Törökország: biztonságban vannak a magyarok a Gymnasiadén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 16:11
A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyszínen tartózkodó munkatársának jelentése szerint biztonságban vannak a törökországi Trabzonban zajló Gymnasiade – a 17-19 évesek legnagyobb nemzetközi sporteseménye – magyar résztvevői.

Az MTI közleménye szerint a Fekete-tenger partján elhelyezkedő településen 40 ország 2500 sportolója, köztük magyar fiatalok is versenyeznek különböző sportágakban.

Azt írták, a TEK munkatársának – aki sportvezetőként segíti a magyar csapatot – beszámolója szerint péntek este lezárták a sportolók szállásait, így a történtekből ott szinte semmit sem lehetett érzékelni.

Szombat reggel a helyi polgármester és a rendőrség vezetője számolt be a Gymnasiade résztvevőinek az éjszakai eseményekről, a TEK munkatársa pedig egy esetlegesen bekövetkező veszélyhelyzet során követendő szabályokról tartott tájékoztatót.

Hozzátették, a TEK munkatársa folyamatosan a 35 fős magyar delegáció mellett tartózkodik. A csapat minden tagja jól van, a sportolók folytatják a versenyzést. A magyarok a tervek szerint hétfőn érkeznek vissza Budapestre.

Szombatra virradóra sikertelen puccskísérletet hajtottak végre Törökországban. A török vezérkari főnököt is túszul ejtették, de végül sikerült kiszabadítani.

Legfrissebb hírek

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
2025.03.24. 20:06

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

Olvasóink nem kímélték a válogatottat: átlagosan tízből négy pontot adtak a játékosoknak

Magyar válogatott
2025.03.24. 11:37

Kép: Szoboszlai az NSO Instagram-bejegyzése alatt szúrt oda Arda Gülernek

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:38

Dibusz Dénes nem látta esélyét annak, hogy a második félidőben egyenlítsen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:05

Tóth Alex felemásan éli meg a bemutatkozását a válogatottban; Szoboszlai dicsérte

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:55

Szoboszlai Dominik: Akik akkor nem szurkolnak nekünk, amikor vesztésre állunk, akkor se szurkoljanak, amikor nyerünk

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:36

Vincenzo Montella: Marco Rossival mindketten mediterrán vérmérsékletű emberek vagyunk

Magyar válogatott
2025.03.23. 21:02
Ezek is érdekelhetik