A magyar sporttudomány legkiválóbb képviselőjét vesztette el halálával.
Nádori László 1923-ban született, testnevelő tanári és labdarúgó edzői diplomáját a második világháború utáni hadifogságból hazatérve, 1950-ben szerezte meg. Az állami sportvezetés módszertani munkatársaként már az 1952-es olimpiai előtt is meghatározó szerepet játszott a 16 aranyérmet szerző magyar ötkarikás csapat sikeres felkészítésében. Négy év múlva, Melbourne-ben már a magyar csapat helyettes vezetője volt. Később, néhány hónapos amerikai tartózkodás után hazatért, és néhány éven át testnevelő tanárként dolgozott.
Az 1960-as római olimpia után lett a Testnevelési Tudományos Kutató Intézet munkatársa, majd igazgatója, később a TF egyetemi tanára, rektor-helyettese is volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság függetlenségének visszanyerése után négy cikluson át tagja volt a testület elnökségének, vezette a tudományos-szakmai bizottságot. A rendszerváltás utáni szabad választások során előbb 1990-ben, majd 1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjévé választották, több bizottságban tevékenykedett, a sport albizottság vezetője volt. Alapítója, majd főtitkára, később alelnöke az Európai Sportpszichológiai Társaságnak, elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, és vezette a Magyar Sportszövetséget is.
Élete utolsó éveit Tapolcán töltötte, vendégelőadója volt a Pécsi Tudományegyetemnek, s januárban 88. születésnapja idején még utolsó könyvén dolgozott.
Gazdag, rendkívül tartalmas életútja elismeréseként több magas kitüntetésben részesült, a Philippe Noel-Baker-díjat is elnyerte. Tankönyvek, szakkönyvek szerzője, mintegy 150 hazai és 80 külföldi publikációja jelent meg.
Nádor László temetéséről később intézkednek.