Vendée Globe: Iszonyú kemény volt – Fa Nándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.08. 13:51
null
„Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény” (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Fa Nándor szerdán a déli órákban, 93 napos út után célba ért a franciaországi Les Sables d'Olonne-ban, ezzel a nyolcadik pozícióban fejezte be a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt. A hajós rendkívül elégedett a helyezésével.

 

„Iszonyú kemény volt még az utolsó napokban is. Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet, a 10–15. hely lett volna a realitás” – nyilatkozott telefonon az MTI-nek a hajó fedélzetéről a befutás után Fa Nándor.

Hangsúlyozta, az egész út során arra figyelt, hogy ne éljen „érzelmi életet”.

„Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem. Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal” – mondta.

Kiemelte: többször is keményen kellett küzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítse el.

„Van egy-két dolog, amire rendkívül büszke vagyok. Az egyik, hogy 100 napon belül célba értem, ez a 93 nap nagyon jó. A másik, hogy az árbócot nem kellett javítani, egyszer sem kellett megmásznom, s ezt az árbócot én készítettem. A harmadik, hogy a hajótestnek semmi baja, megbízhatóan teljesített.”

„És persze ott a nyolcadik hely. Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény. Ehhez képest a nyolcadik hely extrém jó” – fogalmazott a székesfehérvári sportember, utalva arra, hogy új generációs, többek között a sebességet jelentősen növelő támasztóuszonnyal felszerelt vitorlásokkal – az első négy helyen ilyen hajó végzett – kellett felvennie a versenyt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy gondolkozott-e már a folytatáson, azt mondta: „az agyamban már összeállt egy új hajó virtuális terve”.

„De azt a hajót már nem építem meg. A mostani út annyi energiát emésztett fel, hogy csoda, hogy volt bennem ennyi” – válaszolta Fa Nándor, aki 63 évével a verseny korrekordere lett, ennyi idősen még senkinek sem sikerült végigvitorláznia a Vendée Globe-ot.

 

Legfrissebb hírek

Vendée Globe: Sébastien Simon a harmadik célba érkező

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:13

Vendée Globe: Richomme is a célban másodikként

Egyéb egyéni
2025.01.15. 09:22

Vitorlázás: Charlie Dalin nyerte a földkerülést

Egyéb egyéni
2025.01.14. 09:02

Az Egyenlítőhöz közelít a Vendée Globe-on éllovas Dalin

Egyéb egyéni
2025.01.05. 10:37

Vitorlázás: ketten elérték a Horn-fokot a földkerülő versenyen

Egyéb egyéni
2024.12.24. 11:09

„Életem egyik legnehezebb döntése” – Weöres Szabolcs visszalépett a Vendée Globe-tól

Egyéb egyéni
2024.12.16. 21:05

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Vendée Globe: ketten túl a Leeuwin-fokon, Weöres Szabolcs a 38. helyen

Egyéb egyéni
2024.12.10. 14:26
Ezek is érdekelhetik