Rg: intenzíven a 20 éves olimpiai bajnok, az életéért küzdenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 12:37
null
Anasztaszija Bliznyuk (balra) csapattársaival a londoni eredményhirdetésen (Fotó: Reuters)
Súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok ritmikus gimnasztikázója, a mindössze 20 esztendős Anasztaszija Bliznyuk.

 

Az ITAR-TASSZ orosz hírügynökség jelentése szerint a hírt a tornásznő édesapja, a Poltava labdarúgóedzőjeként dolgozó Ilja Bliznyuk tudatta.

Az AiF (Argumenti i Fakti) hetilap úgy tudja, Anasztaszija Bliznyuk hétfőn negyvenfokos lázzal és nagy fájdalmakkal került kórházba, a vizsgálat során eszméletét vesztette.

Először erős megfázást vagy influenzát gyanítottak az orvosok, majd kiderült, hogy Bliznyuknak súlyos vesemedence-gyulladása van, mellyel az intenzív osztályra került.

Anasztaszija Bliznyuk az orosz rg-kéziszercsapat alaptagjaként 2012-ben olimpiát és Európa-bajnokságot, 2013-ban világbajnokságot és Universiadét nyert.

A 2013-as világbajnokság után csapattársaival együtt vonult vissza, miután a sportágban elérhető összes nagy címet begyűjtötte.

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik