„Balatonon üdültünk az anyósoméknál. A második kisfiú születése után voltam, és egyszer csak rám jött, hogy elmegyek futni.”
Lelle felsőtől Lelléig futott – a két vasútállomás körülbelül két kilométer távolságra esik egymástól – és vissza, ez nincs több négy kilométernél. Más kérdés, hogy a vasúti pálya mellett vezető Köztársaság út nyílegyenes, s ha valami, ez rögtön elveszi a futásra vágyó kedvét.
De nem! Lubics Szilvia másnap a másik irányba indult el – az út Szemes felé nem kevésbé monoton –, oda-vissza már 14 kilométert futott le.
És onnantól kezdve nem volt megállás – ezt tessék szó szerint venni.
Ez 2003-ban történt. Azóta Lubics Szilvia a félmaratoni, majd a maratoni, végül a szuper- és ultramaratoni futótávokon is próbára tette magát. Hogy milyen sikerrel? Háromszor nyerte meg az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres Spartathlont...
Pedig a Hahóton praktizáló fogorvosnő, három fiúgyermek édesanyja, a különleges példamutatásáért a Magyar Becsület Renddel kitüntetett atléta 23 éves koráig alig-alig sportolt, néha aerobikozott, kocogott. Azóta viszont...
Hogy miként indult a mesébe illő sportolói karrier, hogyan egyezteti össze a doktornő a munkáját, a családi életét és különleges hobbiját, az ultrafutást, hogyan él családjával Hahóton, és miért Marcipán és Maszat a leghűségesebb edzőtársa, megtudhatják a Nemzeti Sport szombaton megjelenő Hosszabbítás című mellékletéből.
S ha már ultrateljesítmény: interjút olvashatnak a nem csak a triatlanosoknak példát mutató, a sportolást 52 évesen, 20 kiló súlyfölösleggel, négy gyerek és 14 órás munka mellett újrakezdő Kropkó Péterrel.
Szombaton induló sorozatunkból pedig megtudhatják, mit keresett óvodásként a Szovjetunióban Lisztes Krisztián, s milyen tragédia érte gyerekként, amit a 49-szeres válogatott labdarúgó azóta sem tudott feldolgozni.