Budapest 2024: „Ez az első olimpiai pályázat, mely során…”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.12.28. 15:46
A rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, valamint Budapest szépségét dicsérték elsősorban annak a 22 nemzetközi sportszövetségnek a képviselői, akik az elmúlt közel négy hónapban látogattak el a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére pályázó magyar fővárosba.

Az azóta is tartó egyeztetések nyomán több sportág, így például az öttusa, az evezés, és a hegyikerékpár helyszíne változott és változik, utóbbi a Hármashatárhegyről átkerül a Testvérhegyre.

A Budapest 2024 közleménye szerint a nemzetközi sportszövetségektől jellemzően az elnökök, főtitkárok, vagy sportigazgatók és rendezvényigazgatók utaztak Budapestre, ahol átlagban mindegyikük két napot töltött el.

A vendéglátók bemutatták a budapesti olimpia átfogó koncepcióját, az úgynevezett master plant, a látogatók megtekinthették a tervezett olimpiai falu helyszínét a Vituki toronyházból, valamint elutaztak a vidéki és fővárosi már meglévő, vagy a pályázatban szereplő versenyhelyszínekre. Mindemellett a magyar sportági szövetség képviselői prezentációt tartottak a sportág honi helyzetéről, a vendégek pedig a Dunán állomásozó uszályon elhelyezett látogatóközpontot is megtekintették.

A közlemény szerint mind a 28 ötkarikás sportág nemzetközi szövetségét meghívták Budapestre, ám voltak olyan szervezetek, amelyek egyik pályázó városba, így Los Angelesbe és Párizsba sem látogattak el. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) például annyi stadiont kellett volna megtekintenie, hogy azt idő hiányában nem vállalta. A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) képviselői a jövő nyári világbajnokság miatt – az olimpiai pályázattól függetlenül – többször is elutaztak már Budapestre, míg a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) már számos alkalommal jelezte, hogy a szegedi pályát az egyik legjobbnak tartja világszerte, s mivel már több versenyt is rendezett ott, nem tartotta szükségesnek az ismételt látogatást.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a Hármashatárhegyre tervezett hegyikerékpáros pálya helyszínének megtekintésekor sportszakmai és hosszú távú hasznosítási javaslatokat is tett, a Budapest 2024 pedig ezeknek, valamint más szakmai szervezetek javaslatainak a figyelembe vételével a Testvérhegyet jelölte meg helyszínként, ahol a kerületi önkormányzattal együttműködésben jelentős erdősítési programot is végrehajt. A Testvérhegy esetében a sportszakmai szempontok alapján sincs akadálya a leendő verseny megrendezésének, az új helyszínen található, használaton kívüli bánya úgy alakulna át, hogy a későbbiekben az önkormányzattal egyeztetve igyekeznének lehetővé tenni a lakossági sportcélú felhasználást.

Az öttusát az Atlétikai Stadionba tervezték, de sportszakmai okokból ez nem lenne megfelelő, így elkezdődött a tervezése annak, hogy a sportág leendő olimpiai versenyét a Kincsem Parkban rendezzék meg.

„Ez az első olimpiai pályázat, amelynek során a kandidáló város gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan egyeztet a nemzetközi sportszövetségekkel” – mondta Mizsér Attila, a budapesti pályázat sportigazgatója, s kiemelte: kialakult egy párbeszéd, a szövetségek végig követik a master plan fejlődését, s az ősszel is több javaslatot adtak a pályázaton dolgozóknak ahhoz, hogy miként tudnak javítani a terveken.

„Ezt nagyon hasznosnak tartjuk, mert a nemzetközi sportszövetségek tudják a legjobban, mire van szüksége a sportnak, sportolóiknak, így az Agenda 2020-ban szereplő athlete's first, vagyis a sportolók a középpontban alapelve a szövetségek visszajelzései alapján még jobban érvényesíthető, ez pedig azon túl, hogy számunkra, a leendő nézők és a média szempontjából is lényeges”
– mondta Mizsér Attila.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.

Legfrissebb hírek

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30

Brisbane 2032: mégis új stadion épül, tiltakozik a lakosság

Egyéb egyéni
2025.03.25. 09:33

Brisbane 2032: egy évvel elhalasztották a programvázlat véglegesítését

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:41

Összefoglaló a NOB-elnökválasztásról: egy boldog és történelmi győztes, Kirsty Coventry és a csalódott vesztesek – NS exkluzív

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Fürjes Balázs: Történelmet írunk Görögországban, az olimpia hazájában

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:17

Csütörtökön eldől, ki lesz nyolc évre a NOB elnöke

Egyéb csapat
2025.03.19. 07:00
Ezek is érdekelhetik