Hegymászás: leereszkedtek a Nanga Parbatról Török Zsolték

Vágólapra másolva!
2013.07.21. 10:20
Sikeresen leereszkedett a 6800 méteren lévő hármas táborig az aradi Török Zsolt vezette romániai expedíció, amely pénteken feljutott a Himalája 8125 méteres Nanga Parbat csúcsára – közölte szombaton Török Zsolt honlapján a hegymászó élettársa, Vincze Minerva.

Kiderült, hogy valamivel társai – Marius Gane, Török Zsolt és Aurel Salasan – után, pénteken Teo Vlad is feljutott a csúcsra. Az expedíció ötödik tagja, Adamcsek Brúnó akklimatizációs gondok miatt nem vállalta csúcstámadást és már szerdán visszafordult.

A romániai csapat tagjai csütörtök éjjel kezdték meg a csúcsmenetet a 7500 méteren kialakított táborból, hogy több mint 8 óra mászás után meghódítsák a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatot, a Föld kilencedik legmagasabb, Pakisztán és Kasmír határán fekvő csúcsát. A Rupal-oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény – számolt be pénteken sikerükről a 4bakancs.com hegymászóportál.

Az ereszkedés során az első telefonhívás közép-európai idő szerint szombat hajnalban érkezett Török Zsolttól: addigra mindannyian szerencsésen leértek a 7500 méteren hagyott sátraikig. Mivel azonban Teo és Marius sátra távolabb volt tőle, Zsolt még nem tudta biztosan, hogy a többiektől kissé lemaradt Teo is felért-e csúcsra.

Az expedíció vezetője azt mondta, nagyon fáradtak, de jól vannak. Akkor még egy nagyon veszélyes jeges szakasz állt előttük, de a szombat esti telefonhíváskor Török Zsolt már arról számolt be, hogy mind a négyen szerencsésen elérték a hármas tábort.

A csúcshódítás komoly mászóteljesítmény, hiszen ezen az útvonalon – Rupal-oldal, Schell-útvonal – még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott itt. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.

Legfrissebb hírek

Csupasport: Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára

Egyéb egyéni
2023.10.30. 19:22

Csupasport: Lengyel Ferenc túl az akklimatizációs csúcsmászáson

Egyéb egyéni
2023.10.26. 16:48

Hegymászás: Varga Csaba elérte a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsát

Egyéb egyéni
2023.07.02. 14:36

Csupasport: tíz nyolcezres csúcsot már kipipált a hegymászónő

Egyéb egyéni
2023.07.01. 19:04

Hegymászás: felesége fejezi be a Suhajda Szilárd által írt könyvet

Egyéb egyéni
2023.06.19. 13:09

Hegymászás: „Biztos voltam benne, hogy nem tér vissza” – a hegymászó, aki utoljára látta Suhajdát

Egyéb egyéni
2023.06.06. 12:18

Hegymászás: megtalálhatták Suhajda Szilárd felszerelését – sajtóhír

Egyéb egyéni
2023.06.05. 19:43

Videó: A hegymászás nem az öngyilkosok gyülekezete – Pajor István

Egyéb egyéni
2023.05.31. 11:05
Ezek is érdekelhetik