Műugrás: nagy lökést ad a sportágnak az új sátor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.18. 10:36
A jelenlegi két legjobb magyar műugró szerint az október közepén átadott margitszigeti műugrósátor nagy lökést ad a sportágnak, egyben megkönnyíti felkészülésüket a jövő évi, magyarországi vizes világbajnokságra.

Az Európa-bajnoki bronzérmes Kormos Villő és az ifjúsági Eb-második Gondos Flóra az M4 Sport Sportreggeli műsorában beszélt az új létesítményről, amelyben két hete tudták megkezdeni a munkát.


„Fura egyelőre még, hogy nem az eget látjuk, vagy nem úgy a falakat, mint korábban, de nekem tetszik – mondta Kormos, a riói olimpia egyetlen magyar műugrója. – Ami nagyon nagy előny most, hogy már a szinkron három méterre is tudunk edzeni Flórával, mert a korábbi fedettben csak egy három méteres hely volt.”

Gondos hozzátette: régóta vártak arra, hogy hazai környezetben is megfelelően tudjanak készülni egész évben, mert eddig rengeteget kellett külföldre járniuk. Volt, amikor Drezdába jártak ki két-három napokra, tavaly meg Bécsbe.

A két sportoló a jövő évi világbajnokságra tekintve arról is beszélt: a mostani körülmények között már számba vették a lehetőségét, hogy új, nehezebb ugrásokat is begyakoroljanak a vb-re, miután erre lehetőség nyílt.

Az elmúlt években Gondos és Kormos mellett Reisinger Zsófia volt a harmadik, nemzetközi szinten is jegyzett magyar műugró, szinkron toronyugrásban Kormossal háromszor is Európa-bajnoki bronzérmet szerzett, ám ő idén visszavonult.

„Ez sajnos azt is jelenti, hogy a szinkron torony így elmarad a vb-n a számunkra” – jegyezte meg Kormos.

Azt, hogy a világbajnokságon pontosan milyen számokban szerepel majd a két versenyző, még nem tudták biztosan megmondani. Kormos Villő toronyugrásban, illetve Gondossal három méter szinkronban minden bizonnyal indul majd, míg az elmúlt évet sérülés miatt teljesen kihagyó Gondos vélhetőleg három méteren ugrik majd egyéniben is.

Az új műugrósátor Kormosék szerint a sportág utánpótlásbázisának növelésére is jó esélyt teremt. A jelenlegi fiatal műugró-garnitúráról pedig elmondták, hogy szerintük a közeljövőben férfi vonalon fog igazán erősödni a sportág a felnőtteknél, mert több tehetséges, szép jövő előtt álló fiú is van. Mint megjegyezték, az új generáció tagjai meglátásuk szerint az ugyancsak Magyarországon rendezendő 2020-as Európa-bajnokságon már jó eredményeket érhetnek el.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Párizs 2024
2024.08.12. 18:34

Párizs 2024: történelmi nyolcadik kínai aranyérem műugrásban

Párizs 2024
2024.08.10. 16:42

Párizs 2024: már hétből hetet nyertek a kínai műugrók

Párizs 2024
2024.08.09. 16:57

Párizs 2024: kettős kínai siker a férfi műugróknál

Párizs 2024
2024.08.08. 16:35

Párizs 2024: ötből már az ötödik aranynál tartanak a kínai műugrók

Párizs 2024
2024.08.06. 16:27

Ilyenek lennének az olimpiai sportok a műugrással vegyítve

Párizs 2024
2024.08.03. 08:52

Párizs 2024: hajszálon múlt az újabb kínai arany műugrásban

Párizs 2024
2024.08.02. 12:19

Párizs 2024: háromból három a kínaiak mérlege műugrásban

Párizs 2024
2024.07.31. 12:14
Ezek is érdekelhetik