Birkózás: „Az eddigi elnök miatt romlott a kapcsolat a NOB-bal”

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 13:01
Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség megbízott elnöke szerint a korábbi vezető, a nemrég posztjáról lemondott Raphael Martinetti nagy részben felelős azért, hogy a FILA és a NOB között elmérgesedett a viszony.

„Sajnálattal kell elmondanom, hogy nagyrészt eddigi elnökünk, Raphael Martinetti volt az, aki a két szervezet közötti kapcsolat elmérgesedéséért a felelős. Talán nem is jó szó az, hogy elmérgesedés, hiszen Martinetti egyszerűen nem volt hajlandó tárgyalni a NOB vezetőivel. Ezért, és más dolgok miatt is elfajultak a viszonyok a szövetségünkben is, jómagam szintén elég hűvös viszonyban voltam vele az elmúlt időszakban, sok vitánk volt” – mondta Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) megbízott elnöke a Magyar Szónak.

„De jelenleg nem ez a fontos, hanem az, hogy távozása után mindjárt megindult az építő jellegű munka, s ezt szinte minden tagországunk megelégedéssel nyugtázta. Már ott, Phuketban érezhető volt a drasztikus változás, hiszen mindenki munkának látott, s egységesen dolgozunk azon, hogy a birkózás Szentpéterváron jól mutatkozzon be a NOB végrehajtó bizottsága előtt. Egy krízisbizottságot alakítottunk, ez a bizottság fog ma ülésezni.”

A sportvezető – aki március elején találkozik Jacques Rogge-gal – töretlenül hisz abban, hogy a birkózás nem kerül le az olimpia programjáról.

„Örömmel tölt el, hogy a világ minden részéről érkeznek a támogatásról szóló üzenetek, s a NOB részéről is pozitív visszajelzések jöttek. Meg vagyok győződve arról, hogy a birkózás olimpiai sportág marad, s ezért az elkövetkező hónapokban mindent megteszünk” – tette hozzá Lalovics. Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) megbízott elnöke a Magyar Szónak.

„De jelenleg nem ez a fontos, hanem az, hogy távozása után mindjárt megindult az építő jellegű munka, s ezt szinte minden tagországunk megelégedéssel nyugtázta. Már ott, Phuketban érezhető volt a drasztikus változás, hiszen mindenki munkának látott, s egységesen dolgozunk azon, hogy a birkózás Szentpéterváron jól mutatkozzon be a NOB végrehajtó bizottsága előtt. Egy krízisbizottságot alakítottunk, ez a bizottság fog ma ülésezni.”

A sportvezető – aki március elején találkozik Jacques Rogge-gal – töretlenül hisz abban, hogy a birkózás nem kerül le az olimpia programjáról.

„Örömmel tölt el, hogy a világ minden részéről érkeznek a támogatásról szóló üzenetek, s a NOB részéről is pozitív visszajelzések jöttek. Meg vagyok győződve arról, hogy a birkózás olimpiai sportág marad, s ezért az elkövetkező hónapokban mindent megteszünk” – tette hozzá Lalovics.

Legfrissebb hírek

Magyarországot ábrázoló pólója miatt került konfliktusba a román szövetségi kapitánnyal a székely birkózó

Birkózás
1 órája

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19
Ezek is érdekelhetik