Vitorlázás: Fa Nándor bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 22:28
null
Fa Nándor búcsút intett az óceánoknak (Fotó: AFP)
Fa Nándor a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásverseny teljesítése után két nappal, pénteken bejelentette visszavonulását.


„Azt hiszem, ennyi volt nekem, lezártam a pályámat, jöjjenek a fiatalok! Hobbiból nem megyek ki vitorlázni. Ha a családom megkér, akkor elviszem őket A-ból B-be, de én szórakozásból nem vitorlázom. Inkább hegyet mászom, biciklizem és kajakozom. Hogy még egyszer kimenjek az óceánra? Azt már nem!” – mondta Fa Nándor az origo.hu-nak adott pénteki exkluzív interjúban.

Fa Nándor 63 évesen 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt teljesítette a versenyt, amelyen a nyolcadik helyen ért célba.

Mint mondta, hazai építésű és fejlesztésű hajóját, a Spirit of Hungaryt el fogják adni.

„A cégnek, amelynek a tulajdona, az az érdeke, hogy értékesítsük, méghozzá akkor, amikor teljesített. Valószínűleg átkerül valakihez, aki akar versenyezni. Én már nem akarok” – közölte.

Hozzátette, a Balatonon már 15 éve rendez versenyeket, a magyar vitorlázóknak próbálja úgy átadni a tudását, hogy nemzetközi porondra ki tudjanak menni.

„Az óceáni tudásomat nehezebb átadni. Már jelezték itt fiatalabb francia versenyzők, hogy a következő versenyre szeretnék, ha segítenék nekik felkészülni. Ez hatalmas megtiszteltetés, nyitott is vagyok rá” – mondta.

Fa Nándor a 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12.35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. A harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992–1993-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

Legfrissebb hírek

Marcelo befejezte a pályafutását – hivatalos

Minden más foci
2025.02.06. 12:55

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50

Még a 2026-os olimpia előtt visszavonul a norvégok klasszis sílövője

Téli sportok
2025.01.18. 14:25

Vendée Globe: Sébastien Simon a harmadik célba érkező

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:13

Vendée Globe: Richomme is a célban másodikként

Egyéb egyéni
2025.01.15. 09:22

Vitorlázás: Charlie Dalin nyerte a földkerülést

Egyéb egyéni
2025.01.14. 09:02

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Hosszú Katinka: Mosolyogva fejezem be

Úszás
2025.01.10. 06:40
Ezek is érdekelhetik