Világjátékok: személycsere után bizakodnak a siklóernyősök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 10:44
A kezdeti nehézségek ellenére jó előjelekkel készülnek a siklóernyősök a világjátékokra. A nem olimpiai sportágak világversenyére kvalifikációt szerzett magyar indulók közül Tóth Zsuzsanna egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, helyét Bolyán Anikó vette át a csapatban. A sportágban a magyar színeket így Bolyán Anikó és Kaszás Sándor képviseli majd Kolumbiában. A két válogatott versenyző a „célra szállás" kategóriájában indul a világjátékokon.

Ebben a sportágban a siklás után egy 35 cm átmérőjű gumikorong közepét kell a lehető legpontosabban eltalálni a sportolóknak. Ez hasonlít az ejtőernyősök célba ugró versenyéhez, de a siklóernyősök nem repülőből ugranak ki, hanem hegyoldalról rugaszkodnak el, vagy csörlőszerkezet segítségével szállnak fel.

„Jól sikerültek a felkészülési versenyeink. Az elmúlt időszakban több nyílt nemzetközi megmérettetésen is dobogóra álltunk, vagy egyéniben, vagy csapatban, így úgy gondolom, hogy a világjátékokra való felkészülésünk jó ütemben halad." – kezdte Kaszás.

Bolyán Anikó is és Kaszás Sándor is több nagy nemzetközi versenyen állt rajthoz. Kaszás például megnyerte az angol nyílt nemzetközi bajnokságot, Bolyán pedig több alkalommal is bronzéremmel zárt idén.

„A július 25-én kezdődő kolumbiai világjátékok előtt a terveink szerint részt veszünk még egy magyarkanizsai edzőtáborban, valamint egy montenegrói versenyen. Utóbbi sajnos támogatás függvénye." – tette hozzá a magyar siklóernyő-válogatott erőssége.

A világjátékokra a két siklóernyősön kívül további 52 sportoló szerzett kvótát. A játékokat Kolumbia harmadik legnagyobb városában, Caliban rendezik meg július 25 és augusztus 4 között. A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint 12 sportágban lesz magyar induló.

 

Legfrissebb hírek

Enahoro Asein világjátékok-kvótát szerzett erőemelésben

Egyéb egyéni
2024.06.20. 13:48

Karate: Hárspataki Gábor kijutott a 2025-ös Világjátékokra

Egyéb egyéni
2023.11.28. 10:48

Egyetemi Világjátékok: ezüstérmes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2023.08.08. 13:25

Világjátékok: elődöntőbe jutott Spéth Norbert

Egyéb egyéni
2022.07.16. 09:43

Világjátékok: letette az esküt a magyar csapat

Egyéb egyéni
2022.06.28. 16:54

Világjátékok: már 57 magyar sportoló szerzett kvótát

Egyéb egyéni
2022.06.04. 16:44

Világjátékok: tizenhét sportágban 54 magyar sportoló indul

Egyéb egyéni
2022.05.24. 11:18

Világjátékok: magyar kick-boxos is utazhat

Egyéb egyéni
2022.05.17. 14:48
Ezek is érdekelhetik