Kihívás Napja: április 28-ig még lehet nevezni!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.11. 19:30
Április 28-ig lehet nevezni az idei Kihívás Napjára. Magyarország legnagyobb szabadidősportos megmozdulásán a településeken kívül 2016-ban sportszerkesztőségek, tűzoltó-parancsnokságok és cégek is versenyeznek majd május 25-én. Legyen a Te településed is részese a közös megmozdulásnak!

Czene Attila, a Magyar Szabadidősport-szövetség elnöke szerint a tavalyinál is több résztvevőre, 800 000 emberre számítanak a Kihívás Napján, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Az országos rendezvényen többek között kiderül, hogy mely települések nyerik el a „Magyarország legsportosabb települése” címet.

A program eddigi sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy tavaly több, mint 67 millió percet mozogtak országszerte a résztvevők. 2015-ben 234 településen volt Kihívás Napi vetélkedés, és 127 iskola közvetlenül is csatlakozott a felhíváshoz. A kezdeményezés immár 25 éve egyre több embernek mutatja meg a mozgás örömét.

„Számítunk olyan nagyvárosok részvételére, mint Debrecen, Szeged, Miskolc, Győr vagy Pécs, de a kisebb települések lakóit is arra buzdítjuk, hogy keressék fel a helyi önkormányzatot, és csatlakozzanak a Kihívás Napjához” – hangsúlyozta a fő támogató, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. kommunikációs vezetője, Tóth Valentin.

A nevezés ugyan még nem zárult le, de már eddig is rengeteg település csatlakozott a kezdeményezéshez. Sok helyen kreatív programokkal várják a mozogni vágyókat. Lesz gumicsizmahajító-, feleségcipelő-, kötélhúzó-, traktorhúzó- és kaszálóverseny, valamint íjászat és szkander is; de persze a hagyományosabb sportok kedvelői is találnak majd kedvükre valót a programok között. A szervezők továbbra is várják a nevezéseket, egészen április 28-ig. Mozogjunk, sportoljunk együtt minél többen 2016-ban is!

2016-ban a rendezvény fő támogatója a Coca-Cola Testébresztő programja. A Coca-Cola Magyarország számára kitüntetetten fontos, hogy a mozgás lehetőségét és örömét tudatosítsa minél több emberben. A mozgás ugyanis nem csak a versenysportot jelenti, de szerves, természetes része lehet a mindennapoknak is, például szabadidős tevékenység formájában.

További információk: www.kihivasnapja.hu

Információk a támogató programjairól: www.testebreszto.hu

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kép: sportos munkahelyek, élen a szombathelyiek

Egyéb egyéni
2018.06.04. 13:01

Kihívás Napja: Gyurta Dániel is kivette a részét a mozgásból

Egyéb egyéni
2018.05.31. 11:16

Szabadidősport: az NSO a legsportosabb szerkesztőség!

Egyéb egyéni
2017.06.14. 17:09

Kihívás Napja: több mint 920 ezren sportoltak szerdán

Egyéb egyéni
2017.06.01. 13:15

Kihívás Napja 2017: május 22-ig lehet még nevezni

Egyéb egyéni
2017.05.18. 11:41

Kihívás Napja: jövő szerdáig lehet még nevezni

Egyéb egyéni
2017.05.12. 15:34

Szabadidő: továbbra is az NSO a legsportosabb szerkesztőség!

Egyéb egyéni
2016.06.04. 18:55

Kihívás Napja: kitolták a nevezési határidőt

Egyéb egyéni
2013.04.26. 13:03
Ezek is érdekelhetik