AIPS: az agydoppinggal kísérleteznek az amerikaiaknál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.17. 15:17
Az úgynevezett „agydopping” lehet a sportolók következő célterülete.


A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) legfrissebb jelentése ismerteti a Nature Magazine-ban közölt tanulmányokat.
A Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) legfrissebb jelentése ismerteti a Nature Magazine-ban közölt tanulmányokat.

Eszerint az Egyesült Államok Sí- és Hódeszkaszövetsége (USSA) síugrók teljesítményén teszteli az agy elektromos serkentésének hatásait. Azt ellenőrzik, hogy tudják-e „élesíteni, fejleszteni a tudásukat”.

Más kutatások szerint az agyi stimuláció csökkentheti a sportolók fáradtságérzetét, illetve lerövidíthető a sérülések utáni rehabilitációs időszak. Az agydopping révén az agyban új idegkapcsolatok létesülhetnek, ezáltal javulhat bizonyos technikák elsajátítása, hogy mielőbb készségszinten tudja használni őket a sportoló.

A cikk jelzi: egyelőre nem lehet tudni, hogy kell-e félni az agyi doppingolástól.

Az AIPS utal rá, hogy az elmúlt hetekben ismét a dopping a fő téma a sportban. Most a meldonium a „főszereplő”, és a gyógyszergyártóknak egy-egy sztár – például Marija Sarapova orosz teniszező – lebukása a legjobb reklám. Ezt támasztja alá Ben Johnson kanadai sprinter 1988-as szöuli sztanozolol-ügye, aminek hatására az amatőrök körében is ugrásszerûen megnőtt az anabolikus szteroidok használata.

 

 

Legfrissebb hírek

Kollégánk, Csillag Péter is versenyben az AIPS-médiadíjért

Egyéb egyéni
2025.04.10. 22:13

Szlovén és osztrák öröm a planicai sírepülőversenyen

Téli sportok
2025.03.28. 17:15

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Megdőlt a női síugrás világcsúcsa

Téli sportok
2025.03.14. 17:05

Északisí-vb: a norvég szövetség is felfüggesztette a síugróválogatott edzőjét és felszerelésmenedzserét

Téli sportok
2025.03.11. 09:58
Ezek is érdekelhetik