Birkózó-vb: Lőrincz az elődöntőben, Szabó kiesett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 11:50
A kötöttfogásúak 85 kilós kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor második és harmadik mérkőzését is megnyerte, így bejutott a négy közé, a 75 kilogrammos Szabó László viszont az utolsó pillanatokban veszítette el nyolcaddöntős mérkőzését a taskenti birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

A viadal közvetítése szerint a tavalyi budapesti vb-n bronzérmes Lőrincz Viktor második meccsén magabiztosan győzött a cseh Artur Omarov ellen. A mérkőzés elején Lőrincz gyorsan kitolta riválisát a szőnyegről, így 1:0-ra vezetett, majd ugyan passzív riválisa intésével nem tudott élni, de előnye megmaradt a szünetig. A második három percben Omarov továbbra is tanácstalanul tusakodott a ceglédi birkózóval, aki a cseh második intéséért járó egy ponttal növelte előnyét, s végül 2:0-s sikerrel lépett a legjobb nyolc közé. Lőrincz a negyeddöntőben a fehérorosz Dzsavid Hamzatovot győzte le 2:0-ra. A tavalyi budapesti vb-n mindketten bronzérmesként zártak. A döntőbe jutásért a francia Mélonin Noumonvi ellen lép szőnyegre.

Az idei Eb-n ötödik Szabó László első körös sikere után az ukrán Dmitri Piskov ellen is remekül birkózott, egészen 5:45 percig. A Vasas sportolója az első három percben szép akcióval jutott 2:0-s előnyhöz, majd a második szakaszban is az ő akarata érvényesült, s másfél perccel a vége előtt már 4:0-ra vezetett. A hajrában aztán az ukrán mindent megpróbált, de állásból nem volt eredményes, 23 másodperccel a vége előtt azonban intették Szabót. A térdelőhelyzetben sokáig úgy tűnt, a magyar ki tudja védekezni ellenfele akcióját, aki aztán mégis kiemelte, s éppen mielőtt lejárt volna a birkózóidő nagy ívben eldobta őt, így egyenlített (4:4), s mivel Piskové volt a nagyobb értékű akció, ő jutott tovább.

Szabó számára végül befejeződött a verseny, mivel az őt a nyolcaddöntőben legyőző Piskov következő mérkőzésén kikapott japán ellenfelétől.

Legfrissebb hírek

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
5 órája

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
16 órája

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
17 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
Tegnap, 10:16

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08

Alekszanjan visszalépett, Szőke Alex Európa-bajnoki bronzérmes!

Birkózás
2025.04.13. 17:34

Szőke Alex bronzmeccses – három birkózónkért szoríthatunk helyosztón vasárnap!

Birkózás
2025.04.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik