NS: Baji már állatorvosként fut; Szilágyi belehalt a szépségbe – szerda

Vágólapra másolva!
2017.06.06. 23:41
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

Parádés formában futballozott májusban Nikolics Nemanja. Az MLS-ben szereplő Chicago Fire csatára a múlt hónapban öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és hatszor volt eredményes. Így nem is meglepő, hogy a szakírók május legjobb játékosának választották meg. A válogatottnál egyelőre mellőzött támadó a Nemzeti Sportnak elmondta, Chicagóban a csapat jó szereplésének hatására egyre inkább érezhető a futball-láz. S erre rátehet egy lapáttal, hogy a liga All Star-együttese is a szeles városban fogadja a BL-győztes Real Madridot. Hogy a szavazás jelenlegi állása szerint a magyar labdarúgónak van-e esélye a csapatba kerülésre, megtudhatják cikkünkből.

Baji Balázs önmagát is meglepte azzal, hogy a prágai atlétikai versenyen új országos csúcsot ért el a 110 méteres gátfutásban. Nem volt ugyanis kirobbanó erőben, ám idei első szabadtéri eredményével igencsak magasra tette a mércét. Teljesítményének értékét növeli, hogy májustól – a felkészülés és a versenyzés mellett – állatorvosként is praktizál. Hogy milyen viadalokon indul a nyáron, s hogy van-e sansza újra a Gyémánt Liga-fellépésre, kiderül írásunkból.

Tassi Attila hokisként kezdte sportpályafutását, de amikor egy BMX-versenyen koponyatörést szenvedett, elgondolkodott a folytatáson. Egy véletlennek köszönhetően gokartba ült, majd átnyergelt az autóversenyzésre. Jelenleg Michelisz Norbert csapatának versenyzője, s tavalyelőtt, mindössze 15 esztendősen kilépett a nemzetközi porondra is a TCR-sorozatban. Hogy mi mindent tanult napjaink legjobb magyar gyorsaságiautó-versenyzőjétől, s miképpen vélekedik Michelisz Norbert az ifjú tehetségről, kiderül interjúnkból.

Szilágyi Áron úgy érzi, ebben az évadban a legjobb teljesítményét nyújtotta a moszkvai Grand Prix-viadalon, azzal együtt is, hogy végül bronzérmes lett. A kétszeres olimpiai bajnok kardozó önkritikusan elismerte, egy kicsit belehalt a szépségbe a páston az orosz fővárosban. Hogy mindezek után milyen célokkal készül egyéniben és csapatban a közelgő Európa-bajnokságra, azt is elmeséli a lapunknak adott interjúban.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron Cubarsí és Yamal nyomában; A Fradi is a Paks–Puskásra figyel

E-újság
2025.04.18. 23:40

40 éve vettük be Bécset, vb-szereplést ért a 3–0; A McLaren favoritként készülhet a Szaúdi Nagydíjra

E-újság
2025.04.17. 00:01

Olvasóink szerint a Fradi az NB I esélyese; Lévai Levente feljebb szeretne lépni

E-újság
2025.04.15. 23:55

Tobias Thulin: Ha a legjobbunkat hozzuk, bárkit meg tudunk verni; Luis Enrique favoritot faragott a PSG-ből

E-újság
2025.04.14. 23:17

Újabb csodálatos nap a birkózó Európa-bajnokságon; Négy hónap után nyert újra bajnokit az Újpest

E-újság
2025.04.13. 23:40

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Mohamed Szalah Liverpoolban marad; A Veszprémnek és a Szegednek is jókor jön a négyes döntő

E-újság
2025.04.11. 23:32

Kós Hubert és Milák Kristóf is aranyérmes az ob-n; interjú az FK Csíkszereda edzőjével

E-újság
2025.04.10. 23:39
Ezek is érdekelhetik