Öttusa: újításként bónuszvívást rendeznek a versenyeken

Vágólapra másolva!
2014.12.02. 12:52
Címkék
Az idén már úgynevezett bónuszvívást is rendeznek a kiemelt versenyeken a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) kongresszusának hétvégi döntése értelmében.

Ez azt jelenti, hogy a hagyományos körvívás után – amelyben mindenki mindenkivel asszózik egy tusra – még egy szakasz következik, amelyben bónuszpontokat lehet szerezni. Az első etapban kialakult sorrend alapján a 36. áll fel a pástra a 35.-kel szemben, és amelyik győz, kap egy pontot, illetve folytathatja a vívást a 34. helyezettel. Így halad előre a sor egészen addig, amíg utolsóként az alapvívásban első is levívja a maga asszóját. A jelenlegi rendszerben az egy pont egy futómásodpercnek felel meg a versenyt záró kombinált számban, azaz a bónuszpontokkal számottevően lehet javítani az esélyeket. A körvívás ugyanakkor továbbra is „jobban fizet”, mert abban egy győzelem hat pontot ér.

Pálvölgyi Miklós szövetség kapitány az MTI érdeklődésére elmondta, hogy még nincs minden teljesen kitalálva, mert egyelőre nem világos, hogy a bónuszvívásnak mikor és hol kell zajlania.

A korábban kigondolt alapkoncepció az volt, hogy a riói olimpián már egy öttusastadionban bonyolítják le mind az öt számot, de ott csak a bónuszvívásra került volna sor, a körvívást az előző napra tervezték.

„A hozzánk eljutott információk szerint azonban egyelőre nincs szó arról, hogy Rióban épülne egy öttusastadion. Egyelőre négy különböző helyszín van, ami lehet, hogy a végére két-háromra szűkül. A MOB küldöttsége hamarosan kiutazik, ha majd visszajön, többet fogunk tudni” – mondta a szakvezető, aki szerint még az sem dőlt el, hogy a bónuszvívásban 30 vagy 45 másodpercig tart-e egy-egy asszó. A körvívásban a limitidő egy perc.

Az UIPM szófiai kongresszusán az is eldőlt, hogy a 2017-es világbajnokságnak Kairó adhat otthont. Az már korábban kiderült, hogy a jövő évit Berlin, a 2016-ost pedig Moszkva rendezi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik