Cselgáncs Eb: ingyen szurkolhatnak a gyerekek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.15. 18:42
Ingyenes belépővel és tömegközlekedéssel kívánja az érdeklődő gyermekeket is bevonni a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) az áprilisi cselgáncs Európa-bajnokság megtekintésébe, amelyre a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor.

A judoinfo.hu szaklap keddi tájékoztatása szerint az MJSZ az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Ozsvár Andrást bízta meg a közönségszervezés irányításával. Az 55 éves szakember vezeti az ország legnépesebb judós egyesületét, az Óbudai Judo Clubot, fővárosi iskolákban szervezi és vezeti az edzéseket, és gyerekek százait szállítja az óbudai klub és a tanintézmények között.

„A tervek szerint az általános és középiskolás gyerekeknek ingyen belépési lehetőséget biztosít az Eb szervezőbizottsága úgy, hogy a számukra biztosított belépővel az esemény napján díjmentesen használhatják a MÁV, a Volán és a BKV tömegközlekedési eszközeit is" – nyilatkozta a mesteredző, hozzátéve: a csütörtöki, illetve a pénteki versenynapra kollektív iskolai kikérőt állítanának ki a rendezők az előre megadott iskolák és gyermekek nevére.

A gyerekeknek várhatóan nemcsak a lelátóról követhetik az eseményeket, hanem a számukra felállított tatamikon híres mesterek és sportolók tartanak nekik edzéseket. Mindennap lesz sorsolás, melyen a gyerekek felszereléseket és a cselgáncshoz vagy az Eb-hez kötődő emléktárgyakat nyerhetnek.

Az Ozsvár András által vezetett Magyar Judo Múzeum is jelen lesz az április 25-től 28-ig tartó Eb-n: a főbejáratnál a magyar dzsúdó történetét és legszebb eredményeit is bemutatják a látogatóknak.

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: „Nagy bátorság kellett hozzá” – Özbas Szofi a súlycsoportváltásról

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:53

Cselgáncs: Máthé Bence ezüstérmet szerzett Prágában

Egyéb egyéni
2024.09.28. 18:43

Tóth Krisztián: Sajnos el kell fogadni, hogy az ember felett elmegy az idő

Párizs 2024
2024.07.31. 12:18

Kajakos húga énekléssel próbálta felvidítani az olimpiai 5. helyezett Pupp Rékát – videó

Egyéb egyéni
2024.07.30. 14:04

Kizártak egy algériai cselgáncsozót az olimpiáról, mert nem hozta a súlyát izraeli ellenfele előtt

Párizs 2024
2024.07.29. 00:00

Párizs 2024: elmaradt az első hazai aranyérem cselgáncsban

Párizs 2024
2024.07.27. 18:41

Cselgáncs Eb: Tóth Krisztián bejutott az elődöntőbe, Vég Zsombor hetedik lett

Egyéb egyéni
2024.04.27. 14:57

Cselgáncs Eb: Ungvári Attila a hetedik helyen zárt

Egyéb egyéni
2024.04.26. 17:17
Ezek is érdekelhetik