugyanaz a bajuk, ugyanazok között a kisebb-nagyobb korlátok között élik hétköznapjaikat, és most összemérik tudásukat, erejüket.

Jöttek a világ minden tájáról, 148 ország parasportolóit köszönthettük itt, és sokan nemzeti hősökként térnek nemsokára haza.

Mert bizony a 2008-as pekingi paralimpia szerdán véget ér, magyar idő szerint délután kettőkor elkezdődik a záróünnepség, így itt az ideje lassacskán mérleget vonni.

Vagy például azt felvetni, hogy eljött-e a generáció-váltás ideje nálunk néhány sportágban, mert bár más országoknak is vannak veterán, vagy fogalmazzunk szebben, rutinos versenyzői, a mi paralimpiai csapatunk majdnem egyharmada 40 felett jár. Ezért is emlegettük ezeket a bizonyos propaganda-anyagokat – persze nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás.

Ami biztos: mindenképpen bővíteni kellene az utánpótlást, és még mielőtt bárki holmi rosszízű tréfára gondolna, természetesen nem úgy, ahogy a közelmúltban a délszláv államok tették. Sokkal inkább a meglévő sérültek, belőlük is a fiatalabb korosztály felkutatásával és aktivizálásával, mert miközben százezres nagyságrendű a fogyatékkal élők száma ma

Magyarországon, mindössze 33 jutott el közülük idén Pekingbe aktív versenyzőként. Persze ha elosztjuk a 4200 résztvevőt a 148 nemzettel, kiderül, még így is az átlag felett vagyunk.

Viszont kellene nagyon egy csapat (is)! Ugyanis 2008-ban kizárólag egyéni sportolókkal képviseltettük magunkat a paralimpián – igaz, néhányan közülük összeálltak párosozni, ha a kategorizálás megengedte, de ez a lényegen mit sem változtat –, miközben a legnagyobb közönséget többnyire a csapatsportok vonzzák.

És a legnagyobb küldöttségeket is ők alkotják, tehát ha csak egy együttest sikerülne valahogy összetoborozni 2012-re Londonba, az máris jelentősen megdobná a létszámot. Ülőröplabda? Kerekes székes kosárlabda? Netán rögbi?

Lehet választani!