Sznúker-vb: O'Sullivanék döntetlenje, Walden remekel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 23:59
null
Ronnie O'Sullivan (játékban) nem tudott előnyt kiharcolni Trumppal szemben (Fotó: Action Images)
Lejátszották az elődöntő első szakaszát a sznúker-világbajnokságon a sheffieldi Crucible Színházban. A címvédő, első kiemelt Ronnie O'Sullivan 4:4-re áll Judd Trumppal nyolc frémet követően, míg a másik párban Ricky Walden nagy fölénnyel vezet Barry Hawkinsszal szemben.

 

O'Sullivan a vb-n eddig mutatott formájának megfelelően kezdte a találkozót, gyorsan elhúzott 4:1-re. Ekkor azonban Trump is „bekapcsolódott" a meccsbe, és végül sikerült egyenlítenie. Egyik játékos sem ért el 100 fölötti bréket, a legmagasabbat, egy 89-est a címvédő lökte az ötödik játékban. A legizgalmasabb frém a második volt, ebben egy visszarakott fekete golyóval Trump nyert.

O'Sullivan és Trump pénteken, magyar idő szerint délelőtt 11-kor folytatja a 17 nyert frémig tartó mérkőzést.

A másik ágon Ricky Walden és Barry Hawkins este 20 órától kezdte meg a másik elődöntőt. Walden egészen ihletett formában sznúkerezett, a játéknap mindkét 100-as brékjét ő érte el (119 és 105).

SZNÚKER-VB, SHEFFIELD
ELŐDÖNTŐ (17 nyert frémig)

Ronnie O’Sullivan (angol, 1.)–Judd Trump (angol 4.) 4:4
Ricky Walden (angol, 14.)–Barry Hawkins (angol, 15.) 6:2

 

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik